Európát többek között kulturális sokszínűsége teszi azzá, ami. Az Európai Unió – egyesek szerint helyenként vitatható módszerekkel – arra törekszik, hogy ezt az óvilági örökséget megőrizze, ápolja és továbbadja. Már az 1992-es Maastrichti Szerződés is leszögezte, hogy az európai integráció kulturális dimenzióval is rendelkezik. Az unió nyelvi politikája kiemelt jelentőséggel bír az integráció területén. A többnyelvűség alapvető kritérium az életben való boldoguláshoz, ezért az EU például a minőségi oktatáshoz való hozzájárulásként a polgárok tagállamok közti mobilitását szorgalmazza különböző programokkal kiegészítve.
Mivel az unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi különbségeket, a nyelvpolitika részeként fontos szerep jut a kisebbségi nyelveknek is, melyeket ugyancsak védeni kell az EU szerint. Ez a gyakorlatban különböző jogszabályok, egyezmények, államközi tervezetek létrehozását, nyelvi projektek elkészítését és pénzügyi támogatást jelent.
Azzal, hogy kedden a szlovák parlament elfogadta az államnyelvről szóló törvény módosítását, több ponton megkérdőjelezte az unió által közvetített értékrendet. A jogszabályra azonnal lecsapott a hazai mellett a szlovákiai magyar sajtó is, éles hangú kritikákkal illetve a módosításokat. Az eredeti verzió – mely kimondta, hogy hivatalos nyelvként kizárólag a szlovák használható – még 1995-ben született. Azóta többször is módosításra szorult. 1999-ben az EU nyomására létrehozott kisebbségi nyelvhasználati törvény után kiiktatták a szankcionálásra vonatkozó paragrafust. A jelenlegi módosítások pedig éppen a büntetésre vonatkozó cikkelyt állítja vissza kiterjesztett formában.
Szeptembertől tehát, aki helytelenül nyelvel, száz és ötezer euró közötti bírságot kell megfizetnie. Az államnyelvtörvény a lehető legszélesebben értelmezi a hivatalos érintkezés fogalomkörét: minden, nem magánjellegű, azaz hivatalos és nyilvános kommunikációt ért alatta. A módosítás minden fizikai és jogi személyre, valamint szervre vonatkozik. Mind írásban, mint szóban a szlovák nyelvet kell használni. A közlés lehetséges ugyan egy második nyelven, ennek azonban szóról szóra egyeznie kell a szlovákkal, és azzal azonos vagy kisebb betűkkel jelenhet csak meg. A módosítások érintik a szlovákiai földrajzi elnevezéseket, az emléktáblákat, a kulturális rendezvényeket, a nyilvános feliratokat, a kisebbségi iskolák dokumentációit. Kivételt képez a cseh nyelv, mert az a törvény szerint teljesíti az alapvető érthetőség követelményét.
Bár Szlovákia ratifikálta a nyelvekre vonatkozó nemzetközi dokumentumokat – nem utolsósorban azért, hogy teljes jogú tagja legyen az uniónak – elemzők szerint a tényleges nyelvhasználatot több korlátozó intézkedés akadályozza. Nyilvánvaló, hogy a magyarság a teljes körű nyelvhasználat törvényi garanciáit bővítené, ezzel szemben a szlovákok igyekeznek leszűkíteni azt a kultúra területére. „Az államnyelv védelme legitim okot ad a szólás szabadságához és a magánélet tiszteletben tartásához való jog korlátozására” – mondta a törvényről Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt frakcióvezetője. A módosítást benyújtó kulturális miniszter, Marek Madaric pedig más szlovák politikusokkal együtt tagadja, hogy a törvénymódosítás bármilyen formában is diszkriminálná a Szlovákiában élő magyar kisebbséget, mondván, ez nem érinti a kisebbségi nyelvhasználatot. Vitathatatlan tény azonban, hogy a módosított jogszabály pontosan az anyanyelvüket jobban beszélő magyarokat és azok intézményeit érinti.
A magyarországi politikusok egyöntetűen elítélik a szlovák államnyelvtörvényt. A kormánypárt szerint a jogszabály nem csupán az európai normáknak és szellemiségnek mond ellent, de feleslegesen szítja a feszültséget a két ország között. Bajnai Gordon miniszterelnök szerint a szlovák parlament döntése árt a szlovákiai magyaroknak, és több ponton megsérti a két ország közötti alapszerződést. Vélhetően ennek is köszönhető, hogy a két ország kormányfőinek találkozója még mindig nem jött létre. Míg az MDF szerint Pozsony nacionalista lépése gátolja a két nemzet békés egymás mellett élését, és elsorvasztja a többség kisebbségek felé gyakorolt gesztusait, addig a Fidesz úgy véli, hogy intézményes magyarüldözés folyik Szlovákiában. Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja elnöke pedig úgy fogalmazott: még a monarchia idején se volt ilyen törvény. Az eddig is érvényesülő modell – miszerint ha az egyik fél fehéret mond, a másik feketét – ebben az esetben is érvényre jutott. A legmarkánsabb véleményt talán Anna Belousovová, a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke adta, aki kijelentette: Magyarországnak meg kellene szoknia, hogy Szlovákia független állam. A szlovák politikusok nem csak, hogy nem értik a magyar fél reakcióit, de dicsérik is a törvényt, mely szerintük az ország érdekeit, köztük az államnyelvet is óvja.
A jól ismert politikai adok-kapokon túlmenően azonban a jogszabályt több civil- és érdekvédelmi szervezet, jogászok és nyelvészek is kritizálták. A jogi aspektus már 1997-ben is problémát okozott, amikor szintén módosítani kellett a törvényt annak alkotmánnyal való összeütközése miatt, az alaptörvény kimondja ugyanis, hogy a kisebbségnek joga van saját anyanyelvét használni a hivatalos érintkezésben. A jogászok közül többen jelezték, hogy a mostani módosításnál kétséges, hogy mi számít nyilvános érintkezésnek a hivatali ügyintézés mellett, erősen problematikus ugyanis az értelmezés például egy nyilvános helyen történő magánbeszélgetésnél.
Sokan sérelmezik, hogy a törvény anakronisztikus, és visszalépést jelent a kommunista időkbe, amikor meghatározták, hogy milyen kifejezést lehet használni és milyen szóhasználat nem megengedett. Ráadásul tudósok szerint a törvénymódosítás ellentétes a nyelvi fejlődés folyamataival és korlátozza annak természetes változásait. Ez pedig annak fényében még inkább érdekes, hogy a Szlovákiába beáramló angol sikeresen beolvad a szlovákba és még sikeresebben formálja azt. Ez a jelenség azonban cseppet sem zavarja a szlovákokat. Hiába, nyelvében él a nemzet.
Felvidék Ma, STOP-Nagy Viktória
