Erőss Zsolt, az ismert magyar hagymászó látogatott el nemrég a komáromi Selye János Gimnáziumba, és lebilincselő előadással örvendeztette meg az érdeklődőket. Alább a gimnázium diákja, Janković Dóra beszámolója olvasható.
A hópárduc a Selye János Gimnáziumban
Ismét egy különleges személyiség látogatott el iskolánkba, a Selye János Gimnáziumba, az ismert és elismert Erőss Zsolt. Az igazgató, Andruskó Imre ezúttal egy olyan ember előadásával kívánta megörvendeztetni diákjait – pontosabban a negyedik évfolyamot –, akinek elhivatottsága és életszemlélete példaértékű lehet. Így március 21-én alkalmunk adódott megismerni Magyarország vezető expedíciós hegymászóját.
Erőss Zsolt Csíkszeredán született, majd fiatalkorát Gyergyószentmiklóson töltötte. Elsőízben tizenhárom évesen mászta meg a Békási-szoros szikláit, majd két röpke év elteltével már a Kolozsvári Akarat Egyesület leigazolt tagjaként hódolhatott szenvedélyének. Ezidőtájt sikerült bejárnia Erdély főbb magashegyeit. Az előadás során elbeszélte, hogy vált egy kedvtelésből hivatás, életfilozófia és a Minden. Megtudhattuk, hogy segítette karrierjét az 1988-as kitelepülése Magyarországra, mely magában hordozta a rejtelmes Tátra lehetőségeinek megismerését is. Ekkor már tudni lehetett, mi lesz a következő nagy lépés Erőss Zsolt életében.1990-ben lehetősége adódott egy expedíciós mászás keretein belül eljutni az Elbrusz nyugati csúcsára. Egyértelművé vált, hogy felfedezték a jövő nagy hegymászóreménységét, aki nem csak ambíciójával, de tehetségével is lenyűgözte környezetét.
Erőss Zsolt lehetetlent nem ismerve vette az akadályokat, és csak a cél lebegett a szemei előtt: új helyeket megismerni, látszólag elérhetetlen csúcsokat elérni és mászni, mászni és mászni egyre magasabbra.Alig huszonöt esztendősen elérte a Parimban lévő Lenin csúcsot, mely 7134 méter magas. Sikereit azonban testi adottságainak is köszönheti, vallja Erőss Zsolt, hiszen mint kiderült, remekül bírja a magasságot és akklimatizálódása is kitűnő. 1996-ban tagja volt az első Magyar Mount Everest Expedíciónak, ahol nagyrészt ő építette ki a magashegyi táborokat és két alkalommal is megtámadta a csúcsot.Először a Nagy-kuloárból egyedül, majd a kialakított úton ReinhardWlasichal, aki a 8300 méter magasban lévő csúcstámadó táborban sajnálatos körülmények között meghalt.
Ebben az időben expedíció expedíciót követett, siker és kudarc váltották egymást, s mindez hozzájárult a mentális felnőtté váláshoz, a megerősödéshez, melyre mindenképp szükség van egy ilyen embertpróbáló és kemény extrémsportban. Az előadás során kihangsúlyozta, hogy aligha van fontosabb a mindent felülmúló akarva akarásnál, a kitartásnál és az ambíciónál. Ennek ellenére, sokszor került már olyan helyzetbe, hogy fel kellett adnia a célját, hiszen az adott szituációban nem engedhette meg magának, hogy veszélyeztesse önnön illetve mások tepsi épségét. Ahogy azt elmondta, a legnehezebb talán adott időben felismerni, tudni elfogadni, hogy az ember nem mehet tovább. Errős Zsolt elszántsága meghozta a sikereket, hiszen a kilencvenes években Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Tadzsikisztánban, Pakisztánban, Tibetben, Indiában és még sokhelyütt jutott fel hegymászók számára elérhetetlennek tetsző csúcsokra. A Mount Everest meghódítása azonban még mindig célként lebegett szemei előtt. 2001 őszén elmondása szerint egy nagyszerű csapat állt össze, de sajnos az időjárás meghiúsította a csúcstámadásaikat és egy barátot is elveszítettek Dr. Gárdos Sándor személyében. Egy évvel később egy újabb lehetőség adódott, ám ezúttal Erőss Zsoltnak sikerült első magyar állampolgárként elérnie a 7960 méter magas csúcsot.
Magyarország legelismertebb hegymászója őszintén és nyíltan vallott a Selye János Gimnázium diákságának a 2010-ben történt magas-tátrai szerencsétlenségről. Egy lavinabaleset következtében mindkét lába eltörött, s a szövődmények elkerülése érdekében fél lábát amputálták. Erőss Zsolt cáfolta a média által köztudomásra jutatott híreket, miszerint ő abbéli megfontolásból döntött az amputáció mellett, hogy továbbra is hegymászóként élhessen. Azt mondta, ez az orvosok döntése volt, számára pedig maradt a belenyugvás. Ennek ellenére nem tört össze, hiszen azzal, hogy egy ilyen hivatást választott, azzal a felelősséget is vállalta, hogy egy ilyen esemény bekövetkezhet és nincs oka panaszra, hiszen mindent megtesz azért, hogy a baleset előtti aktív életét folytathassa.
Erőss Zsolt életébe pedig beletartozik a nyolcezer méter magas hegyek megmászása is. Így történt, hogy két hónappal az amputáció után Erőss Zsolt talpra állt. Mosollyal az arcán mesélte, hogy tanultak meg ketten járni kislányával, az akkor kétéves Gerdával. Egy expedíciós hegymászó számára hatalmas tragédia lehet egy láb elvesztése, de az életörömöt sugárzó Erőss Zsolt derűlátása határtalan volt. Megvallotta, sokszor nem volt könnyű, a könnyebb csúcsok elérése is hatalmas fájdalommal járt, de mindent kárpótolt a tudat, hogy képes legyőzni minden akadályt és elérnie az elérhetetlent.
Mindent elsöprő lelkesedését pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy évvel a balesete után elindult, hogy megmássza a Himalájában lévő 8516 méter magas Lhoce csúcsot,melyet sikeresen teljesített. Az előadás interaktív jellege még jobban hozzásegített ahhoz, hogy a diákság megismerjen egy nagyszerű embert, akinek nem csak az élete, de az élethez való viszonya is példamutató. A kérdésre miszerint, mit érzett az amputációt követően, csak annyit felelt, örült, hiszen életben maradt. Így vált mindenki számára egyértelművé a Selye János Gimnáziumban, hogy erős sok mindenki lehet, de Erőss csak egy.
Janković Dóra (VIII.)
