A forint zuhanórepülése sosem látott szlovák inváziót indított el. A határ menti nagy üzletekben akár a vevők hetven százaléka is Szlovákiából érkezhet, a polcokat alig tudják utántölteni, írja a Heti Válasz, mely terjedelmes cikkben számol be az utóbbi hetek jelenségéről.
Mindennap karácsony – ezzel biztatják egymást a mosonmagyaróvári Tesco dolgozói. Napi forgalmuk tíz százalékkal haladja meg a karácsonyit, éjjel 17 munkatársuk tölti a lecsupaszított polcokat, nappal is folyamatosan pakolnak. Hiába van válság, itt nincs elbocsátás, sőt diákokat vettek fel.
Félórányi autóútra vagyunk Pozsonytól, évtizedekig csak a magyarok mentek bevásárolni az olcsó Szlovákiába. A szlovákok bejövetele néhány hete kezdődött, ehhez a magyar valuta leértékelődése mellett hozzájárult az euró bevezetése előtti pozsonyi drágulás is.
Nemcsak Magyarország északnyugati részén van ez így, hanem mindenütt a határ mentén: élelmiszerért a legközelebbi kisvárosokba, Mosonmagyaróvárra, Esztergomba, Sátoraljaújhelyre mennek, műszaki cikkekért pedig távolabb, Győrbe, Miskolcra. A roham akkora, hogy éjszakánként még a mosonmagyaróvári hipermarket igazgatója is leveszi a zakóját, és pakol. Szombaton este nyolckor is telt ház van az áruházban, a hetvenes évek óta nem látott Mosonmagyaróvár ennyi üres polcot, mint manapság.
– A ruházati osztályon dolgozom, de átvezényeltek az élelmiszerrészlegre, ám látod, hiába töltjük a kávéspolcokat, mire a raktárból visszajövünk egy újabb raklappal, megint csupasz állványok fogadnak – magyarázza egy eladó az ismerősének. A helyiek nehezen emésztik meg mindazt, ami történik. Alig másfél éve még ők jártak át Szlovákiába tankolni, sztrapacskázni, bevásárolni.
Ám tévednek, akik abban bíznak, hogy a forintválság fellendíti a határ menti kereskedelmet; a roham csak a nagyáruházat érinti. A tót atyafiakat és a felvidéki magyarokat nem hozza lázba a nyolcvanas évek közepétől az osztrák igényekre kiépült mosonmagyaróvári bevásárlóutca. Boltok helyett itt egyébként is inkább fodrászatok, éttermek és fogászatok váltják egymást. A pozsonyiak elkerülik a kisebb üzleteket, és a nagyobbak közül is csak a multikat keresik. Az ok egyszerű: legtöbbjük nem beszél magyarul, a szupermarketekben viszont nyelvi nehézségek nélkül vásárolhatnak. Például két hatalmas, széles képernyőjű televíziót, három rúd téliszalámit – mint a mellettünk levő bevásárlókocsiban látjuk. Könnyű megkülönböztetni egymástól az itthoni és a határon túli vevőket – utóbbiaknak csurig van a kocsijuk.
Csak a multik
– Egy magánóvodának vásárolunk – meséli a papíráruknál Fehér Adrianna. Pozsonyban él, kolléganőjével hetente egyszer jönnek át, és mindent itt vesznek meg a pelenkától az almáig, a mangalicazsírtól a virsliig, amire csak szüksége van 74, angolul tanuló csemetéjüknek. A legnagyobb kiszereléseket keresik, akárcsak a többiek. Az áruházban a jobb minőségű WC-papírt például nem is 24-es csomagban kínálják, hanem az ennek hatszorosát tartalmazó zsákokban teszik a polcokra. A 4-8 kilós mosóporokból is egész kartondobozzal visznek.
A részlegvezetők rádióval a kezükben szaladgálnak a polcok között, mert nehéz kiszámítani, hogy éppen mi fogy jobban. Most nincs slágertermék, mint a nyolcvanas évek végének magyar-osztrák Gorenje-korszakában. Minden olcsó, méghozzá nagyon.
– Az euró bevezetése előtt 30 százalékkal voltak alacsonyabbak az áraink a szlovák szintnél. Akkor 260-280 forint körül volt egy euró, most 310 körül mozog. Tessék számolni, mennyire megéri nekik idejönni – magyarázza a győri Árkád bevásárlóközpont műszaki boltjának egyik eladója. – Mindent visznek, mosógépet, tévét, hűtőt, hiszen olyan nekik nálunk vásárolni, mintha az összes üzletben valamennyi árut 40 százalékkal leáraztak volna – teszi hozzá, azután elhallgat és nyel egyet: – Vagy is tulajdonképpen az egész országot.
Sokan buszokkal érkeznek, de leggyakrabban egyszerre három-négy autóból álló konvoj kanyarodik be a parkolókba, és a szlovákok között van legalább egy magyarul beszélő is, aki tolmácsol. Mégis, amikor Fehér Adriannát az élelmiszerrészlegen arról faggatjuk, felértékelődött-e a magyartudásuk az olcsó beszerzési lehetőség miatt, egy mozdulattal hárítja a kérdést. A felvidéki magyarok nem örülnek az anyaország mélyrepülésének. A győri műszaki áruház forgalmának 70 százaléka a szlovákoktól származik, de szlovák nyelvű feliratokat, tájékoztatókat itt és a Tescóban is hiába keresnénk. A személyzet kedves, de egy szót ki nem nyögne a mindig is fejletlenebbnek tartott északi szomszéd nyelvén.
