Környezetkárosítás címen vád alá helyezett a szlovák ügyészség két volt környezetvédelmi minisztert – Miklós Lászlót és Jaroslav Izákot – a 2004-es tátrai szélviharkárok felszámolása kapcsán tanúsított magatartása miatt. Az alábbiakban az Miklós László ezzel kapcsolatos értekezését olvashatják.
2012. augusztus 10-i dátummal a Poprádi Járási Rendőrkapitányság határozata szerint bűnvádi eljárás indult ellenem, mint volt környezetvédelmi miniszter ellen, és utódom, Jaroslav Izák ellen a környezet veszélyeztetése és megkárosítása bűncselekmény elkövetéséért, a Btk. 301. §-a 1. bekezdése szerint, nevezetesen azért, hogy nem tettünk meg mindent a Tátrai Nemzeti Park területén 2004 novemberében végigsöprő vihar következményeinek mérséklésére. Ez akkor, augusztusban, a politikai uborkaszezon alatt, elég nagy port kavart fel. Színre lépett a SzK Főügyészsége, Ctibor Košťál főügyész-helyettes és L. Hanniker ügyész hivatalos sajtótájékoztatót tartottak. Aztán a por leülepedett, persze az eljárás nem állt meg, én panaszt emeltem a vád ellen, várom a választ.
Szakmai körökben a vita folytatódik. 2012. szeptember 7-én a Zólyomi Műszaki Egyetemen a természetvédelem és az erdészet aktuális kérdéseiről szóló konferenciát rendeztek, melyen részt vett mind Ľ. Jahnátek mezőgazdasági, mint Peter Žiga környezetvédelmi miniszter, rajtuk kívül mindkét minisztérium, valamint az alájuk rendelt intézmények képviselői. Annak ellenére, hogy a miniszterek mérsékelt hangnemben szólaltak fel, az őket követő előadók már élesen ütköztették a nézeteiket. A konfrontációs, nyíltan természetvédelem-ellenes hangnemet főleg Martin Moravčík, a Nemzeti Erdészeti Központ képviselője ütötte meg, a természetvédők inkább szakmai alapon kontráztak.
Mindebből kiindulva talán van némi értelme, hogy e vita egyik mintapéldáját, ami bűnvádi eljárás elindításában csúcsosodott ki, röviden ismertessem.
A magas – tátrai szélvihar
2004. november 19-én nagy erősségű szélvihar söpört át a Magas – Tátra déli lejtőin, ami kb. 12 és fél ezer hektár lucfenyő erdőt döntött le. Első pillanatban az esemény mindenkit megdöbbentett, hiszen a vihar a legismertebb magas – tátrai látképet változtatta meg jelentősen. Ezután elkezdődtek az értékelések, véleménynyilvánítások, amelyek természetesen már nemcsak magát az eseményt, hanem annak a kommentálóját is minősítették. A lehető legrövidebben a különböző értékelések lényegéről: az eseményt mindenki sajnálatosnak tartotta, a közvélemény természeti katasztrófának, az erdészek szlovák szakkifejezéssel természeti „kalamitásnak”, az ökológusok nagyméretű változásnak, de nem katasztrófának minősítették. Személy szerint én az ökológusok véleményét osztottam, hozzátéve, hogy ami történt, az a monokultúra jellegű lucfenyő ültetvények állandó problémái megoldásának – az erdők labilitása, viharkárok, levegőszennyezés, kéregszú – egy nagy, természet adta lehetősége. Hozzá kell ugyanis tenni, hogy az említett szélvihar előtt a Magas – Tátrában több mint 12 ezer hektár erdőt egyszerre, tarvágással eltávolítani – de ilyet még megemlíteni is! – szinte istenkáromlásnak vagy hazaárulásnak minősült volna.
