A .týždeň hetilapban Ján Mojžiš, a SIS és az NBH korábbi vezető munkatársa kegyetlen őszinteséggel nyilatkozik a rendszerváltozás kezdete óta legnagyobb közéleti korrupciós botrányról, a GORILA ügyről, és …
Gorilla akta
-
-
Az egyik közösségi hálón tiltakozó akció szerveződik, melynek résztvevői a Gorilla aktával kapcsolatos véleményüknek kívánnak hangot adni.
-
A magyarok új generációja az 1989-es novemberi fordulat után került be a felvidéki csúcspolitikába. Közülük néhányan fontos tisztségekbe kerültek az 1990-es választások után.
-
A Magyar Koalíció Pártja jelenlegi vezetéséből valamint a parlamenti képviselőjelöltek közül senki sem található a Gorilla aktáiban. – írja Farkas Iván a Gorillák a ködben jegyzetében.
-
Daniel Lipšic, szlovák belügyminiszter január 19-én, Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a SIS törvényes, a szabályoknak megfelelő akciójáról volt szó. (Bővítve: az érintettek reakcióival.)
-
A Nemzeti Vagyonalap (NVA) egykori elnökségi tagjának, az SDKÚ jelöltjének, Igor Grošaftnak, aki a Gorilla akta szerint a Penta pénzügyi csoport érdekeit érvényesítette a privatizáció során, igen figyelemre …
-
A parlament védelmi bizottsága meghallgatta Karol Mitríket, a szlovák titkosszolgálat (SIS) igazgatóját,az SIS adatbázisában feltüntetett iratszámok nem egyeznek a Gorilla-aktákban szereplő számokkal.
-
Ivan Gašparovič köztársasági elnök megkapta a rendőrség kérvényét, hogy a Gorilla-ügy kivizsgálása érdekében járuljon hozzá a szlovák titkosszolgálat vezetőjének, Karol Mitríknak a hallgatási kötelezettsége alól való mentesítéséhez.
-
Ivan Mikloš, az SDKÚ-DS alelnöke szerint a többi kormánypárt (a Bugár Béla vezette Most-Híd, Ján Fígeľ KDH-ja, illetve a SaS, Richard Sulíkkal az élén – szerk. megj) azzal, hogy …
-
Az MKP kongresszusa 2007. március 31-én leváltotta Bugár Bélát az MKP elnöki posztájáról és helyette engem választott meg a párt elnökének. A fő ok az volt, hogy a …