Napjaink okos és jogos hazai és kárpát-hazai református állásfoglalása a Református Világközösség több kérdésével kapcsolatban inkább a korszellemnek, mint a Szentírásnak és a hitvallásos örökségnek engedő világszervezeti képlékenység okán veti fel a kérdést: az-e a jó, ha a magyar ajkú reformátusság kilép a Világközösségből, vagy az-e, ha felfüggeszti tagságát?
Magam is töprengek ezen sok lelkésztársammal, hívő reformátussal együtt. Ugyanis hosszabb távra tekintve, sokkal mélyebb szakadást, sebeket, eltávolodást okozhat a hirtelen nagy felbuzdulással megvalósuló kilépés (ami mindig a könnyebb megoldás), mint a megfontoltabb, a testvéri közösséget fel nem bontó, de a nézetek kikristályosodásáig a kapcsolatokat felfüggesztő kivárás. Ez persze bizonyos kompromisszumokkal jár. Chr. Stückelberger svájci református atyánkfia a Covid idején megírt közel ezer oldalas etikájában kínál néhány megfontolásra méltó gondolatot a vállalható kompromisszumokról.
Mi az, amire viszont feltétlenül szükség lesz ezután?
Most a sarkalatos létezéstechnikákat idézzük fel tőle röviden. Amire digitális napjainkban igencsak szükség lesz: 1. hitre, de nem valamiféle általános humanista hiedelemre, tévhitre, álhitre, hanem kifejezetten istenhitre, személyes és közösségi keresztyén hitünk tudatos és teljesebb megélésére. 2. Erkölcsi tartásra, igényességre, lelki-szellemi gerincre, amit ha megroppantanak diabolikus erők, kidőlünk a sorból. 3. Kölcsönös tiszteleten alapuló, nem elvtelen kompromisszumokra. 4. Párbeszédre, amiben túl lehet lépni a diabolikus, ellentétek, gyűlöletet támasztó démoni eszköztáron. 5. Olyan erényekre, amelyek a 21. századi, posztmodern erénytanban öltenek testet, s elősegítik a világméretű erkölcsi koalíciót, erős, jövősegítő világméretű szövetséget és összefogást a pozitív gondolkodású emberek, nemzetek között. Hiszen a robotoknak, a mesterséges intelligenciának nincs személyisége, történelmi és családtudata, biográfiai élményvilága, emlékezete, tehát erkölcse sem. 6. A digitális világbörtön (S. Korsgaard), az agykontroll által észrevétlenül is rabszolgamorálra szoktató világuralmi törekvések, s az emberisten (Y. Harari) hamis és bábeli emberképét ellensúlyozni képes pneumatikus, Szentlélek általi iránytűrendszerre lesz szükség, ami a keresztyén Cyber-etikában ölt testet.
A. Gehlen fogalmazta meg a 20. század közepén: „Az ember nemcsak él, hanem arra hivatott, hogy vezesse, irányítsa az életét”. Ennek abszolút egyelvűségként hirdetése, követése veszélyes. Annyi múlt századi rettenet, egyéni és közösségi pokoljárás nyomán, amelyekből kiderült, mit jelent és hova vezet, ha csak az ember irányítja az életét, a 21. századra világossá vált:
több kell ennél. Mégpedig isteni, távlatosabb, embermegtartó, pneumatikus (Szentlélek-) vezetés.
Vállalható kompromisszumokat!
Korunk iróniája, vagy szelíd humora, hogy éppen Pekingben, 2018 augusztusában tartották meg a 29. Filozófiai Világkongresszust. Ennek fő témája ez volt: „Tanuljunk embernek maradni”.
Felmerült az a kérdés, hogyan lehetne a jövő érdekében koalíciót kötni a lehető legtöbb, erkölcsi tartást hordozó kultúra között.
Három értékhordozó kultúratípust írtak körül: a becsület, az eredményesség és az öröm kultúrköreit. A becsületkultúrákban a hagyomány tisztelete áll a középpontban. Ide sorolták a legtöbb afrikai országot (ott nő manapság legerősebben a keresztyénség), az iszlám, a keresztyénség és az ortodox többségű nemzeteket. Az eredménykultúrák mértéke a prosperálás, ide sorolták a feltörekvő és növekvő gazdasági erőt képviselő ázsiai, ún. konfuciánus filozófián, etikán alapuló országokat (Kína, Japán…), a nyugati országokat, az USA-t.
Az örömkultúrákban a család, az élet még szegény viszonyok között is megvalósuló ünneplése, és a barátság áll a középpontban, pl. Latin-Amerikában.
Stückelberger egyensúlykereső jövőetikája szerint a kompromisszum olyan folyamat, amely során önként vagy nyomásra a résztvevők megkeresik a közös célokat, értékeket, s ennek érdekében készek és képesek saját érdekeik érvényesítéséről lemondani, illetve ezeket hátrébb léptetni.
Néhány kompromisszumkötés
A kompromisszum akkor igazolható erkölcsileg, ha eszközként szolgál bizonyos, közösen vállalható és vállalt etikai értékek és célok megvalósításához. Ezt nevezik posszibilizmusnak, ami a kölcsönösen vállalható, lehető legjobb megoldásra törekszik.
Ugyanakkor a kompromisszumot el kell utasítani, ha ezt értékállapotnak tekintik, mint ami a legfőbb erkölcsi cél lenne. Nem vezérelheti az olcsó túlélési pragmatizmus sem.
Az elfogadható kompromisszumok is az ideigvalóság jegyét hordozzák, hiszen ha a jövőben előáll egy jobb kompromisszum megvalósításának a lehetősége, a korábbi állapotot ez felülírja.
Akkor jó egy kompromisszum, ha segít rendezni, feloldani konfliktusokat személyek, intézmények, nézetek, nemzetek között. Nem szabad ennek során bizonyos konfliktusokat leplezni, elhallgatni, mert ez a megkötött kompromisszum hátterében időzített bombaként ketyeg. Előfordulhat, hogy az emberi élet vagy az öko-világ fenntartása érdekében gyors kompromisszumra lesz szükség, és rosszabb kompromisszumot kötnek a felek, mint amit terveztek, de ezt az életvédelem érdekében a jobbik lehetőség megvalósíthatóságáig el kell fogadni. A titokban államok vagy szervezetek között megkötött, bizalmasan kezelt kompromisszumok csak bizonyos ideig garantálhatnak sikert…
BL/Felvidék.ma
