A losonci Kármán Napok utolsó húsz évének rendezvényein Duray Miklós, mint politikus, közíró többször is szerepelt, 2011. március 28-án viszont fényképészként lepte meg szülővárosa magyar közösségét.
A Magyar Kultúrközpont termében nagyszámú közönség előtt, a Serly Kamarakórus énekszámai és Bolyós Csilla diáklány hegedűszólója után Böszörményi István ny.gim. tanár Radnóti Miklós „Nem tudhatom” c. versét idézve nyitotta meg az 50 fekete-fehér fotóból – felvidéki, magyarországi, erdélyi táj- és városképek, pillanatfelvételek, zsánerképek – álló kamarakiállítást: „ Duray Miklós méltán elmondhatja magáról, az itt kiállított fényképek bármelyikének helyszínén, hogy „Itthon vagyok” – legyen az a losonci főutca, a budai Gül Baba utca, vagy a kolozsvári Mátyás király szülőházához vezető utca. Ő tudja, hogy „kik mennek az úton” a Medves alatt, a kalotaszegi falucskában, vagy a sztracenai völgyben. Ő otthon van úgy a Tátrában, mint a Mátrában, a Chopokon és a Pelsőci fennsíkon, a Dunánál csakúgy mint a Gyilkos-tó partján. Feltételezem, hogy azóta van otthon az egész Kárpát-medencében, amióta azt bejárta, saját szemével látta mindazt amiről szüleitől hallott, amit olvasmányaiból, tanulmányaiból ismert. Amikor a füleki gimnazista Duray Miki, a hatvanas évek elején rácsodálkozott a hegyekre, völgyekre, utcákra, terekre és azokat lefényképezte, bizonyára nem gondolt arra, hogy a családi albumba szánt emlékképek majd félszázad elmúltával művészfotókként kiállításra kerülnek, de ez itt most megtörtént – jobb későn, mint soha! Mondják, hogy a világ nem fekete-fehér, ami persze igaz is, de a művészetnek vannak ágai, mint a grafika és a fotográfia is, ahol a világ igenis fekete-fehér, és ez így van jól, ez így szép, mert így érvényesül a legjobban a fény és árnyék kontrasztja, az alakok és alakzatok, az arányok kölcsönhatása, ahogy azt ezek a felvételek ékesen bizonyítják. Duray Miklós jól látta, amit nézett, kivételesen jó érzékkel választotta ki fotói tárgyát, az exponálás pillanatát, kár, hogy csak rövid ideig hódolt a fényképezés szenvedélyének…” Ahhoz, hogy az eredeti, képeslap méretű fotókat kiállítási tárgyként, megfelelő méretben láthassa a közönség, szükséges volt azokat beszkennelni és A 4-es formátumban kinyomtatni. Ezt a munkát nagy műgonddal és örömmel végezte el Dr. Lakatos Ferenc, orvos, losonci lokálpatrióta, maga is a fotózás szerelmese, annál is inkább, mert ő volt az, aki átlapozva a Durayék fényképalbumát, felismerte a képek esztétikai értékét és javasolta, hogy azokból egy válogatást be kellene mutatni a nagyközönségnek is. A szót tett, követte, Hahnné Duray Éva, mint a helyi Csemadok elnöke felkarolta az ötletet, a vezetőség bevette a Kármán Napok műsorába és a kiállítás megvalósult. A losonci magyar közösség érdeklődése, tetszésnyilvánítása igazolta, úgy az ötlet, mint a kivitelezés jó és hasznos voltát. A hangulatos kiállításmegnyitón természetesen megjelent a fényképek alkotója, Duray Miklós is, köszönetet mondott a számára is meglepő rendezvény közreműködőinek, és elmesélte fényképész „korszakának” történetét. 1959-ben, bérmálkozási ajandékként kapta azt a Mometta típusú, magyar gyártmányú /mert ilyen is volt!/ egyszerű kis kamerát, amivel 16-18 éves korában az itt kiállított képeket – a sötétkamrai munkafolyamatokat is beleértve- elkészítette. Nem hályogkovács módjára fotózott, az áttanulmányozott szakirodalomból Dulovics Jenő munkáit emelte ki. Rövid, de –mint ez most utólag kiderült- értéket teremtett fényképész „korszaka” 1965-ben ért véget. Hogy később mivel foglalkozott azt világszerte ismert….
{phocagallery view=category|categoryid=179|limitstart=2|limitcount=4}
