Lesz következő fordulója Oroszország és Ukrajna tárgyalásainak, de irreális, hogy ezt a Vatikánban tartsák meg, a találkozó idejéről és helyszínéről még nem döntöttek – jelentette ki Szergej Lavrov …
USA
-
-
Kitekintő
Ötvenszázalékos vám kivetését javasolja az amerikai elnök az EU-ban előállított termékekre
Ötvenszázalékos vám kivetését javasolta Donald Trump amerikai elnök pénteken az Európai Unióban előállított termékekre. Trump a Truth Social oldalon azt írta: elképzelése szerint a vámot június 1-jétől kezdhetnék …
-
A Fehér Ház szerint teljes mértékben az együttműködésen alapul az amerikai–ukrán ásványkincs-kitermelést érintő partnerségi megállapodás. Az amerikai elnöki hivatal csütörtökön adott ki összefoglalót a szerdán aláírt szerződésről. A …
-
Az ukrajnai háború tartós lezárására irányuló amerikai lépésekről egyeztetett telefonon Marco Rubio amerikai és David Lammy brit külügyminiszter kedden, nem sokkal az amerikai-orosz hasonló témájú külügyminiszteri telefonbeszélgetést követően …
-
Kitekintő
Lengyel elnök: az Egyesült Államoknak nukleáris fegyvereket kellene telepítenie Lengyelországba
Andrzej Duda lengyel elnök szerint az Egyesült Államoknak nukleáris fegyvereket kellene telepítenie Lengyelországba. A Financial Timesnak adott, a londoni üzleti napilap online kiadásán csütörtökön megjelent interjúban úgy fogalmazott: a …
-
Az Egyesült Államok elnöke komolyan gondolta, hogy véget vet a Biden-adminisztráció alatt féktelenül elszabadult migrációnak – és ez alól nem képeznek kivételt azok sem, akik Ukrajnából menekültek az …
-
Az Egyesült Államok kormányzata minden konfliktus és nehézség ellenére kitart azon álláspontja mellett, hogy az ukrajnai háború nem folytatódhat, ami jó hír Magyarországnak – jelentette ki Szijjártó Péter …
-
Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok normalizálásának útja gyorsan és sikeresen bejárható, ha megmarad Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök politikai akarata – jelentette …
-
Az angolt tette az Egyesült Államok hivatalos nyelvévé Donald Trump amerikai elnök a hétvégén aláírt rendeletében. A Fehér Ház által kiadott dokumentumban az elnök rámutatott, hogy régóta esedékes …
-
Kitekintő
Számos intézkedést tervez Donald Trump az ukrajnai háborút, a migrációt, az adó- és vámpolitikát illetően
Az ukrajnai háború lezárása érdekében aktív lépésekre készül Donald Trump, ugyanakkor az Ukrajnának adott katonai segítség mértéke csökkenhet – a január 20-án hivatalba lépő elnök erről az NBC …