Miközben Duray Miklós írását a szóhasználatunk problémáiról nagy megelégedéssel olvastam, eszembe jutott egyik iskolai évkönyvünkbe megfogalmazott gondolatmenetem, melyben azt feszegettem, hogy tanulóink számára a legnagyobb akadály a magyar nyelv.
Általános értetlenség és elutasítás volt a reakció, ha csak ezt a kijelentést olvasta, vagy hallotta valaki. Amikor a kijelentésem indoklását is elolvasták az érdeklődők, akkor már kicsit másként látták a nyelvismeret problémakörét. Bár szeretném hangsúlyozni, hogy nem nyelvismereti a probléma, hanem sokkal inkább szóhasználati, mivel pontatlan szóhasználat nem nyelvismereti probléma, hanem fogalomzavaron alapuló szóhasználati vétség. Abban a cikkemben a gumikerék, illetve a gumikerekű kifejezés verte ki biztosítékaimat. Hasonló példaként a drót fogalmát hoztam fel.
Csak a vicc kedvéért rákerestem a wikipédián a gumikerekű kifejezésre, és lássatok csodát még e szerint a sokak által tisztelt és használt enciklopédia szerint is létezik ilyen technikai baklövés. Egy mondatban használják az acélkerék kifejezés mellett, s nem zavarja őket, hogy míg az acélkerék és acélabroncs két különböző, de létező tárgy, addig a gumikerék és a gumiabroncs páros tagjai közül csupán a gumiabroncs a valóban létező tárgyat jelölő kifejezés, míg a gumikerekű nyilvánvalóan a téves használattal jelölt gumiabroncsos kerekű jármű akart lenni. Ezt a google keresőrendszer még képekkel is alátámasztja, ahol a gumikerekű tricikli képén, a gyermekjármű, vagy játék kerekének valóban gumiabroncsa van, ám a kerékagy, valamint a küllők műanyagok. A google javára írható, hogy megkülönböztet tömörgumi és felfújható gumikereket. Míg a tömörgumiból készített kereket el tudom képzelni, sőt azt is lehetségesnek tartom, hogy valamely elvetemült játékgyártó ilyen kerekű játékot konstruált, ám a felfújható gumikerekű járművel még gyermekjátékok szintjén is erős kételyeim vannak, sőt komoly téttel megtehető ajánlatnak tartom, hogy valaki ilyet felmutasson.
A fentiek következtében erős aggályaim vannak afelől, hogy Duray Miklós igaza csak nagyon kevés fülbe fog eljutni, s még kevesebben fog megértésre, vagy csupán alapos mérlegelésre találni. Azt hiszem, hogy a mulasztást az iskolai nyelvtanításban követjük el, amikor a nyelvi elemek közül túlzott figyelmet fordítunk a nyelvtani elemekre, a szótanon belül is a különböző toldalékokra, azok elnevezésére, besorolására, és minden hasonló elméleti cifraságra, ám a szavak jelentésével, nem igazán foglalkozunk, feltételezve, hogy azokat „készen“ hozzák a tanulók. Csupán az ilyen „kukacoskodó“ emberkék kedvéért nem érdemes a szavak sőt néhány betű, esetleg írásjel helyes, vagy helytelen használatával,használatuk, vagy elhagyásuk értelemzavaró következményeivel foglalkozni. Valóban talán kicsiségnek tűnik a mulasztás a gumikerék és a gumiabroncs felcserélésekor elkövetett mulasztás értékelésekor, de szemléletesség kedvéért utalnék a kolontáriak tapasztalatára, hogy a folyamat kezdetén volt egy pici mulasztás, amiből a végén súlyos katasztrófa kerekedett, mert akik azt a pici mulasztást elkövették nem mérték fel alaposan a lehetséges következményeket. Nemtörődömségük következményeivel már nem mertek szembesülni, máig büntetlenül követhetnek el további apró mulasztásokat, ami úgy tűnik, hogy számukra természetes dolog.
Valóban sokan követünk el apró mulasztásokat, melyek a legtöbb esetben szerencsénkre nem okoznak a kolontárihoz hasonló tragédiát. Azonban a fölösleges áldozatok arra kéne tanítsanak, hogy az apró mulasztásokért is kapjuk meg az azok további elkövetésétől óvó szándékú büntetést, mert összehasonlítva a kolontári főkolomposok néhány napos, esetleg éves elzárását, vagyonvesztését, a kioltott életekkel, nyilvánvaló, hogy a két lehetőség közül melyiket kell választanunk és elfogadnunk.
