Jelentős figyelmet váltott ki Csáky Pál interjúja, amelyet a közelmúltban a SITA szlovák hírügynökségnek adott. Most a beszélgetés ama részével kívánunk részletesebben foglalkozni, amely a szlovákiai magyar érdekképviselet szükségességéről szól a magyar Országgyűlésben.
Ön azt mondta a kérdéses interjúban, hogy új helyzet van, a felvidéki magyarságnak élnie kell azzal az új lehetőséggel is, amelyet a magyar állampolgársági törvény új változata kínál.
Valóban, ez egy új helyzet, amelyet közösen át kell gondolnunk. A magyar állampolgársági törvény új változata egyszerűsített eljárással kínálja fel a külhoni magyarok – így a Szlovákiában élő magyarok – számára is a magyar állampolgárságot. A magyar választójogi törvény pedig aktív és passzív választójogot kínál a külhoni magyaroknak is. Ezzel a lehetőséggel élni kell, szerintem helyes lenne, ha a magyar Országgyűlésben is érvényesíteni tudnánk érdekképviseletünket. Ezt persze nagyon okosan és átgondoltan kell megvalósítanunk, tekintettel a szlovák állampolgársági törvény paranoid rendelkezéseire.
Nem tart a szlovák állami szervek megtorló lépéseitől ebben a vonatkozásban?
Ha okosan és átgondoltan cselekszünk, kezelhető a dolog. Természetesen annak a személynek, aki vállalja a jelölést a magyar Országgyűlésbe, számolnia kell a szlovák kormány esetleges ellenlépéseivel. A választók számára egyszerűbb lehet a helyzet: az lenne a legkézenfekvőbb, ha átsétálnának a határon, s vagy ott szavaznának, vagy ott adnák postára a szavazatukat. Azt viszont nem tartanám szerencsésnek, ha a szlovákiai magyarság kimaradna ezekből a folyamatokból, s ezáltal elismerné, hogy megfélemlíthető. Nem kell fejjel menni a falnak, mindig van út a hegygerincen át is.
Látható, hogy ebben a kérdésben sincs egyetértés a szlovákiai térfélen. A magyar-szlovák vegyes párt képviselői kijelentették, hogy ők nem fogják kérni a magyar állampolgárságot. Az MKP politikusai viszont kiállnak a kettős állampolgárság mellett.
Szabad emberként kell viselkednünk. Ha Csehország miniszterelnök-helyettesének – aki éppen a külügyminiszter is, és Csehország legnépszerűbb politikusa – lehet négy útlevél is a zsebében, amelyek közül a cseh sorrendben csupán a negyedik (Schwarzenberg külügyminiszternek svájci, német, osztrák és cseh állampolgársága van), ha a legismertebb szlovák europarlamenti képviselő, Peter Šťastný lehet kanadai-szlovák állampolgár, akinek a fia mellesleg USA-szlovák állampolgár, s a jégkorong-világbajnokságon az USA-válogatott tagja volt, s vígan játszott a szlovák válogatott ellen), ha az Európai Unióban több milliós nagyságrendű a kettős vagy többes állampolgárok száma, akkor részünkről sem helyes, ha a provincionális szlovák kicsiséget fogadjuk el viselkedési mintaként. A szlovák törvényt meg fogják változtatni, mert Európa legrestriktívebb törvénye, nem enged mérlegelési lehetőséget a hivatalnoknak. Persze, Ficóéket ismerve, nem úgy fogják megváltoztatni, hogy az a mi problémánkat is megoldja. Ficóék a saját kicsiségüktől félnek, minden magyar rezzenésben veszélyt látnak, így a kettős állampolgárság intézményében is. Ha egy kicsit felemelnék a fejüket a horizont felé, észre kellene venniük, hogy a szlovákiai magyarok azzal, hogy tiltakoznak az ellen, hogy a magyar állampolgárság felvétele nyomán elvegyék tőlük a szlovák állampolgárságot, a szlovákság irányában is egyfajta lojalitást fogalmaznak meg – de elsősorban a szülőföldjükhöz való ragaszkodásukat deklarálják az ilyen hozzáállással. Ezt egy okos szlovák politikának méltányolnia kellene, s elismerni a felvidéki magyarság jogát a kettős kötődésre. Nem a vagy-vagy hamis választása elé kellene állítani az itteni magyarokat, hanem elismerni jogukat az is-is modellre: nemzetileg az egységes magyar nemzethez kötődünk, s ezt a kötődést jogilag is meg akarjuk jeleníteni, de ez nem kérdőjelezi meg politikai-gazdasági-közigazgatási kötődésünket Szlovákiához sem. Nem a huszadik, hanem a huszonegyedik század első felében élünk, amikor is mindkét ország ugyanannak a NATO-nak és EU-nak a tagja.
