Napokkal ezelőtt írtam egy cikket, melyben az állt, hogy az egyik kassai napilapban közzétették a hírt, Csatáry Lászlót 1945. június 23-án Veszprémben letartóztatták. Ehhez hozzátettem, Görög Artúr, a kassai zsidó hitközség tagja azt írta visszaemlékezéseiben, Csatáryt Pécsett húsz évre ítélték.
Ebből a hírből kisvártatva egy félrevezető tudósítás lett: „Balassa azt állítja, Csatáryt Veszprémben letartóztatták és 1945-ben Pécsett húsz évre ítélték.” Ez a hamis hír és változatai azután eszeveszett sebességgel körbeszáguldották a világot. Átvette az AFP francia hírügynökség is, onnan meg a cseh lapok. Az egyik ismerősöm írta ezzel kapcsolatban, a sajtó leszerepelt! A SITA hiába tette közzé korrekten az adatokat. Figyelmen kívül hagyták. Nesze neked tisztességes újságírás!
Egyes portálok kárörvendve közölték az álhírt és cáfolatát. Lám, lám, Efraim Zuroff csatlósa hazugságokat terjeszt szegény Laci bácsinkról! A sok csahosnak elkerülte a figyelmét, egy álhírrel szálltak vitába. Ezek között akadt egy zugfirkász, aki nevét nem merte keretlegényhez illő szellemtelen terméke alá odaírni. Egy olyan oldalon tette közzé opusát, mely „korlátlanul magyarnak” hirdeti magát. Találó. Az erkölcs, igazság és jó ízlés nem korlátozza. A korrektség pláne nem. Ebbe a virtuális világba az elébb említett fogalmaknak úgy látszik nincs mit keresniük. Az álhírt rágcsáló cikket más portálok is átvették. Minősítve önmagukat. Szolidaritást vállaltak az obszcenitással és cinizmussal.
A cikkféle a nyelvemet hozza kapcsolatba egy általam csak az újságokból ismert izraeli férfi alsó, gömbölyded, két gumóból álló, nyilván piros-pozsgás testrészével. Az anonim cikkíró botor módon nem vette észre, milyen leleplező módon jellemezte önmagát. Az ilyen cikk bumeráng, mely nem találja el kiválasztott célpontját, hanem azt kólintja fejbe, aki eldobta. „Szellemi” horizontja maximum a derékig ér, így nem csoda, ha fogalomrendszere csak a nemi szerveket, vagy annak vélt testrészeket pásztázza, variálgatja és emlegeti. Az ő leegyszerűsített világában a fagylalt gömbjei hasonlítanak az általa favorizált testrészre, s mivel az előbbit el szoktuk nyalni, úgy véli, az utóbbi esetben is ez a kötelező technológiai eljárás. Ez olyan, mintha a mosógép használati útmutatóját olvasná, miközben szerelmi légyottra készül. Móricka bajtársának eszébe sem jut, hogy engem nem holmi gömbölyded testrészek izgatnak, hanem – horribile dictu – esetleg az igazság kiderítése. Ennek nyomán az ember tévedhet is. Mindez nem ok arra, hogy valaki önmagáról állítson ki ilyen bizonyítványt. Az keveseknek jutott eszébe, hogy meg is kérdezzenek.
Az ATV-portál részéről Molnár László keresett meg kérdéseivel az üggyel kapcsolatosan, melyekre választ kért. Ezt most teljes terjedelemben közzéteszem:
ML: Arra lennénk kíváncsiak, hogy a pécsi ítélettel kapcsolatban milyen új fejlemények várhatók, illetve Ön szerint alá lehet-e támasztani a 45-ös ítéletet?
– A pécsi ítélet egyelőre megerősítésre vár. Erről Görög Artúr számolt be visszaemlékezéseiben. Csatáry kassai parancsnokáról, Horváth Györgyről is megírta, halálra ítélték. Ez igaz, habár végül életfogytiglant kapott. Gellért Ádám Pécsett nem talált erre vonatkozó adatot. Tudtommal, az Országos Levéltárban sem találtak semmit. Nyitott kérdés, vajon ott ítélték-e el, csak az akta valahol lappang, netán más városban. Nekem innen, Kassáról nincs lehetőségem végigjárni a levéltárakat. Az sem kizárt, Görög egyszerűen tévedett.
Még egy lényeges dologra szeretném fölhívni a figyelmet. Én csak azt publikáltam, hogy Csatáryt 1945-ben tartóztatták le Veszprémben – a hivatalos szlovák hírügynökség (ZAS) szerint. Azt is megírtam, az MTI korabeli anyagaiban nincs nyoma annak, hogy letartóztatták volna és ítélet is született volna. Arról, hogy mikor ítélték el, Görög nem ír semmit, tehát – ha volt ítélet – nem biztos, hogy ez abban az évben született.
