A brutális nigériai vérengzés, ami 170, többnyire keresztyén ember életét követelte, csak egy vércsepp a 21. század korszerűsített gyűlölet hadjáratában. Még soha annyi gyűlöletprédikátor nem (vak)buzgólkodott vallási köpenyben, mint a digitális korban. Még soha annyi gyűlöletbeszéd nem fröcskölte be a lelkeket magyarul és más nyelven, mint ma.
Ma, amikor a böjt és a passió hatvan napjára emeljük tekintetünket, mindennél fontosabb, hogy erős gátat szabjunk ennek a gyűlölet szennyfolyamnak. Istenünk nekünk adta szerelmetes Fiában a legnagyobb gátat, ami az emberlétben minden gyilkos indulattal, cselszövéssel, vallási csapdával, jogi csűrcsavarral, harsogó médiapropagandával szemben épülhet: a keresztet. A golgotait, aminek szentséges Isten Fia magasába nem tudott felcsapni a gyűlölet, csak a kereszt tövéig, szögéig jutott, nem Jézus szívének lényegéig, az örök életig. Csak a római és zsidó látóhatárig. Isten Fiát mindenható Atyja, az akkori vallási gyűlölet Kajafásával szemben, de ellenpéldaként Nikodémusban és másokban is érvényre nem jutó Megváltó sejtelem révén a gyűlölet cunamitól nem hagyta elsodorni. És ma is csak addig engedi ezt a szennyesen habzó folyamot mennyei Atyánk Fia érdeméért, amíg beláttató Lelke által engedi. Mert lehet bálványként kultiválni a Mesterséges (Idegen) Intelligenciát, vagy tudósok elképesztő felfedezéseit, filozófusok téveszméit (el egészen Harari Homo Deusáig, az emberistenig, szemben Jézussal, az Isten Emberig, az Emberfia és Isten Fia tökéletes egysége tagadásaként). Ők a hagyományos emberiség alkonyáról okoskodnak, (ál)prófétálnak. Tény marad, vigasztaló tény: Teremtő Urunknak, Mindenható Istenünknek mindezek fölött őrködő és korlátozó, szabályozó világuralma kitart a multiuniverzális világ végezetéig. Ezért szól mára az evangélium a Zsidókhoz írt levélből, éppen engesztelő odafigyelésként Jézus kiválasztott népére így: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés ama napján a pusztában” (Zsid 3,7-8).
Ez az Ige történelmi vezérszólamként, cantus firmusként és tuttiban egyértelműen a lelki süketség és vakság elkerülésének preventív Igéje. Prevenció, védelem előre, ne hogy személyesen és Isten népeként, lelki egyházként vagy lelki Izraelként az első lépésnél elbukjunk. Mert ez a nagy veszély. Hogy akár a prédikált, akár az olvasott Igére nagyothallókká, gyengén látókká válva, nem halljuk meg azt, ami ma üdvösségünkre, boldogságunkra, célirányos életvezetésünkre való. Miként a Gecsemáné kertben a tanítványokról olvassuk: „szemük elnehezült” (Márk 14,40). Urunk ezt panaszolta fel bizonyára nagy fájdalommal szívében: „Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!” (Lukács 19,41–44).
Mi az, ami életünk igazi, Istentől rendelt értelmének a felfedezésében, megtalálásban, boldog elsajátításában és gyakorlásában gátol, akadályoz? A lelki érzéketlenség. Ezen az akadályon csak Isten Szent Lelkével és az Ige komolyan vételével, rélecture-jével, újraolvasásának a kitartásával és imával törhetünk át: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés ama napján a pusztában. A meghallott hangot, az evangéliumot követve tudjuk szívünket ráállítani az igazi, mennyei-földi téridőkben történelem utánig konstans és boldogító igazságra, a szívünket biztosan irányító üzenetre. Mi módon tudunk erre jól válaszolni? Ha a célt magunk előtt látjuk, állandóan belső látomásban, személyes, meghitt vízióban. A cél: elérkezni minden nap Jézus keresztje alá, hogy aztán az Ő feltámadásának hatalmas túlerejével minket is átemeljen a személyes Arimátiai József-sírokon: a legkülönbözőbb emberi érzelmek végvermén, fogolytartó sziklasírjain. És szívünkbe ültesse a lelki árbóc vitorlát, keresztjének erőforrását.
Oda, a kereszt felé indulunk el újra ezen a passió előtti és alatti időszakban, hogy végre tényleg, személyesen és egészen valóságosan megérkezzünk az életünk értelmét rejtő és feltáró golgotai kereszthez. Majd lelkileg növekedve, a kereszten győztes Úr Jézus Krisztus feltámadás erőit árasztó lelki keresztünkhöz. A bennünk hordozott, minket belülről hordozó sajátos kereszt dialektikáig. Ami függőleges szárával lelkünkben az égieket, a mennye erőket, javakat, kincseket, látásokat árasztja belénk. Vízszintes szárával pedig jelzi: az a vertikális sík, Feltámadott Urunk győztes életsíkja segít majd talpra állni, értelmet találni (Sinn) földi életünknek, s átjutni minden akadályon. Ha és amennyiben: meg nem keményítjük szívünket.
Balla Péter tesztvérünk hitvalló és a kereszt fele indító szép éneke erre így buzdít: Új szívet adj, Uram, énnekem,/Új szívet adj, én Istenem,/Amely csupán csak teérted ég,/Véled jár szüntelen, csak véled szüntelen.
Jézus Krisztusunk golgotai keresztje felé indulva, egyszer csak útközben a mi életünk keresztjei is helyükre kerülnek. Aránytévesztés nélkül. Nem olyan nagyok, s nem is olyan jelentéktelenek, amilyennek szívünk olykor nagyítja, vagy kicsinyíti őket. Olyanok, amelyeket magába foglal, legyőz, és a keresztjeink tövise nélkül lelkünkben továbbsegít élet utunkon. És ez a legnagyobb győzelem – Ővele, Őbenne, Őáltala. Legyen az előttünk lévő 60 nap ennek boldog megtapasztalása!
Békefy Lajos/Felvidék.ma
