A jelenlegi helyzetben, amikor a párt ellenzékbe került, és az egyik legfőbb feladata az, hogy felelősséggel készüljön a jövőre, a legokosabb őszintén számot vetni helyzetünkkel, és elemeznünk azokat a problémákat, amelyekkel szembesülünk. Ha nem ezt tesszük, önmagunkat csapjuk be. A témák felvetése és megvitatása tehát természetes folyamat, és a jövővel kapcsolatos hatékonyabb felkészülésünket célozza. 
Elnök úr, néhány héttel az MKP tisztújító kongresszusa után azt nyilatkozta, demokratikusabb lett a légkör a pártban. Az az érzésem, ma már ott tartunk, hogy az új vezetőséget ellenzékként bírálja a tagság egy része. Ez még mindig demokratikus légkör, vagy esetenként már rosszindulatú rágalmazás?
– Továbbra is azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a párt ellenzékbe került, és az egyik legfőbb feladata az, hogy felelősséggel készüljön a jövőre, a legokosabb őszintén számot vetni helyzetünkkel, és elemeznünk azokat a problémákat, amelyekkel szembesülünk. Ha nem ezt tesszük, önmagunkat csapjuk be. A témák felvetése és megvitatása tehát természetes folyamat, és a jövővel kapcsolatos hatékonyabb felkészülésünket célozza. Látjuk azonban, hogy a régi igazság a mi esetünkben is érvényes: a szabadság egyben felelősséget is jelent, a valódi szabadság gyakorlásához intelligencia is szükségeltetik. Nos, sajnálattal kell elismernem, hogy egynémely kollégám az elmúlt hónapokban visszaélt a pártban megnyilvánuló nagyobb mérvű szabadsággal, és öncélú magamutogatásra, sőt a kongresszus miatti csalódása által gerjesztett bosszúra próbálta azt felhasználni. Sajnálom, hogy ez így történt, ám úgy látszik, tényleg van minden rosszban valami jó is: ez a bosszantó jelenség egyre több embernek nyitotta fel a szemét, egyre többen döbbentek rá, kinek mire ment és megy ki a játék a pártban. Az országos tanács legutóbbi ülése is megmutatta, vannak, akik csak a saját fájdalmaikról és csalódásaikról tudnak beszélni, míg másoknak közösségi ügyeink megoldása a fontos. Amíg nem tudatosítjuk, hogy a párt eszköz közösségi érdekeink képviseletére, nem pedig öncél, addig nem jutunk előbbre. Az országos tanács ülésén Petőfit állítottam példaként a tagok elé: „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed, nincs rád szüksége a világnak, azért a szent fát félretedd.”
Mit tehet ilyen légkörben a párt építése, konszolidálása és felkészítése érdekében az új program megvalósítására?
– Lassabban ha adunk, mint szeretnénk, ám a belső vitáknak is van talán némi hasznuk: megismerjük egymást, megtanuljuk, ki miért tesz bizonyos javaslatokat. Nem kell azonban nyugtalankodni, 2008-ban a jelek szerint lesz időnk az elemzésekre és az építkezésre
A szakmai tanácsok egyre erőteljesebben lendülnek bele a munkába – gazdasági szakembereink pl. kitűnő infrastrukturális programot tettek le az asztalra –, a többi csapat is kezdi megszokni a rendszeres munkát. A költségvetés tárgyalásakor a parlamentben a 20 képviselőnk közül 12 felszólalt, a legtöbb módosító javaslatot kollégáink dolgozták ki és nyújtották be.
Néhány nosztalgiázó tisztségviselő még mindig az előző vezetőség bűvkörében él. Önről pedig azt állítják, hogy Duray Miklós szóvivője. Hova vezethet ez a belső viszálykodás, és a rossznak, a reméljük be nem következő, de időnként fenyegető szakadásnak hogyan akarják elejét venni?
