Bokor Klári! Ő sem ma kezdte! Nagyon régen. Ő helyi és járási lapnál, én a régiós és országos lapoknál. (Heti Hírlap, Nő, Új Szó, Szabad Újság). Tudósítóként, újságíróként ismertem meg sok-sok évvel ezelőtt, de talán 1990 után.
Sok helyütt összefutottunk! Én a nem mobilis, ő az autóval közlekedő, nagyon készségesen vitt, hozott, nála nem volt gond egy mellékutat tenni, hogy engem hazaszállítson valahonnan, ahonnan én csak taxival tudtam volna hazajönni. Az is előfordult sokszor, hogy nem tudta ezt megtenni, mert ő az egyik rendezvényről ment a másikra. Egy nap több helyen vett részt.
Aztán olykor éjszakába nyúló munka közben hívtuk egymást, adatokat egyeztetve. Mert az utóbbi 15-20 évben a két ismert és igen olvasott hírportál tudósítói voltunk. (Ő Ma7, én Felvidék.ma portálnál). Soha semmilyen gondolat nem volt bennünk egymás ellen, a konkurencia téma fel sem merült.
Minden rendezvényünkre hívtam, amikor csak tudott, jött. Sőt, ha elismerést, kitüntetést tudott meg rólam, fontosnak tartotta közhírré tenni. Ezt tette az Érsekújvári járás számos ismert és ismeretlen személyével.
Ezen utóbbiakról olyan értékeket tárt fel riportjaival, amiről nem tudott a közvélemény. Abszolút közösségi ember volt. Többet volt közösségben, mint az otthonában.
S rengeteg értékes emberre, közösségre, csoportra lelt, s mindebből ő maga is „lelkileg táplálkozott”.
S ami erénye volt, mint embernek, hogy példakép volt:
soha nem pletykált, soha nem ítélkezett, ha olyan társra lelt, ő akkor is hallgatott, s mosolygott.
S amit már jeleztem: jólelkű, segítőkész kolléganő, embertárs, hívő lélek volt még ebben a rideg világban is, ahol ő élete utolsó pillanatáig dolgozott.
Bokor Klári így marad az emlékezetünkben! Nyugodjon békében!
Dániel Erzsébet/Felvidék.ma