De mindezt megtette a természet, és ez felszabadította az érzelmeket, az indulatokat, az erkölcsöt, de az üzleti szellemet is mindazokban, akik a ledőlt fatömegben csak könnyen és olcsón megszerezhető árut láttak, függetlenül attól, hogy mindez a legjelentősebb nemzeti parkban történt, sőt attól is, hogy ki az erdőterület tulajdonosa. Egyszerűen: az a fa, amelyről a vihar előtt elképzelhetetlen volt, hogy kivágják, vagy eladják – főleg az állami tulajdonban és kezelésben lévő erdőkben –, egyszerre szabad préda lett, melyből nemcsak a tulajdonos, hanem a feldarabolásában, az elszállításában, az eladásában, a feldolgozásában érdekelt személyek és cégek is ki akarták hasítani a maguk részét a gyors gyarapodás reményében. Rá is vetették magukat minden adódó lehetőségre. Ebben az igyekezetükben támogatták őket a tátrai, de más erdészek, az erdészeti hivatalok és intézmények, valamint a kormány gazdasági tárcáinak vezetői is. Rögtön az elején megemlítem, hogy az ebben a fa-bizniszben résztvevők elképzeléseinek kb. a 90%-a meg is valósult.
Persze azért nem lehetett teljesen mellőzni a természetvédőket sem, hiszen mégiscsak nemzeti parkról van szó, sőt a ledőlt erdőterület nagy része természeti rezervátum a legmagasabb fokú védettséggel. Ezek a szlovák természetvédelmi törvény – de az összes nemzetközi egyezmény értelmében is – emberi beavatkozás nélküli, természetes fejlődésre lettek kialakítva. Ezeken a területeken bárminemű emberi beavatkozáshoz a természetvédelmi hatóságtól – 2004-ben nevezetesen az illetékes kerületi környezetvédelmi hivataltól – kellett kivételt kérni. Közvetlenül a vihar után, a helyzet minél ésszerűbb kezelése érdekében, a környezetvédelmi minisztérium 2004. november 24-én a kerületi és a járási környezetvédelmi hivatalok, a nemzeti parkok igazgatósága és minden más (kb. 70) érintett számára olyan útmutatást dolgozott és küldött szét, amely szerint az érvényes természetvédelmi törvény alapján ott, ahol emberi élet, egészség vagy tulajdon került közvetlen veszélybe, nem szükséges a kivétel kérése és kiadása. Ez az utasítás főleg az utak és a vasutak járhatóvá tételének biztosítására, a házakra zuhant fák eltávolítására irányult.
Természetesen, a közvetlen veszély elhárítása után már a törvényes eljárás lett a kötelező, tehát törvény szerint megindokolt kivételt kellett a beavatkozásra – ez esetben a kidőlt fa kitermelésére – kérni. Ekkor indult el a „háború” a természetvédők és a fakitermelésben érdekeltek között.
2. A háttér
A vita hátterét szükséges néhány szempontból megvilágítani, a lehető legrövidebben, a következőképpen:
a) A szakmai háttér
• Az erdészek szerint a ledőlt fák kiszáradásuk után a kéregszú elszaporodásának a fészkei lesznek, amely a kifejlődése után kirepül, megtámadja az élő fákat, elpusztítja azokat, és a folyamat ismétlődni fog, más területekre is átterjed. A szú által károsított fa kisebb értékű, mint az egészségesen kivágott fa. Azért, hogy ezt a folyamatot megakadályozzák, az erdőgazdálkodási gyakorlat szerint vegyszeres és más kezelést kell alkalmazni, a kidőlt fákat ki kell termelni, utána aztán jöhet az új csemeték ültetése és kezelése.
• A természetvédők ezt nem kérdőjelezik meg, ez a gazdasági erdőkben bevett gyakorlat. Az ő álláspontjuk szerint viszont a legszigorúbban védett természeti rezervátumokban minden természeti folyamat, tehát a szélvihar és az utána következő szúinvázió is elfogadandó – természetes jelenségként. A ledőlt fa biomasszája jelenti az ökoszisztéma megújulásának az alapját. A be nem avatkozás biztosítja, hogy a természeti feltételeknek megfelelő, nem pedig ember által kiültetett (mesterséges) erdő fog a ledőlt fák helyén felnőni, s ez az erdő össztársadalmi értékét is magasabbra emeli, mint a monokultúra ültetvények.
b) A jogi háttér:
• Az erdészek álláspontját az erdőről szóló törvény támasztja alá, amely kimondja, hogy az erdőtulajdonosnak vagy -használónak erdőkárosodás idején olyan intézkedéseket kell hoznia, amely megakadályozza a további károkat. Az erdőtörvény e kitétele nem tesz különbséget a természetvédelmi területen vagy azon kívül elhelyezkedő erdők között. És ez a jogi probléma alapja!