– Az országos tanács decemberi ülése egyértelmű választ adott ezekre a kételyekre. Az emberek nyugalmat akarnak, teremtő belső légkört, kivetik maguk közül az öncélú kötekedőket. Ugyanakkor továbbra is hangsúlyozzuk, a gáncsoskodás nem azonos a termékeny vitával. Ez utóbbit folytatni fogjuk, az OT ülésén a politikai vita három és fél óra hosszat tartott, s több mint harmincan szólaltak fel. Mindenkinek joga van tehát a jövőben is elmondani a véleményét, ám nem személyes problémákkal szeretnénk foglalkozni, hanem a közösség gondjaival – és főleg az azokra adandó válaszokkal. Ebben a pártban mindenkinek helye van, mindenki számára biztosítunk teret a munkához. Az öncélú aknamunkát azonban nem fogjuk tolerálni.
Mint elnök megkapja elképzeléseihez a szükséges támogatást a párt vezető testületeitől, az elnökségtől és az országos tanácstól?
– Igen, a párt elnöksége nagyon jó csapatot képez, az országos tanács is kezd egyre egységesebb közösséggé összekovácsolódni. Nagyon fontos volt számomra, hogy az országos tanács decemberi ülése egyértelmű támogatásáról biztosította az elnökséget és engem is. Én márciusban is azt mondtam, hogy ebben a pártban nagyon sok tisztességes és egészséges elképzelésekkel rendelkező ember van. Hagyni kell őket dolgozni és kibontakozni, s a központi vezetésnek az a feladata, hogy ezeket az igyekezeteket koordináljuk, hogy a véleményüket figyelembe véve alakítsuk ki nézeteinket központi szinten is. A köztársasági elnök jelölését illetően is kikértük minden járás véleményét – nem azért, mert alibisták lennénk, hanem azért, mert az elnököt a polgárok fogják választani. Tudnunk kell tehát e kérdésben is az emberek véleményét.
Ki lesz tehát az MKP államfőjelöltje?
– Nevet egyelőre nem tudok mondani, ugyanis a párt vezetősége úgy döntött, az MKP tegyen meg mindent azért, hogy az ellenzéknek közös jelöltje legyen. Annak kiléte pedig a tárgyalásokon és egyeztetéseken dől el.
A parlamenti ellenzék egy ideig nem tudott önmagára találni. A szerepváltás keservei nyilván megviselték. De még ma sem mondható biztatóan egységesnek és akcióképesnek. Mi várható a magatartásában, s azt az MKP hogyan igyekszik befolyásolni?
– Valóban, az ellenzéki helyzetbe való kerülés megvisel minden pártot. Ám az olyan párt, amelynek tagjait elvek és eszmék hozták össze egy szervezetbe, nem csupán az önös érdek, ki kell, hogy bírja az ilyen, kellemetlenebb állapotokat is. Annak sem örülünk, hogy egy öncélú, terméketlen vetélkedés indult meg két évvel ezelőtt az SDKÚ és a KDH között. Ugyanakkor mindkét pártban belső feszültségek is vannak, amelyek szintén csak nehezítik az együttműködést. Talán elég, ha Lipšic és Palko urak nyilvánosan tett kijelentéseire utalok, amelyeket irányunkban tettek, s amelyektől elhatárolódott a KDH hivatalos vezetése is. Érdekes a helyzetünk, néha nekünk kell közvetítenünk a két párt között.
Az MKP volt koalíciós, ma ellenzéki partnerei is besétáltak a Szlovák Nemzeti Párt csapdájába, ugyancsak megszavazták a Beneš-dekrétumokat megerősítő parlamenti határozatot. Milyen következtetést kell levonnunk ebből a magatartásból? Hogyan fog viszonyulni ez a parlament a magyar és a többi kisebbség ügyeihez?
