A rendszerváltás szimbólumává vált a bős–nagymarosi vízlépcső építése elleni küzdelem, hiszen a kérdés összeforrasztotta a Kádár-rendszer kritikáját megfogalmazókat a környezetvédőkkel – mondta Droppa György, a Duna-kör ügyvezető elnöke a húsz éve felfüggesztett beruházásról.
Szakértők egybehangzó állítása szerint az ügyet csak egy olyan kompromisszumos megoldással lehet végleg lezárni, amely egyszerre kezeli az ökológia, az erőmű és a hajózás szempontjait.
Magyarország és Csehszlovákia 1977 szeptemberében kötötte meg az államközi szerződést a bős–nagymarosi vízlépcső megvalósításáról – a megállapodás szerint a létesítmények 38 százalékban Magyarországon, 62 százalékban Csehszlovákiában helyezkedtek volna el, s az elkészült beruházás 50-50 százalékban közös tulajdon lett volna. A szerződés felbontása után néhány évvel a felek a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultak a vitás kérdések miatt, az ítélet mind a folyó elterelését, mind a vízlépcsőszerződés felbontását jogtalan cselekménynek minősítette. Szlovákiának tudomásul kellett vennie, hogy a nagymarosi vízlépcső nem épül meg, Magyarországnak pedig azt, hogy a bősi erőmű továbbra is működik.
„Betonosok” kontra „zöldek”
Droppa György elmondta: jelenleg a „betonosok” és a „zöldek” állnak szemben egymással az erőmű körüli vitában, amely Szlovákiában a korábbi sikertelenség, illetve a Magyarországgal és Csehországgal szemben megfogalmazott nemzeti törekvés egyik jelképe is lett a rendszerváltás után.
Hangsúlyozta: Magyarországon a politikai nyomás volt a legmeghatározóbb abban, hogy Németh Miklós miniszterelnök 1989. május 13-án felfüggesztette a bős–nagymarosi vízlépcső munkálatait.
Az 1985-ben alternatív Nobel-díjjal jutalmazott szervezet képviselője szerint a rezsim új arcát lehetett látni 1988. szeptember 12-én, amikor a hatóságok nem kívántak erőszakosan fellépni a „szocialista táborban soha nem látott”, 70 ezres – vízlépcsőt ellenző – békés tüntetőkkel szemben.
Droppa György kiemelte: a bős–nagymarosi vízlépcső – politikai kontextustól függetlenül is – „az állatorvosi egyetem lova, amely minden szakmai hibát magában foglal”.
A vízlépcsőt ellenzők legfontosabb érve az volt, hogy az építkezés tönkreteszi Budapest és a környék ivóvízbázisát – emelte ki a Duna-kör ügyvivője. Kifejtette: a vízáramlás sebességének csökkenésével „hihetetlen mértékben” leromlott volna a folyó öntisztuló képessége, vagyis az ivóvízbázisban nagyobb arányban jelent volna meg a lebegtetett hulladék és a kiülepedő nehézfémek.
A beruházás ráadásul tönkretette volna a Duna legértékesebb, a Nagymaros és Visegrád közötti látványos részét, illetve elárasztotta volna az ártéri erdőket, és öntözővíz nélkül hagyta volna a mezőgazdaságot – fűzte hozzá.
„Hajánál fogva előrángatott mérnöki megoldás”
A szakember hozzátette, hogy a síkvidékre tervezett vízerőművek esetében egy „hajánál fogva előrángatott mérnöki megoldást” alkalmaznak, vagyis hegyek és völgyzárógát hiányában mesterséges medret, töltéseket és tározót építenek ki a folyóval párhuzamosan, ami rendkívül nagy területen alakítja át a folyót, úgy, hogy ezzel egy időben nagyon kevés elektromos energiát állítanak elő.
A beruházás nagyságát szemléltetve Droppa aláhúzta: a vízlépcsőrendszer mintegy 190 kilométeren alakította volna át a Dunát. Ebből a magyar területre tervezett nagymarosi vízlépcső 180 megawatt (MW) energiát termelt volna, miközben például a jelenleg építés alatt álló, megközelítőleg futballpálya-nagyságú, gönyűi gázturbinás erőmű 420 MW villamos energiát állít elő.
A magyar szakaszon végül 10-20 százalékos készültségig jutott a beruházás, viszont Szlovákiában beüzemeltek egy, a korábbi tervek teljes kapacitását el nem érő erőművet – emlékeztetett a szakember. Megjegyezte: a csúcsrajáratás lehetőségének elmaradásával elkerültük a legnagyobb ökológiai kárt, a Duna vízhozama ennek ellenére az eredeti 2050 köbméter/másodpercről, 200–400 köbméterre csökkent, ami miatt az úgynevezett Öreg-Duna ártéri ökoszisztémája állandó vízhiánnyal küszködött, a mellékágrendszer pedig nagymértékben kiszáradt.
Droppa György szerint az 1997-ben kihirdetett hágai ítéletét figyelembe vevő megoldást dolgoztak ki szlovák zöldszervezetekkel és tudományos csoportokkal, továbbá Mikolics Sándorral, a vízlépcső magyarországi tervezőjével közösen, azonban ennek ellenére jelenleg nem történnek érdemi lépések a kérdésben.
A Duna-kör ügyvivője megjegyezte: a szervezet támogatja a környezetbarát hajózást, de a Dunának ezen a szakaszán csak vízlépcsők nélkül. Hozzátette, hogy általában nem vízlépcsőellenesek, hiszen kizárólag a síkvidéki vízlépcsőket ellenzik. A vízi energiát alternatív energiának tartják, de magyarországi felhasználására kevés esélyt látnak.
Hozzátette: Magyarországon még mindig sokan érdekeltek a vízlépcső megépítésében, ugyanakkor a világgazdasági válsággal különösen sújtott térségben, nem valószínű, hogy egy drága, de kevés energiát termelő létesítmény kormányzati támogatást kapjon.
Megoldás 2009 végéig?
Kovács György, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakmai főtanácsadója elmondta: a 20 évvel ezelőtti időkhöz képest pillanatnyilag szakértői szinten folyik tárgyalás a bős–nagymarosi vízlépcső ügyében.
A bős–nagymarosi tárcaközi bizottság titkára kifejtette: az érintett két ország szakértőinek 2009 végéig kell megtalálniuk a hágai ítéletnek és az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak megfelelő rendezési célokat és az azok megvalósítására alkalmas intézkedéseket . A magyar oldalon hat nemzetközi szakértő részvételével zajló „intenzív műhelymunka” egyszerre keres megoldást a környezetvédelem, az energiaipar és a hajózás szempontjainak – húzta alá a zöldtárca képviselője. A még kifizetetlen számlák és károk rendezésére, illetve az üzemeltetési feladatok tisztázására csak ezt követően kerülhet sor – fűzte hozzá.
Felvidék Ma, MTI, jag
