A mirovi börtönben elhunyt gróf Esterházy János hamvait halála után csak hat évtizeddel helyezhették örök nyugalomra. A 2017-es esemény óta már számos szlovákiai és magyarországi településen idézték fel …
Esterházy János
-
-
A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség tisztelettel meghívja az érdeklődőket. Január 18-án Isten Szolgája – Gróf Esterházy Jánosról emlékezzenek meg közösen Pozsonyban. Ezt megelőzően január 10-én Isten Szolgája – …
-
A 2024-es esztendő első napján, Istenanya ünnepén, zarándoklatot tartottak a Via Mariae polgári társulás égisze alatt, melyet a Palóc-föld és az Ipoly-mente zarándoklatait szervező Velebny Gábor a társulás …
-
A mi jelünk a kereszt – Dávid Zsuzsanna alkotásai Isten Szolgája Esterházy János életéről a tőle származó idézetekkel címen látott napvilágot az Esterházy János emlékére kiadott, 2024-es évre …
-
Hitélet
„A mi jelünk a kereszt!” – Az Isten Szolgája Esterházy János Zarándokközpont adventi hírlevele
Az alsóbodoki Esterházy-zarándokközpont 2023 adventjében kiadta első hírlevelét, melynek célja, hogy az Esterházy Jánost tisztelők egyre nagyobb családjának tagjait összekösse egymással – mondta el portálunknak Molnár Imre történész, …
-
A Pázmaneum Társulás december 13-án, szerdán 18.00 órai kezdettel szervezi meg a A mi jelünk a kereszt – Esterházy János emlékestet a dunaszerdahelyu Vermes-villában. Program: 17:30 Koszorúzás a …
-
November 24-én, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Grzegorz Lubczyk Emlékezés IV. című kötetének bemutatóját valamint Grzegorz Kubaszko Esterházy életéről szóló El nem törölt történet című dokumentumfilm …
-
A Don Bosco Családok Egyesületének muzslyai helyi szervezete rendezésében került felavatásra Isten szolgája Esterházy János első délvidéki emlékhelye a szalézi rend Muzslyán működtetett Emmausz Kollégiumának előterében.
-
Zoborvidék minden részéről csatlakoztak ahhoz az autóbuszos zarándoklathoz, melyet a Via Mariae Polgári Társulás hirdetett meg november 8-ra. A Berencsről, Nagykérről, Nagycétényből, Nyitracsehiből, Pogrányból, Kolonból, Csitárból, Tardoskeddről, Nyitráról …
-
Számos felvidéki magyar szervezetet, iskolát és intézményt támogat a diószegi Pannonia Polgári Társulás. Az alig pár esztendeje létrejött szervezet tevékenységével a magyar megmaradást, a magyar identitás erősítését, értékeink …