Kiderült. Június 11-én úgy fogalmaztam egyik írásomban: 12-én kiderül, kénytelen lesz-e komolyan venni bennünket, szlovákiai magyarokat ez az ország. Többségünk úgy döntött: paradigmát vált, most nem az önálló, a szükségleteinknek megfelelő saját program mögé sorakozott fel, hanem az eleve kompromisszumos mögé, amelyben már egy párton belül megfogalmazódnak érdekérvényesítésünk korlátai. Ezek a határok pedig azon a vonalon húzódnak, amelyet a többség már nem enged átlépni. Politikatörténetünk még megírásra vár, de vannak érdekes résztanulmányok, amelyekből kiderül, már az 1920-as évektől kezdve dilemmája volt a (cseh)szlovákiai magyarságnak, hogy – akár közösen alapított – többségi pártokon belül vagy önálló magyar pártban politizáljon-e, próbálja érvényre juttatni a magyar nemzetrész érdekeit. Mindig voltak elkötelezett hívei mindkét elképzelésnek, és soha nem folyt olyan politizálás a szlovákiai magyarság sorain belül, amelyet egységesnek lehetett volna nevezni. És mindig kísérő tünete volt ennek a jelenségnek, hogy a nemzeti többség politikája kijátszotta egymás ellen a kezdetekben autonomistának, illetve aktivistának nevezett politikai pártokat, illetve csoportokat. (Később az elsőt hívták irredentának, szeparatistának, radikális nemzetinek, a másikat pedig szervilisnek is.)
A második világháborút követően a kommunista éra egypárt-rendszerében ilyen megosztás nem volt (bár ott is nyilvántartottak magyar nacionalistákat, rendszerellenes elemeket, felforgatókat), ott csak a kommunista párton belül lehetett – egyetérteni vagy a pártközpontban kialkudni ezt-azt.
A rendszerváltást követően a nagy rendszerváltó mozgalomnak, a Nyilvánosság az Erőszak Ellennek (VPN) szerves része volt a Független Magyar Kezdeményezés. Az első szabad választásokon közös programmal indultak, egy „nemzetiségi közös többszöröst” is megfogalmaztak benne, de mivel a szlovákiai magyarság többsége ennél többet szeretett volna, nagyjából a választóinak egy negyede sorakozott fel a VPN listáján szereplő magyar politikusok mögé. Az elmúlt húsz évben lényegében ez volt az egyetlen olyan kisebbségi politikai program, amelyhez nemzeti többség pártja is a nevét adta. A Most-Híd politikai pártban ebből az időből minimálisan két név visszaköszön: A. Nagy Lászlóé és Peter Zajacé. És nagyjából a Most-Híd kisebbségjogi programja is azon a szinten van, amit annak idején a liberális politikai erők lefektettek. Június 12-én a szlovákiai magyar választópolgárok kétharmada e mögé a program mögé sorakozott fel. A Most-Hídnak adott felhatalmazást, hogy húsz év autonóm (értsd: önálló) politikai törekvései után az aktivista/szervilis – aktuális divatszóval inkább asszertív (együttműködő,alkalmazkodó) – kísérlet is beindulhasson, az MKP-t pedig azért küldte parlamenten kívülre, hogy ezt a kísérletet ne zavarja. Hogy megtapasztalhassuk végre, milyen is egy civilizált, toleráns, emberbarát kormány asszertív kisebbségpolitikája…
Az sem új, hogy ennek a „projektnek” az élén Bugár Béla áll. Vele A. Nagy László és Peter Zajac már 1992 után számolt. Akkorra ugyanis felbomlott a VPN, pártot alapítottak Mečiar mellett Zajacék, de az FMK-ból is Magyar Polgári Párt lett, s a parlamenten kívül maradva 1993-ban létrehozták a Polgári Intézet Állandó Értekezletét, melynek tagjai közt az akkori MKDM-Együttélés koalícióból éppen Bugár Béla kapott helyet. E szervezet alapítói Ján Bencúr, Bohuslav Beňo, Vladimír Čečetka, Jozef Dančo, Martin Demeš, Emil Ehrenberger, Ján Hacaj, Pavol Hoffman, Jozef Hübel, Cyprián Juráň, Pavol Košťál, Kevin Kotrus, Jozef Kučerák, Ján Langoš, Gustáv Matijek, Ivan Mikloš, A. Nagy László , Vladimír Ondruš, Martin Porubjak, Anton Prokain, Ladislav Snopko, Marcel Strýko, František Šebej, Milan Šútovec, Peter Tatár, Ernest Valko, Anton Vavro, Világi Oszkár, Hana Volková-Zemanová, Helena Woleková és Peter Zajac voltak. Tehát sokkal hosszabb ideje kezdődött az a csendes munka, amely Bugár Bélát elvezette az MKP-ból való kiválásig, a szlovák-magyar közös párt megalapításáig és a mostani választási sikerig. Az sem kétséges, hogy ezt a pártot csak ő alapíthatta és vezetheti. A rendszerváltást követő húsz év során a politikában forgó magyar személyiségek közül szakember számtalan volt jobb Bugárnál, de népszerűbb – mind a magyar, mind a szlovák oldalon – senki. A szlovák média – beleértve a bulvárt is – imádta.
Most – a szlovákiai magyar szavazópolgárok kétharmadának köszönhetően – kapott négy évet, hogy bizonyítsa: nemcsak az egyirányú asszertivitás pártját alkotta meg, amely csak a szlovákiai magyarság asszimilációjának gyorsításához nyit utat, hanem valós érdekeivel és igényeivel együtt tudja elfogadhatóvá tenni az itt élő magyar közösséget.
Felvidék Ma, Gyurkovits Róza
