„Össze kell zárnunk, ennyi a lényeg!” – alább Szűcs Dániel jegyzetét olvashatják Répás Zsuzsanna és Szávay István nyilatkozatai kapcsán:
Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője és a párt nemzetpolitikai kabinetjének vezetője minapi sajtótájékoztatója keretében éles kritikával illette – vagy, hogy szakítsunk mi is a polkorrektséggel: ízekre szedte – a kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárának korábbi nyilatkozatát. Répás Zsuzsanna az MTI-nek adott interjújában ugyanis a második Orbán-kormány hivatalban töltött két esztendejének nemzetpolitika terén elért eredményeit méltatta (az erről szóló beszámolónkat megtalálják kapcsolódó írásaink között).
A Jobbik szakpolitikusa mindjárt az alapoknál kezdte a kritikát: szerinte az elmúlt két évben semmiféle érdemi előrelépés nem történt a nemzetpolitikában, „a nemzetpolitikai államtitkárságon pedig káosz uralkodik”. Utóbbiba nem áll módomban belelátni, ami azonban a nulla előrehaladást illeti, anélkül, hogy az államtitkárság védelmére kelnék (aligha szorulnak rá pont az én kéretlen segítségemre), ezt kénytelen vagyok legalábbis erős túlzásnak nevezni. Ha ugyanis csak és kizárólag annyit ért volna el a polgári kormány a nemzetpolitikában, hogy gyökeresen megváltozott a hozzáállás és a hangulat a nemzetpolitikai kérdéseket illetően, akkor már ezzel száz százalékosnak nevezhető az e területen beállt fordulat a korábbi nemzetáruló balliberális kormányokhoz képest.
Az a tény, hogy a magyar miniszterelnök nem fröcsögi tele nyálával a kamerákat a stúdióban, miközben kiadja magából gyűlöletét és megvetését a határon túli magyarsággal szemben, és nem biztatja az anyaországiakat az elszakított nemzetrészek megtagadására, már önmagában is egy gyökeres nemzetpolitikai fordulat. Hát még az, hogy „huszonhárommillió román munkavállalózás” helyett magyar állampolgárságot kaphattunk! Az e fölött érzett örömünkön az sem változtat, hogy annak idején mások mellett éppen Németh Zsolt külügyi államtitkár is a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ellen kampányolt, azóta talán sikerült valamelyest ráhangolódnia a megfelelő hullámhosszra…
Summa summarum: igazságtalannak tartom mindezt rázúdítani a kormány fejére még a kétségkívül létező problémák és visszásságok ellenére is – melyeket egyébként Szávay nagyon pontosan számba vett sajtótájékoztatóján. Igazságtalan és egyben nagyon kontraproduktív a magyar kormány nemzetpolitikája egészének ész nélküli ekézése, ugyanis nagyon hosszú ideig ez az utolsó esélyünk, hogy a magyar fejekben rendet tegyünk nemzeti-nemzetpolitikai ügyben.
Azt az iszonyatos agymosást – aminek egyik következménye volt ugye az a bizonyos december ötödikei nap is – melyet az anyaországi magyarság volt kénytelen elszenvedni évtizedeken át, nem lehet egyik napról a másikra helyretenni. Ehhez hosszú évek fokozatos és következetes építkezése szükséges. Ezért is írtam, hogy hosszú időre ez az utolsó esélyünk, hogy rendet tegyünk a fejekben e területen. Ha most kudarcot vall vele a kormány, akkor visszasírjuk még azokat az időket, amikor „csak” lerománoztak vagy cseszkóztak bennünket… Közös felelőssége tehát a magyar nemzetpolitikában érdekelteknek az ügy sikere. Ezt azonban igencsak nehéz lesz véghezvinni folyamatos fegyverropogás közepette.
Nem arról van szó, hogy tilos kritikával illetni a kormány nemzetpolitikáját. Ellenkezőleg: semmire sincs nagyobb szükség, mint a hozzáértők és az érintettek folyamatos részvételére, kritikájára. Ez a fejlődés záloga. Ami azonban nem egyenlő azzal, hogy alapjaiban kérdőjelezzük meg a kormány nemzetpolitikájának lényegét, a szándék tisztaságát és helyességét, s képtelenek vagyunk elismerni a kétségkívül létező és elért eredményeket, csak mert ilyen vagy olyan pártnak vagyunk a tagjai (a legsúlyosabb magyar betegség!). El kéne lesnünk más nemzetek e téren alkalmazott legfontosabb szabályait, vagyis azt, hogy nemzetpolitikai kérdésekben mindig és mindenkor tudnunk kellene összezárnunk sorainkat és felsorakoznunk az Ügy mögé, függetlenül a pártszínektől. Nem is kell messzire menni példáért, elég csak áttekinteni a Duna túloldalára… Erre a tanulmányútra szívesen meginvitálnám Szávayékat is, hogy ne forduljon elő túl gyakran az a visszásság, hogy az alapvetően nemzetben gondolkodó kormány nemzetpolitikáját még a nyíltan nemzetáruló szélsőliberálisoknál is elszálttabban szidja olykor a Jobbik.
