A kultúra természete szerint olyan, mint a béke: összeköt – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepségen. …
Dunaszerdahely
-
-
A Pázmaneum Társulás 11 évvel ezelőtt honosította meg a Csallóköz szíveben a Magyar Kultúra Napja rendezvényt. Ezen a napon helybeli óvodások, iskolások, diákok, művészek és közéleti személyek lépnek …
-
Az emléktábla elhelyezésének kezdeményezői, A. Szabó László alpolgármester és Nagy Attila helytörténész célja, hogy Dunaszerdahelyen emléket állítsanak olyan jeles személyiségeknek, akik a városban éltek vagy születtek. Az esemény …
-
Negyvenedik jubileumát ünnepelte a Csallóközi Vásár, mely már szeptember 21-én, szerdán megnyitotta a kapuit, hogy a negyven évvel ezelőtti első vásárhoz hasonlóan méltónak bizonyuljon egy nemzetközi kulturális és …
-
A Pázmaneum Társulás szervezésében július 29-től szervezik az utcai fényképkiállítást, amelyen 30 nagy formátumú fénykép lesz látható a régi és a mostani Dunaszerdahelyről. A kiállított alkotásokat Nagy Gyula …
-
A Föld napján kezdődő program keretein belül Dunaszerdahely város önkormányzata több mint 100 fát, megközelítőleg 800 bokrot, valamint több tízezer egynyári virágot tervez kiültetni idén tavasszal. A város …
-
Dunaszerdahelyen jelenleg több mint 4 200 a 65 év feletti lakosság létszáma. Sokukat ezekben a napokban is a szűkebb családjuk segíti, másoknak azonban nem adatik meg a segítség. …
-
Vámbéry-hét zajlik Dunaszerdahelyen a Vámbéry Ármin Gimnáziumban. A tartalmas rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója hétfőn volt az iskolai falai között. Korábban tájékoztattunk arról, hogy a dunaszerdahelyi Vámbéry Gimnázium új vezetőséggel …
-
Dunaszerdahely város alapításának, védőszentjének, egyesítésének és jeles személyiségeinek ünnepnapjai, a Szent György Napok rendezvénysorozata vasárnap véget ért. Az egész hét ennek az eseménysorozatnak a jegyében zajlott. Díjakat osztottak …
-
Kilencedik alkalommal adták át Dunaszerdahelyen a Városi Díjakat. A gálaestet a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében tartották április 28-án. A díjak átadására második éve kerül sor a …