ML: Amennyiben nem, úgy Ön szerint elegendő lehet a kassai ítélet Csatáry László elmarasztalásához?
– A kassai ítélet – megítélésem szerint – önmagában nem elég. Ezt a kérdést elsősorban jogászoknak kell megválaszolni. Jelenleg tanulmányozom az ítéletet. Amint befejezem természetesen részletesen ismertetni és elemezni fogom. Első olvasatra elkeserítően soviniszta és ideologikus elemekkel tarkított szövegről van szó, amit éppen effajta elfogultságai, torzításai miatt egy védőügyvédnek egyáltalán nem lenne nehéz kétségbe vonnia. A bíróság megelégedett a tanúvallomásokkal és semmilyen tárgyi bizonyítékokat sem használt föl. Pedig a korabeli sajtó és falragaszok is rendelkezésükre állhattak volna. Más kassai népbírósági ügyekben ezeket fölhasználták. Szerintem ügyét már csak azért is újra kell tárgyalni. Nem volt jelen, tehát nem védekezhetett és kinevezett védőügyvédje teljesen passzív volt. A bírák is. A tanúknak egy kérdést sem tettek föl. Pl. azt, honnan ismerték Csatáryt? Tudtommal a tárgyaláson egyetlen egy fényképet sem mutattak a tanúknak a rendőrfogalmazóról. A védőügyvéd a jegyzőkönyv szerint csupán enyhítésért folyamodott a tárgyalás végén. Az eljárás nagyon formális volt.
Az is gond, hogy ezeket a tanúkat nem lehet megkérdezni már semmiről, vallomásaikat nem lehet pontosítani, kiegészíteni.
ML: Efraim Zuroff szerint a Csatáry-ügy egy utolsó esély lehet Magyarországon a – feltételezett – náci háborús bűnösökkel szembeni igazságszolgáltatásra. Ön szerint valóban ekkora jelentősége van az ügynek? Mennyi esély van arra, hogy esetleg újabb – feltételezett – háborús bűnös nyomára bukkannak?
– Nem vagyok jós. Az, hogy újabb háborús bűnös nyomára akadjanak az idő múlásának arányában egyre valószínűtlenebb. Nemcsak a bűnösök száma csökken, hanem a tanúké is. Ezek az események hét évtizeddel ezelőtt zajlottak. Minimum 85 évesek kellene, hogy legyenek. Hányan élhetnek még? Csatárynak is az a „pechje”, hogy ilyen magas kort ért meg. Abba bele kell nyugodnunk, hogy a háborús bűnösök egy része megúszta és soha sem került bíróság elé. Utaljunk itt most csak Mengelére. De általában igaz, hogy sok bűnözőnek sikerült egérutat nyernie és nem kapja meg méltó büntetését. Az életben semmi sem százszázalékos.
Az emberek igazságérzete működik és elégtételt éreznek, ha egy bűnözőt elkapnak. De a másik oldalon, az idős áldozatokat ez lelkileg meg is viseli, mert gondolatban újból átélik a borzalmakat és ez akár végzetes is lehet a számukra.
Ennyi évtized után számos gond merülhet föl, mely egy ilyen jogi eljárást kétségessé tehet. Például az emberi memória sajátosságai. Csatáry esetében a városi gettót és a téglagyárakat valamikor a 60-as években, illetve a 70-es évek első felében lebontották. Nincs helyszín, melyre elvihetnék, ahol sok minden eszébe juthatna és esetleg vallomásra késztethetné. A tanúk zöme sem él. Szinte csoda, hogy még ennyien vannak. Kassán is sokan emlékeznek rá mindmáig. A korbácsra és az oldalkocsis motorkerékpárjára. De a szomszédok, ismerősök, barátok, a postás, a kollégák, felettesek, beosztottak nincsenek már sehol. Egy sor fontos kérdésre nem kaphatunk választ. Csatáry esetében annak lenne jelentősége, ha most, élete alkonyán őszintén elmondana mindent, amit tud, illetve, amire emlékszik. Ez egyfajta vezeklés és gesztus lehetne részéről.
A másik kassai téglagyári gettó parancsnoka Szoó Tibor volt. Ennek korabeli fényképe rendelkezésre áll. Vele például tudtommal alig foglalkozott valaki. Még adatai sem ismertek.