Össze kell zárnunk, ennyi a lényeg!
Ennyit a kormányért elmondott „védőbeszédről”. Hanem, mint említettem, Szávay beszédében nagyon sok igazságot érhetünk tetten, s ezek többsége már valóban az ésszerű kritika területére esik. Abban máris igaza volt, hogy a nemzetpolitikai helyettes államtitkár a sikerek felsorolása mellett valóban megemlíthette volna a problémákat is – merthogy bőséggel vannak ilyenek.
A határon túli magyarság érdekvédelmének helyzete az egyik ilyen problémás terület. Szávay szerint „a nyelvtörvénnyel és állampolgársági törvénnyel sújtott felvidéki magyarság ügyében semmilyen hatékony fellépést nem láthattunk az elmúlt két esztendőben”. S valóban, azon kívül, hogy a kormány szóban a legteljesebb támogatásáról biztosította újdonsült állampolgárait, érdemi lépések nem történtek. Sem a diplomáciában (pedig itt aztán bőséggel állnak rendelkezésre az eszközök), sem a nemzetközi jogi fórumokon, sem másutt. De ugyanígy, a délvidéki magyarságot sújtó 1944-45-ös vérengzések áldozatainak rehabilitálását, kárpótlását is „elkenték”, mint ahogy a magyar-román kapcsolatokban is többnyire a polkorrekt szemfényvesztés folyik („sosem volt ennyire jó a két ország viszonya” – mondta Martonyi) – miközben a román külügyminiszter kerek perec kijelentette, hogy szó nem lehet autonómiáról a magyar-román kapcsolatokban, stb).
De ami a lényeg, s ez Szávay mondanivalójának, egyben az egész nemzetpolitika kritikájának alapja: a „polkorrekt kifejezéseket most már el kellene felejteni, és ehelyett világos feltételeket támasztva, érdemben és határozottan ki kell állni az elszakított területeken élőkért”. Ezzel arra utalt a jobbikos honatya, hogy Répás Zsuzsanna az idézett interjújában a szomszédos országok magyarságpolitikáját illető szavaiban a polkorrekt szótár színe-javát sorakoztatta fel, úgy mint: „őszintén reméli”, „reményének ad hangot”, „bízik benne”, „sajnálattal értesül”. Ehhez valóban nem kívánkozik bővebb kommentár…
Összegezve tehát: a Jobbik nemzetpolitikai kabinetje által kiadott közleményeket, valamint a párt frakciójának orsszággyűlési szerepléseit rendszeresen figyelve az kétségkívül elmondható, hogy a Jobbik következetesen és mindenféle kilengéseket nélkülözve képviseli az általa megfogalmazott program szerint (amely egyébként az összes párt programja közül a legvilágosabb és leghatározottabb, legpontosabb volt) az ország nemzetpolitikai érdekeit, a párt nemzetpolitikai felelőse-szakértője mintegy utazó nagykövetként járja a terepet és így valóban nem csak a Google képkeresőjében lát székely atyafit vagy felvidéki hazánkfiát. Ezek tények, s az e téren kifejtett munkájuk elismerésre méltó. Még akkor is, ha úton-útfélen próbálják mocskolni, vagy ami még „jobb”: fasisztázni, szélsőségezni őket. Ilyenkor csak nézzük meg, ki mondja e jelzőket…
Másfelől az az irány véleményem szerint igencsak helytelen, hogy a regnáló kormány nemzetpolitikáját alapjaiban kérdőjelezi meg egy mégiscsak ugyanazon a térfélen helyet foglaló párt. Mert hát kit érdekel, ha Gyurcsány vagy egykori pártja, az MSZP és a parlamentben ülő kripto-szadeszos bagázs tüzet okád Orbánék nemzetpolitikájára, a határon túli magyarok állampolgárságára és ennek szerves velejárójára, a választójogra? De nekünk, a nemzeti oldalon állóknak (és ezt nem lehet leszűkíteni egy kis szeletre, ezen az oldalon is nagyon sokfélék vagyunk, milliónyi különböző vérmérsékletű ember, akiket azonban valami mégiscsak összeköt s e kötőerőt kellene meglátnunk és szem előtt tartanunk mindig) meg kell tanulnunk, s legalábbis a vitális nemzeti kérdéseinkben összezárnunk. Mindig, minden körülmények között. Az építő kritikákat pedig más, megfelelő csatornákon eljuttatni a címzettekhez. Na persze tisztában vagyok vele, hogy ez nem is annyira egyszerű, hallani olyan „mendemondákat”, hogy egyes kormányoldali „szereplők” önnön tévedhetetlenségébe vetett hitén alapuló határtalan arroganciája nem engedi e kritikák meghallgatását, pláne megfontolását. Ez sajnos valóban komoly probléma, ami azonban már (főleg) a miniszterelnök személyzeti politikájának területére esik… Ez pedig egy másik, nem kevésbé hosszú és problémás téma…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”33842,33802″}