Sokan viszont pozitívan értékelik az új Fico-kormány politizálási stílusát.
A valódi értékeléssel még egy kicsit várni kellene, hiszen egyelőre marketingpolitizálás folyik Ficóék részéről. A nyár kellős közepén megváltoztattak számos törvényt, amely lépéssorozat az élet nehezedését fogja eredményezni Szlovákiában. A közvélemény-kutatások szerint már most növekszik a kormányzással elégedetlenek száma, ez az arány ősszel és főleg január után még inkább megnövekszik majd. A probléma ott van, hogy egyelőre nincs alternatíva, a hatékony ellenzék fogalma Pozsonyban ma erőteljesebb nevetést vált ki, mint bármely kabarétréfa. Csak csendben teszem hozzá: az MKP nélkül hatékony alternatíva nem is építhető ki. Magam úgy gondolom, hogy jövőre az SDKÚ és a KDH is belátja, hogy az MKP nélkül kisebb az esélyük a megyei választásokon, s főleg a 2014-ben esedékes elnökválasztáson. Egyelőre azonban az látszik, hogy a Fico-kormány problémákat gerjeszt: ezért is okosabb lenne visszafogottabban nyilatkozni a szlovák-magyar viszonyról, hiszen bizonyos kérdésekben gyakorlatilag ugyanott tartunk, ahol 1946-ban tartottunk: Szlovákiában magyarokat fosztanak meg állampolgárságuktól akaratuk ellenére. Ez elfogadhatatlan.
Azt is hallani Budapestről, hogy a magyar politikának megértőbbnek kellene lennie a Most-Híd vegyes párt iránt, mivel a szlovákiai magyar választók közül többen őket is választották, így a jelek szerint igény van az általuk kínált modellre.
Az, hogy az emberek egy adott választáson kire szavaznak, nem lehet mérvadó annak ügyében, hogy az adott párt egyébként előremutató és szükséges politikai célokat jelenít-e meg. A pénz, a sajtó és a marketing nagyban befolyásolni tudja az emberek döntését az adott helyzetben. Szlovákiában szavaztak már vastagon Ján Ľupták munkásvezér pártjára, Rudolf Schuster és Pavol Rusko jobbára vállalkozókból összeállt választási pártjaira, sőt Vladimír Mečiar pártjára többször is – mégis megkockáztatom, hogy még a rájuk szavazók is azt gondolhatták utólag, tévedtek, s abban a bizonyos helyzetben rossz döntést hoztak. Bizonyára felhozhatnák magyarországi példákat is, amikor egy adott választáson a parasztvakítás győzött a felelős döntések fölött. Azt a kijelentést pedig, amely azt mondja, hogy a Híd által kínált sugalmazás irányában, mely szerint a Szlovákiában élő magyarok viselkedjenek a szlovák elvárások szerint, van társadalmi támogatás, csak a lényegi összefüggések meg nem értésének foghatom fel. 1920 óta van ilyen fogadókészség, amelyet szlovák oldalról ráadásul szisztematikusan gerjesztenek: hiszen éppen erről szól az egész történet, aki ezt nem érti meg, semmit sem ért a mi küzdelmeinkből. A „megmaradni” és a „beolvadni” ideológiája 90 éve mérkőzik egymással, s éppen a demográfiai változások mutatják, hogy van igény az asszimilációra is. De a dolog lényege éppen abban van, hogy ennek az igénynek ellen kell állni: ha győz, gyorsan elolvad a szlovákiai magyar közösség. Aki tehát nemzetpolitikával akar foglalkozni, itt kell, hogy kezdje: egy olyan etikai-politikai normarendszer támogatásánál, amely elveti a beolvadást és támogatja a megmaradást. Mindkét út támogatása értelmezhetetlen – illetve azt üzeni az embereknek, hogy az is jó, ha megmaradnak magyarnak, meg azt is támogatja Budapest, ha elszlovákosodnak. Szerintem ez az alappont: egyértelműen ki kell állni a megmaradás mellett. E nélkül nincs, nem lehet hatékony nemzetpolitika.
Találkozunk majd tehát Csáky Pál nevével a magyar Országgyűlés tagjainak névsorában?
Számunkra most a 2013-ban sorra kerülő megyei választások a legközelebbi prioritás. Állandó jelleggel igényelni kell e mellett a tarthatatlan szlovák állampolgársági törvény megváltoztatását. S azután majd eldöntjük, hogyan tovább: bölcsen, okosan kell eljárni. Dobbal verebet nehéz fogni. Kell határon túli magyar érdekképviselet a magyar Országgyűlésben is, ha ez a lehetőség megadatott. De úgy kell ezt megoldani, hogy Magyarország is, s a külhoni magyar közösségek is nyerjenek ezen az ügyön.
D. Rácz Éva, Felvidék.ma