– A nyár végén, az ősz elején egy érdekes jelenségnek lehettünk tanúi: a két kisebb koalíciós partner önállósult, a HZDS nyíltan üzletelni kezdett (komoly problémákat gerjesztve ezzel a koalícióban), az SNS pedig több, nacionalista töltetű javaslatot tett az asztalra, egyre nacionalistább irányba tolva el ezzel a szlovák politikát. A folyamat eredménye a Smer újabb elutasítása volt az európai szocialisták által. A magyar-szlovák viszony feszültebbé válása kísérőjelenségévé vált ennek a folyamatnak – ám mindez elsősorban reakció volt a kormánykoalíció provokációira. Bár a parlamentben a helyzet valóban nem rózsás, fokozottabb lett a nemzetközi odafigyelés ügyeinkre, s a magyarországi politika becsületére legyen mondva, egy emberként álltak mögénk. Nem sikerült tehát a szlovák kormány taktikája, leválasztani bennünket az európai és a magyar politikáról, s utána pedig azt tenni velünk, amit jónak látnak. Meg kellett tanulniuk, a szlovákiai magyarok ügye nem belügy, hanem megkerülhetetlen eleme az európai politikának és a Magyar Köztársaság meg a Szlovák Köztársaság közötti viszonynak.
Az MKP egy megbékélési nyilatkozatot tett az asztalra, amely szerint a két parlament kölcsönösen kérne bocsánatot a legnagyobb történelmi sérelmekért, lezárva ezzel a múltat. A magyar Országgyűlés támogatta a javaslatot, a szlovák parlament elutasította. Ön szerint milyen továbblépési lehetőség kínálkozik a megbékélés útján?
– A megbékélésnek őszintének kell lennie, s szlovák részről nagyon távol állnak az ilyen őszinte állásponttól. Európában azonban mindenki számára világos, ki támogatta ezt az ideát, és ki miatt hiúsult meg. A szlovák politika nem nyújtott kedvező képet magáról.
Magyar képviselők kezdeményezésére az Európai Parlamentben is terítékre került a Beneš-dekrétumokat megerősítő szlovák parlamenti határozat ügye. Legyünk elégedettek azzal, ahogy a kisebbségek helyzetével ez a nagy testület foglalkozik?
– Először történt ilyesmi az Európai Parlament több évtizedes történetében. Fontos, hogy odafigyelnek ügyeink állására, fontos a támogatásuk, ám a megoldást nem elsősorban tőlük, hanem a saját kiállásunktól várhatjuk.
Önök is tárgyaltak a Európai Parlament szocialista frakciójának nemrég Szlovákiában járt küldöttségével. Milyen érzéssel, benyomásokkal álltak fel a tárgyalóasztaltól?
– Korrekt, baráti hangulatú tárgyalás volt, a delegáció minden tagját évek óta ismerem. Előny volt az is, hogy angolul, tolmács nélkül tárgyaltunk, így közvetlenebbül tudtuk elmondani nekik a véleményünket. Fontosnak tartom, hogy a találkozó után lényegében magukévá tették az álláspontunkat.
Ha a mai kormánykoalíció az MKP-val kapcsolatban mond véleményt, az rendszerint szitok és rágalom. A kormány gyakorlatilag semmilyen magyar kisebbségi ügyben sem konzultál az MKP-val. Azért pedig nagyon haragszik (és nem csak a koalíció), ha Brüsszelbe megyünk panaszra. Ilyen körülmények között folytathat a magyar párt korrekt, választói érdekeket érvényesítő politikát?