– Ez vaj? – kérdez vissza angolul egy szlovák férfi, miután már percek óta tanácstalanul forgatja a kezében. Pozsonytól 15 kilométerre lakik, két kisgyermeke van; ezzel magyarázza, hogy vagy nyolc kétliteres öblítőt és egy közepes méretű tisztítószalon havi fogyasztásának megfelelő mosóport vásárolt. „Nem üzletelek” – mondja.
Knédli helyett libamáj
Mások viszont igen, a kocsikba tett ötliteres étolajak számából ítélve az éttermükbe is innen szerzik be az árut.
– Szerda és szombat, ez a két legfontosabb nap, akkor van piac Győrben. Előfordul, hogy egész sor szlovák busz áll a parkolóban – meséli Horváth Cs. Attila, a győri élményfürdő igazgatója. Piacozás, egy kis fürdőzés, séta a barokk belvárosban, majd levezető vásárlás az Árkádban – ez a program; nem a fürdő szervezi, de örülnek neki, hiszen ma már minden negyedik-ötödik vendég Szlovákiából érkezik. A termálfürdőben szlovák feliratokat is találunk, sőt a személyzet is tud néhány szót szlovákul. Igaz, a bublinából (buborék) bubrinka lesz, az uterákból (törülköző) pedig utyerák – de Sinka Zsuzsa úszómester szerint így is megértik egymást szlovák vendégeikkel.
Fürdeni nem csak Győrbe járnak a szlovákok – Mosonmagyaróvárra munka után ugranak át egyet úszni. Ilyet sem láttak még az óváriak, estére nem kiürül, hanem megtelik a parkoló, a Szlovákiából érkezők, köztük számos határontúli magyar, kihasználják, hogy öt óra után kedvezményes a jegy.
– Nem az ár az elsődleges a számukra, inkább a minőségre figyelnek – mondja Hackl Mónika, a Tesco szóvivője, ami furcsán hangzik, hiszen éppen az alacsonyabb árak miatt jönnek Magyarországra. Mégis igaza lehet, mivel Takács Sándor, a hegyeshalmi Paprika csárda tulajdonosa is ezt állítja. – Nehogy azt higgye, hogy az olcsó ételeket keresik. Tudja, mi a kedvencük? A libamáj – mondja. Rögtön folytatja a meglepetések sorát: korábbi osztrák vendégei már régen nem engedhetik meg azt, amit a szlovákok zöme igen. A magyarázat kézenfekvő. Míg az osztrákok közül inkább a kisnyugdíjasok, addig a szlovákoktól a középosztály, értelmiségiek, vállalati menedzserek érkeznek. A szlovák vendégsereghez nem csak jó konyha kell – az van máshol is, mégsem látni egyetlen pozsonyit sem. A Paprika csárda viszont hétköznap délben is csaknem tele van, pedig nem is a szlovák határon, hanem néhány kilométerre onnan, az osztrák átkelőhelyen található. Takács István forródrótos kapcsolatot tart fenn egy győri fordítóirodával; nemcsak szlovák nyelvű étlapjuk van, de már jelmondatuk is.
– A 300 forintos euróval hirdetjük magunkat – mondja a tulajdonos, és a kezével int: bárcsak másként lenne. Bár a vendéglőben még a fafaragások is nemzeti színűek, a szokásokkal ellentétben az ünnep előtti napokon a személyzet még nem visel kokárdát. Takács István azt mondja, nincs mire büszkék lennünk, és mintha ezzel éppen szlovák vendégeik szembesítenék őket nap mint nap. Furcsa kettősség ez, hiszen megbecsülik a Szlovákiából érkezőket, nekik köszönhetik, hogy az óriási étterem 80 tagú személyzetéből csak tizenöt embert kellett elbocsátani. A válság miatt ugyanis elmaradoznak a csárda eddigi legfontosabb vendégei: a nyugat-európai vendégmunkások, mert őket küldték el legelőbb a munkahelyeikről.
Csehül állunk
– Nincs azoknak forintjuk – magyarázza a győri bevásárlóközpont mellékhelyiségében a pénztárosnő. Ötven forint a tarifa, de nem mindenkitől kapja meg. – A szlovákok nem váltanak be pénzt, kártyával fizetnek a boltokban, nekem pedig dobnak egy eurócentet. Beengedem őket, mit is tehetnék? – kérdezi. Tényleg nem bíbelődnek a forinttal, a legtöbb helyen kártyával euróban fizetnek, még akkor is, ha így rosszabb árfolyamon számítják át a pénzüket.
A bankkártyák miatt hosszú a sor a Tescóban is, két rózsaszín inges férfi széles gesztusokkal csehül magyarázza egymásnak, melyik sajtot találják ízletesebbnek. Mindjárt visznek is belőle 10-15 dobozzal. Üzletemberek, többször is jártak már itt – mesélik. Majd amikor megkérdezzük őket, segítenének-e egy fotó erejéig, úgy tesznek, mintha félreértenék a kérdést:
– Hát, a segítségre nagyon is rászorulna az országotok – mondja egyikük. Társának tetszik a tréfa, hangosan, teli szájjal nevetnek. Mi pedig arra gondolunk, biztosan megsértődnének, ha tudnák, magyarra úgy fordítanánk a szavaikat: ti aztán csehül álltok, fejeződik be a Heti Válasz írása.
Heti Válasz, Felvidék Ma
kapcsolódó cikkek:
Bevásárlóturizmus: nagyot fordult a kocka
Miskolcon a szlovákok – Jó ez nekünk?
Tömegesen utaznak Magyarországra Szlovákiából – bevásárolni
