Úgy látom, hogy a különféle hírportálok sportrovatának azerkesztőit nem érdekli az általuk közölt hírek valóságtartalma. Talán fontosabb szempont hangzatos címekkel megtölteni az oldalakat, mint mélyebb értelmet keresni egy-egy tény magyarázata – elemzése során.
Azt ugyan nem vártam, hogy írásaim miatt nagyot változna a hírek struktúrája, azonban szomorúan vettem tudomásul, hogy a Forbes elemzés napvilágra kerülése után még mindig szinte csak kizárólag ezek az abszolút értékben kimutató táblázatok töltik ki az oldalakat. Senki ne rója fel nekem, hogy ennek láttán folyamatosan az ellenérvek foglalkoztatnak. Ennek során jutott eszembe egy gondolat, ami régebben egyszer már foglalkoztatott, s úgy találtam ezt érdemes volna az olimpiai eredményesség vizsgálatához hozzácsapni, mint egy lehetséges szempontot:
Elsiklottam az éremtáblázatok vizsgálatakor egy talán figyelembe vehető szempont fölött. Az ötlet még abból az időből ered, mikor egyik fiam Angliában dolgozott. Ez az érvelés akkor jutott eszembe, amikor hazajövet Angliáról áradozott. Próbáltam neki megmagyarázni, hogy az angolok nagyszerűségéről én azért megkérdezném az egykori gyarmat India lakóit is. Ezzel sikerült egy kicsit lehűtenem nagy elragadtatását. Most az olimpiai éremtáblázatokkal való foglalatosságom közben kissé megkésve ugyan, de ismét felötlött bennem ez az összefüggés. Ennek okát pontosan Anglia példáján tudnám érzékeltetni. Az elvárható érmek számát tekintve Anglia mai lakossága alapján nem egész 2,5 aranyéremmel eléggé a mezőny közepes országa, még a legpozitívabb hozzáállással sem lehet a világ legnagyobb országai közé sorolni. Rögvest a feje tetejére áll az előbbi állításom, ha súlyozzuk ezt a szempontot mondjuk az utóbbi 70 év adatai alapján. Ugye itt már nem lehet megkerülni azt a tényt, hogy 70 évvel ezelőtt Anglia gyarmataival együtt a világ egyik legnagyobb országa volt. Ha most az utódállamok közül csak Indiát és Pakisztánt veszem figyelembe Anglia mai olimpiai eredményessége mellett akkor nem csak Anglia 24 aranyérmes túlteljesítéséről kell beszélni, mert nem hagyható figyelmen kívül India 48 és Pakisztán 6 aranyérmes adóssága sem. Itt már lehetőség nyílik a számokkal való játékra, pontosan annak mérlegelésére, hogy az utódállamok eredménytelensége milyen mértékben „érdeme“ az egykori gyarmattartónak ill. az azt követő utódállamoknak. Ha testvériesen megfelezzük az elvárásokat , akkor Anglia máris „szerez“ magának plusz 24 ill.3 aranyat s mindjárt oda a túlteljesítésnek még a látszata is. Hasonló a helyzet a további volt gyarmattartók esetén is, talán csak a mértékben volna némi különbség. Hasonlóan lehetne mérlegelni az egykor volt uniók és más szövetségi rendszerek utódainak eredményét külön-külön és együttesen. Természetesen az ilyesfajta összesítések torzulnak az olimpiai kvótaszerzés – lehetőség – rendszerén és más körülmények miatt sem lehet mechanikusan alkalmazni ilyen egykor volt országok – birodalmak utódjaira az eredményt, hisz végeredményben a mai India adóssága az vitathatatlanul a mai India adóssága. Az ország teljes valóságával, aminek egy része csupán a gyarmati korszak. Tehát a kérdés nem olyan egyszerű. Inkább úgy fogalmaznék, hogy van az embernek egyfajta hiányérzete, amikor az ilyen szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyó táblázatok alapján próbál valaki valamiféle felsőbbségről beszélni, vagy éppen csak utalni ilyesmire.
Varga Lajos