Varga Lajos
Alább olvasható a szerzőnek a cikk bevezetőjében említett gondolatmenete a magyar nyelv elsajátításáról:
Egy év végi felmérő tanulságai
Többször leírtam és elmondtam az utóbbi évek során,hogy tapasztalataim szerint tanulóinknak a legnagyobb gondot az előre való haladásukban és sikeres tanulmányaikban a magyar nyelv jelenti. Pontosítanám ezt a kijelentést azzal, hogy a lesújtó véleményem oka nem elsősorban az iskolai oktatás színvonala, sokkal inkább a köznapi nyelv, a beszédünk felületessége, körülbelüliségek sorozatos használata s az ennek következtében általánossá vált igénytelenség elterjedése elégedetlenségem igazi oka. Hajlamosak vagyunk elfejteni azt a tényt, hogy hétköznapi beszédünket gyakran egészítjük ki gesztikulációval, ami az írott megnyilvánulásainkból természetesen hiányzik. Elfelejtkezünk olyan apróságnak tűnő tényről, hogy a megfelelő hangsúllyal kiejtett igen akár nemet is jelenthet. Gyakran eszembe jutnak felmenőim idegesítő válaszai olyan kérdésekre, hogy hol van ez vagy az a használati tárgyaink közül. Az idegesítő válasz a leggyakrabban ez volt: – Hát ott! És még ehhez a mértani pontossággal kifejtett válaszhoz tartozott egy eléggé értékelő tartalmú hangsúly is, amiből mindenki megérthette a válaszadó lesújtó véleményét a kérdés feltevő(jelen estben rólam volt és van szó) szellemi színvonaláról. Persze az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy néha valóban fölösleges volt az ilyen kérdés, mert, ha egy kicsit jobban körülnéztem volna a lehetséges helyszíneken, akkor kérdezés nélkül is megtaláltam volna azt a valamit. Ha esetleg az a valami nem a megszokott helyén volt, akkor a pontos koordinátákat általában egy eléggé egyértelmű gesztus szokta megadni, amit írott szövegben igen komplikált elhelyezni. Most, hogy talán elég körülményesen sikerült? Megfogalmaznom elégedetlenségem valódi okait, ejtenék néhány szót a konkrét problémám lényegéről is. Az utóbbi években szoktam a végzős évfolyam tanulóit tesztelni a hatodikos fizika tananyagából is, azon egyszerű okból, hogy az ismétlés a tudás anyja, sőt további felmenőket is lehetne emlegetni. Szerencsétlenségemre a hatodikos fizika sok olyan fogalmat körülír, amit a tanulók a hétköznapi nyelvhasználatból ” jól ismernek”, miközben hajlamosak elfejteni azt a tényt, hogy írott szövegben nehéz hangsúlyokkal és gesztusokkal operálni, valamint arról is, hogy a hétköznapi sokszínű és egyéni értelmezés helyett a tudomány egyik alapvető követelménye az egyértelmű és ezért pontos kifejezési mód. Így fordulhatott elő, hogy amikor arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy mi készül pl. gumiból, akkor sokan nemes egyszerűséggel azt válaszolták, hogy kerék. Amikor aggodalmamat próbáltam kifejezni a gumikerekű kerékpáron való sikeres egyensúlyozással kapcsolatban, akkor megint inkább hangszínekből, s gesztusokból jól kiolvashattam értékelésük valódi tartalmát :„ A Marsról pottyantál le öreg, hogy ilyen marhaságokat gondolsz?”Hasonlóan problémás szinonima sok van, ezért csupán egyet hadd említsek még: a drót a gyerekek fejében a leggyakrabban vasat jelent. Az még a jobb esetnek számít, ha a vas helyett inkább fémet ért alatta a paciens, bár ebben az esetben is háttérbe kerül a szó igazi tartalma és jelentése, ami a drót esetében nem az anyag megjelölése, hanem sokkal inkább az alak, vagy a forma, ez nyilvánvaló mindenkinek, ha erre felhívjuk a figyelmet, ám élek a gyanúval, hogy a további használat során lassan mindenki visszaesőként a fém/vas jelentésbe esik vissza. Hát ez a problémám lényege.
Hallom egyesek véleményét:” Soha ne legyen nagyobb problémád !!”
Szerintem bizonyos szinten a probléma elég nagy.
Talán érdemes itt és most közreadnom egy szórakoztató, ám tanulságos versikét Bencze Imre alkotását. Köszönettel tartozok ezért a Komáromi Öregdiák lap szerkesztőinek, mert pár évvel ezelőtt az ő lapjukban bukkantam rá erre a versre, ha jól emlékszem az első számban. Azóta több internetes oldalon is megtaláltam, ám mindenki berzenkedik a koppintás ellen, ezért a saját verziómat adnám közre:
Komáromi Öregdiák
Bencze Imre:
Édes, ékes apanyelvünk
Lőrincze Lajosnak és Grétsy Lászlónak
Kezdjük tán a jó szóval: tárgyesetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.
Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyar földön csövek.
Anyós kérdé, van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom, mi a cő, egyes számú cövek?
Csók – ha adják – százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrőtt, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüle1tek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s rigeden,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek, minden előítélettel mentek,
Estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye, megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.
Hibamentes mentő vagyok, szőke Tiszta partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett, díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs
lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul:
fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag kőrőzőtt.
Fölvágós középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal, nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron, árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, kitartásod meghat, Áron.
Felment – fölment, tejfel- tejföl, …
Ne is folytasd, barátom
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyánféreg?
Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlóképp helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg?
Gyakori a gikszer.
„Kedves egész seggedre!” – köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: „tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.”
Pisti így szól: „Kimosta anyukám a kádat!”
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: „Enyém, enyéd, enyé”,
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv, remélem, meggyőztelek, barátom,
Külön legeslegszebb nyelv kerek e világon.
Illene néhány szót ejteni a szerzőről, ám nem tudok. Kérem minden érdelődő segítségét, hogy ezt a tudatlanságomat leküzdhessem. Előre köszönöm mindenkinek a tényeket Bencze Imréről.
Ha már itt tartok, akkor közreadnék még egy rövid szöveget a tudomány védelmében is:
„A tudomány szentélyében sok a fülke… s a papok száma még nagyobb, akik mindenfélékért hajlonganak itt.
Sokakat a felsőbbrendű szellemi erő vonzott a tudományhoz. Erőmutatvány nekik a tudomány. Abban keresik az élő tapasztalatot és becsvágyuk megelégülését. Mások a hasznosságnak áldozzák elméjük gyümölcseit. Ha az Úr angyala leszállna, s csupán ezt a két fajtát kergetné ki a szentélyből, nagy lenne üresedése, azonban maradnának még jelen és múlt papjai közül… Mert ha csak az elűzöttek áldoztak volna benne, meg sem épülhetett volna a szentély, mint ahogyan borostyán is csak fa törzsén kapaszkodhat az égnek. Hanem akikben az angyal a kedvét lelné, az fura, hallgatag, magának való népség, egymáshoz jóval kevésbé hasonló, mint a kiűzöttek hada.
Hogy ezeket a szentélybe mi csábította, arra egyetlen válasszal megfelelni nem lehet… Szöktek a mindennapi élet fakó reménytelenségéből, fájó durvasága elől, szabadultak volna tulajdon vágyaik ingólápjából. A finom lélek zajos környezete szorításából a magaslatok csöndjébe menekülne, ahonnan a szem szabadon pásztáz a ritka levegőben, és az örökkévalóság körvonalait szeretettel simogatja.”
Beszéd része ez, egy fiatal német tudós, Albert Einstein mondta el 1918-ban.
Egy utolsó észrevétel:
Azt hittem, hogy egy leírt szóban mondjuk rossz formában elkövethet az író esetleg két hibát is. Nos módosítanom kell álláspontomat. A hatodikosokkal bemutatókat készítettünk az iskolaévvel kapcsolatban. A témaválasztásban ez volt az egyetlen kikötésem. Születtek is munkák mindenféle terjedelemben és minőségben, ám az egyik gyorskezű annyira egy szuszra akarta elvégezni a feladatot, hogy olyan apróságokra, mint a helyesírás már nem maradt ideje/ereje . Természetesen az egyik hiba a másikat követte. A csúcs a Karácsonyi Kupa leírásában született, amit nemes egyszerűséggel karaconi kupának titulált. Ha a kis és nagybetűk írását nem is kérjük számon, akkor is három betűhiba egyetlen nem túl bonyolult és eléggé ismert szóban mindenképp elgondolkodtató. Gondolkodtam is, hogy talán iskolai rekordra való felhívást teszek közzé ebben a témában, de végül lemondtam róla, mert rájöttem, hogy az ilyen hibákat nem kell népszerűsíteni, elég „népszerűek” legek gyűjtögetése nélkül is – sajnos.
Talán ennyit. Most már bízom abban, hogy jobban megértik, miért mondom évek óta, hogy iskoláink fő feladata nem a szlovák nyelv, vagy bármilyen más idegen nyelv tanítása. Untig elég volna, ha csak a magyar nyelvet megtanítanánk, de azt minél alaposabban, hogy még azt is tudják és értsék a használók, hogy mikor lehet és szabad a köznyelv elvárásai szerint megnyilvánulni, s mikor nem szabad,vagy nem illik.
{iarelatednews articleid=”35298″}
