Miután honlapunkon megjelent Raffay Ernő történész „Harmadik Trianon előtt” interjúja, majd Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere is kifejtette ezzel kapcsolatos véleményét, megélénkült a vita azt illetően, voltak-e elszalasztott lehetőségek a rendszerváltozás utáni első magyar kormány részéről a trianoni diktátum orvosolása érdekében.
A Felvidék Ma szerkesztőjeként természetesen örülök annak, hogy honlapunk látogatói között üdvözölhetjük az egykori külügyminisztert, Jeszenszky Gézát, és Szűcs Dániel kollégánknak is szíve joga véleményt formálni ez ügyben.
Nem vállalkozom arra, hogy komoly történészek vitájáról próbáljak ítélkezni. Inkább maradok saját házunk táján, és felelevenítem az akkori időszakból – a számomra – legemlékezetesebb történéseket a magyar kormány és a határon túli magyarok kapcsolatáról. A legemlékezetesebb természetesen az, amikor Antall József kijelentette, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Ez az Antall-i elhatározás, még ma, 16 évvel a halála után is rendre „kísért”: ha új miniszterelnököt vagy államfőt választ az ország, figyeljük az első nyilatkozatát, hogy vajon 10 vagy 15 millió magyar érdekében szólal-e majd meg… Ennél a kétségkívül szép „Antall-i gesztusnál” azonban gyakorlati vonatkozását tekintve volt egy fontosabb mozzanat is, mégpedig 1992. augusztus 18-án, amikor is a magyar kormány kinyilatkozta, hogy a határon túli magyarság azon törekvéséseit támogatja, melyeket azok legitim képviselői fogalmaznak meg.
Itthon maradva, Szlovákia akkor még Csehszlovákia része volt, de már a levegőben lógott a szakadás. A csehszlovákiai magyarság három pártban politizált. Az FMK/MPP (Független Magyar Kezdeményezés, később átnevezték Magyar Polgári Pártra) 1992 júniusáig kormányon volt, majd az 1992-es választásokon megbukott. Az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) egészen 1998-ig ellenzéki pártként politizált. Az Együttélés egyértelműen kinyilvánította, hogy elismeri a szlovákok jogát az önrendelkezésre, ám ugyanez megilleti a számbeli kisebbségben élő magyarságot is. Az MPP viszont éppen a nagyhatalmak által kreált műállam, Csehszlovákia egységéért kardoskodott – tehát közvetve a trianoni határok megerősítéséért „küzdött”.
Csehszlovákia szétesett, 1993-ban létrejött Csehország és Szlovákia. A felvidéki magyarság legitim politikai képviselete nem kiáltott Trianon ellen. Még ugyanebben az évben meghalt Antall József. 1994. január 8-án a komáromi nagygyűlés a felvidéki magyarok önrendelkezési óhaját fogalmazza meg (érdemes megjegyezni, hogy ehhez az MPP újfent nem volt partner, sőt…). A szlovák államot nem érdekelte a komáromi nagygyűlés eredménye. A magyart igen, 1994. február 11-én már Antall utódja, Boross Péter hívott össze egy magyar-magyar csúcstalálkozót, melyen ismét megerősítették a fenti említett, 1992. augusztus 18-i magyar kormányelv érvényességét. Magyarországon közben elindult a választási kampány, majd jött Horn Gyula szocialista kormánya…
Összefoglalva: Elszalasztott lehetőségekről Trianont illetően lehet vitatkozni, hiszen a kilencvenes évek elején Európa határai állandó mozgásban voltak. Ha voltak elszalasztott lehetőségek, akkor ezek elmulasztását a szlovákiai magyarságnak elsősorban a saját legitim politikai képviseletén kell számon kérnie, hogy milyen igényeket fogalmaztak meg a a Trianon okozta sebek enyhítése érdekében. Érdemes lenne letörölni a port az 1990-1994-es időszak aktáiról…
Oriskó Norbert
Felvidék Ma
