Komáromban tartotta éves közgyűlését november 19-én a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Szövetség a Közös Célokért társulás. Az eseményen első alkalommal került sor a Pogány Erzsébet-díj átadására.
Szövetség a Közös Célokért
-
-
Az első alkalommal megrendezésre kerülő díjátadón két, a felvidéki magyar közösségért, a közösségépítésben és szervezésben példamutató tevékenységet folytató személyt tüntettek ki. A Pogány Erzsébet-díj első évfolyamának posztumusz díjazottja …
-
Az eseményen Gubík László elnök köszöntötte a résztvevőket, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a mai nap ünnepnap, hiszen a társulást épp húsz éve, november 19-én jegyezték be. …
-
Tisztelt Olvasóink, a Felvidéki Magyarok 2021/3. számával 41. alkalommal jelenik meg elektronikus folyóiratunk. Egyik kiemelt témánk a kitelepített magyarok emlékére emelt somorjai emlékmű. Normális körülmények között csak egy …
-
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot hirdet ösztöndíjra a szülőföldi felsőoktatási tanulmányok támogatása céljából a 2021/2022-es tanévben külhoni felsőoktatási mester- vagy doktori képzésen részt vevő szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű …
-
„A Határon átnyúló együttműködés az Alsó-Ipoly mentén elnevezésű pályázat forrásainak jelentős része a közösségi ház infrastruktúrájának fejlesztését szolgálta. A felújításnak köszönhetően a közösségünket építő, értékeket közvetítő alkalmak méltó …
-
A szolnoki székhelyű Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat immár hetedik alkalommal szervezte meg a civil kapcsolatok fejlesztése céljából a Kárpát-medencei Civil Konferenciát. Az idei konferenciára október ötödikén Lajosmizsén került …
-
A Széchenyi Társaság és a SZAKC közös előadássorozatának utolsó programjára 2021. szeptember 23-án került sor. Az előadást nagy érdeklődés övezte, hiszen Trianon viszonylatában fontos helyszínen, Sopronban került megrendezésre. …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás október 28-án, csütörtökön 9.00 órai kezdettel Civil információs napot tart az alábbi területi irodáiban. Pozsonyban (Május 1. tér 10-12. – Námestie 1. mája 10-12.); …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás október 27-én, szerdán 9.00 órai kezdettel Civil információs napot tart az alábbi területi irodáiban. Dunaszerdahelyen (Szent István tér 296/6. – Nám. Sv. Štefana 296/6.) és Királyhelmecen …