– Természetesen, nekünk nincs más utunk, mint a korrekt politizálás, ami nem jelenti azt, hogy nem kerülünk konfliktusba a kormánykoalícióval. Épp ellenkezőleg: az elmúlt hónapok MKP-n belüli vitáinak is egyik témája az volt, ki okozta a feszültséget a szlovák-magyar viszonyban. Gondolom, az idő megmutatta, nem mi, hanem a nacionalista szlovák politika. Nem volt jó azonban azt olvasni-hallani némely kollégánk részéről, hogy az MKP hozzáállása járult hozzá elsősorban a feszültség növekedéséhez. Nekik is s mindenkinek üzenem Illyés intelmét: azt nézd, ecsém, ki védi, s ki akarja lábbal tiporni a jogokat. Ha tehát az MKP politikusai öncélúan igyekeznének növelni a szlovák-magyar szembenállást, akkor valóban hibásak lennének. Ám ha jogokat védünk, s a másik oldal támad ránk, kötelességünk védekezni. Ezt keményen meg fogjuk tenni a jövőben is – bár mi inkább építkezni szeretnénk.
A kormánykoalíció botrányai nyomán néha felmerül az előrehozott parlamenti választások témája. Mivel az MKP-nak nincs mitől tartania, támogatnák az ilyen soron kívüli voksolást? Hozhatna változást a politikai konstrukcióban?
– Állunk az ilyen megmérettetés elébe, ha úgy hozza a helyzet. Ám nem elsősorban a mi esélyeinkről van szó, hanem arról, milyen eredményeket hozhat egy ilyen választás, s mihez kezdhetünk majd a százalékainkkal. Látjuk, hogy ellenzéki partnereink nincsenek igazán jó kondícióban, a KDH máig nem tisztázta belső viszonyait. Túlontúl magas a Smer és az SNS népszerűsége, jelenleg egy előrehozott választás tehát azt a veszélyt is magában hordozza, hogy utána egy Smer-SNS kettős koalíció jöhetne létre. Mikuláš Dzurinda és Robert Fico nyilvános kijelentéseiről sem szabad megfeledkeznünk, amelyek nem zárják ki egy esetleges nagykoalíció lehetőségét sem pártjaik között. Az MKP-ban nem szabad tehát elhamarkodott döntéseket hoznunk.
A magyar párt kezdeményezéseinek legtöbbször ellenséges fogadtatása nem lehet akadálya annak, hogy a párt megpróbálja megvalósítani választási programját. Mostanság milyen feladatokra összpontosítja figyelmét az MKP, s mi az, amivel a végéhez közeledő évben elégedett?
– Végezzük a dolgunkat, védjük közösségünk jogait, képviseljük Dél-Szlovákia érdekeit, s építkezünk, készülünk a jövőre. Ellenzéki pozícióból pl. elértük azt, amit kormánypártként három évig nem tudtunk megvalósítani: a magyar és a szlovák kormány aláírta az Ipoly-hidak felújításáról szóló megállapodást. Üdvözöljük a határok nélküli Európát, a schengeni rendszer beköszöntét, ez 18 éves munkánk betetőzése. Apáink, nagyapáink 90 évig vártak erre az eseményre. Előre akarunk nézni, a 21. század körülményei között kell újra megtalálnunk a helyünket. Az új helyzet számos lehetőséget kínál, de több veszélyt is rejteget. Az előbbit kihasználni, az utóbbit kikerülni kell.
Mit szeretne elérni ön és pártja a 2008-as esztendőben?
– Növelni kell a párt hitelét, szervezettségét, szakmai szintjét. Erősödni, gyarapodni szeretnénk az új évben is. Szeretnénk, ha a párton belül is nagyobb rend és magasabb szintű tudatosság érvényesülne.
Főszerkesztő úr, engedje meg, hogy megköszönjem érdeklődését és a lehetőséget, hogy válaszolhattam kérdéseire. A szerkesztőség minden tagjának, a Szabad Újság minden olvasójának boldog, békés karácsonyi ünnepeket és eredményes új esztendőt kívánok!
Elnök úr, köszönöm a válaszait és jókívánságait. Olvasóink, a szerkesztőség és a magam nevében ugyanúgy boldog karácsonyt, és sikeres új évet kívánok önnek és az egész MKP-nak.
SZABÓ GÉZA, a Szabad Újság főszerkesztője