ML: A Jobbik, valamint a Jobbiknak tulajdonított neonáci kurucinfo „A megélhetési nácivadászok csatlósa”-ként utalt Önre. Nem történészként, hanem homo politicusként kérdezem, hogy mi a véleménye erről, illetve arról, hogy mind a Képíró-, mind pedig a Csatáry-ügyben „zsidóbűnözőként” aposztrofálták azokat, akik részt vettek a nyomozásban?
– Nem tudom, hogy valóban a Jobbikhoz köthető-e a kurucinfo. Sajnálatosnak tartom azonban, hogy azok, akik ott teszik közzé – gyakorta kiforratlan és abszurd, sőt embertelen – véleményüket, nem tartják be az elemi tisztesség szabályait. A jelzőt, amit rám ragasztottak megnevettetett. Illettek már különböző jelzőkkel más alkalommal is. Bármilyen beskatulyázás mindig zavart, mert az igénytelenség ordít belőle. Ez a világ megengedhetetlen leegyszerűsítése. Elég szegényes érzelmi világgal és fantáziával rendelkezhetnek.
Nem állok kapcsolatban Efraim Zuroffal, vagy más nácivadásszal sem. Érdekes, annak, aki ilyen „barokkos” kifejezéseket agyal ki, eszébe sem jut, esetleg engem, másokkal együtt, az igazság érdekel és annak vagyok „csatlósa”.
A jelzőt azért is érzem hamisnak, mert Csatáryt sem tekintem nácinak. Nem ismerem (akkori) ideológiai beállítottságát. De az általam megismert vallomások, emlékezések, megjegyzések alapján úgy látom, egy szadista hajlamú ember, aki ráadásul antiszemita is volt, megtalálta „helyét” abban a rendszerben – a nácik által megszállt Magyarországon -, amelyben kiélhette beteges vágyait és nyilvánvaló hatalmi tébolyát. Az embert megszédíti, ha egy kicsit mindenhatónak képzelheti magát. Ha élet és halál ura lesz. Ez egy olyan ópium, amely sok emberi sors vesztét okozta. Persze, saját zsebre is dolgozott. Egyáltalán nemcsak a „magasztos” eszmék mozgatták.
Az egész jelzősdiben az az irónia, hogy annak kitalálója voltaképpen nácinak mondja – akarata ellenére – Csatáryt!
Többször megírtam, egy jogállamban bárki bárkit beperelhet. Ha a vád hamisnak bizonyul, akkor viselnie kell a következményeket. Az ügyeket csak úgy lehet tisztázni, ha eljárás folyik a törvény szabta keretek között. Tudvalevő közhely, minél később kerül sor egy nyomozásra a bűncselekményt követően, annál bizonytalanabb lesz az eredmény. De ez nem ok arra, hogy föladjuk.
A „zsidóbűnöző” kifejezést nem tudom értelmezni. Tudtommal a törvény előtt mindannyian egyenlőek vagyunk és nyomozni lehet úgy egy katolikusnak, mint zsidónak vagy reformátusnak. A törvényes keretek között végzett nyomozás miért lenne bűnöző magatartás? Ha – tegyük föl – egy zsidó vagy evangélikus követ el jogsértést, akkor nem kulturális, illetve vallási hovatartozása miatt kell felelősségre vonni, hanem a tettért, melyet elkövetett. Identitásának ehhez semmi köze. Motivációs faktorként fölléphet, de akkor is a tett számít.
Az ilyen vélemények csakis arra jók, hogy zűrzavart okozzanak a fejekben. Zavaros fejeket meg könnyű „halászni”. Könnyebb manipulálni az embereket. Egy jogállamban folyik nyomozás, vádemelés és ítélet. A rendőrség, az ügyészség és a bíróság ennek elengedhetetlen része. Mit akarnak az ilyen terrorisztikus hajlamú emberek? Azt, hogy a dzsungel törvénye uralkodjon? Tegyünk úgy, mintha misem történt volna? Régen volt, igaz sem volt!? A történész, újságíró, jogász üljön ölbe tett kézzel?
Annak ellenére, hogy a Csatáry-ügynek voltak alkalomadtán egészségtelen felhangjai és a sajtó sem állt mindig a helyzet magaslatán, van értelme szembenézni múltunkkal. Kiderült, sok mindent pontatlanul „tudunk”. A tanulságokat mindig hasznos végiggondolni és nem árt ilyenkor egy kis lelkiismeret vizsgálatot is tartani. Mindannyiunknak!
ML: Köszönöm még egyszer, hogy rendelkezésünkre állt!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”35201,35003,34967,34956,34882,33980″}