• A természetvédők álláspontját a természetvédelmi törvény támogatja, amely a természeti rezervátumokból kizárja az emberi beavatkozást, mert ezek a természeti folyamatok biztosítására, a biodiverzitás és más értékek megőrzésére lettek kialakítva. Tehát ezeken a területeken az erdő kitermelése is tilos, és a tilalom csak különösen megindokolt esetekben, hatósági kivétel megadásával szeghető meg. Nagyon fontos megemlíteni, hogy az ilyen szigorúan védett területek az ország területének csupán a töredékét, 2,3%-át érintik! A törvény ezen kívül arról is rendelkezik, hogy a természetvédelmi hatóság köteles intézkedni, hogy a károsodás ne terjedjen át a nem védett területekre, és hogy az esetleges kár a nem állami erdők esetében meg legyen térítve. Ezek az intézkedések meg is történtek.
• Tehát az erdőtörvény és a természetvédelmi törvény ilyen szempontból ellentétesen rendelkezik. Viszont éppen egy ugyanilyen ügyben hozott idén májusban a zsolnai kerületi bíróság egy precedens értékű döntést, amely szerint a természeti rezervátumokban a természetvédelmi törvény mint „lex specialis”, tehát a természetvédelem e területeken elsőbbséget élvez minden más gazdasági érdek előtt.
Még egyszer aláhúzom, hogy a nem állami erdők tulajdonosai a természetvédelmi törvény alapján a „közönséges gazdálkodás” korlátozásából származó esetleges bevételkiesés megtérítését, kártérítést kérhetnek. Ez jelenleg bevált gyakorlat, és a Magas – Tátra környéki tulajdonosok is néhány millió euró kompenzációt kaptak. Ez a kompenzáció természetesen nem alkalmazható az állami erdőkre, hiszen a természetvédelem ugyanolyan állami közérdek – sőt a védett területeken magasabb rangú – , mint a kivágott fából származó bevétel az állami vállalatok számára.
c) A gazdasági háttér:
• Természetesen az erdészek által szorgalmazott folyamat – tehát a kidőlt fák kitermelése – kimondva- kimondatlanul azt is jelenti, hogy ezt a fát értékesíteni lehet, annak ellenére, hogy a kéregszú által megtámadott fa kevesebbet ér a piacon, mint az egészségesen kivágott fa. Ugyanúgy hozzá kell tenni, hogy az új csemeték kitermelése, kiültetése és folyamatos kezelése, amíg ez erdővé válik, sincs ingyen. Tehát ez a folyamat számukra a pénz forgását is jelenti.
• A természetvédelem által támogatott folyamat, tehát a kidőlt fák helyben hagyása és az erdő természetes fejlődése ingyen, a természet saját erejéből folyik. A végeredmény szintén erdő, de sokrétűbb, a természet által meghatározott fajokkal és korösszetétellel.
A csata elkezdődött
A Tátrai Nemzeti Park területén gazdálkodó, a TANAP Erdői néven működő állami vállalat és a nem állami erdők tulajdonosai, különböző vállalatok, vállalatocskák és magánszemélyek a vihar után nagy vehemenciával fogtak volna hozzá a kidőlt fák kitermeléséhez és eladásához, a természetvédelmi rezervátumokban is. Ezért a TANAP Erdői á.v. a természetvédelmi hatósághoz folyamodott kivételért, hogy kitermelhessék a kidőlt fákat. Rövidebb-hosszabb egyeztetések folytak minden egyes területről, viták és persze nagy huzavona után a végeredmény az lett, hogy a vihar által letarolt erdők kb. 92,5%-ára a kitermelési engedélyt a kérvényezők megkapták. A maradék terület, ami a Tátrában mindössze 1446 hektárt jelentett, főleg a Csendes- és a Kapor-völgyben fekszik. Ezeket a völgyeket a természetvédelem a legeredetibb állapotban lévő és a Tátra a turisták által csekély mértékben látogatott területeként tartja nyilván, ezért itt a kitermelést nem engedélyezi.
Ebbe a tulajdonosok és a gazdálkodók nem tudtak belenyugodni – amint látjuk a mai napig sem –, ami több jogi próbálkozás és nekifutás után az ellenem és az utánam hivatalba lépő miniszter, Jaroslav Izák elleni vádemelésben csúcsosodott ki, 2012. augusztus 10-ei dátummal. Károsultként Bohdan Pálka mérnök, a magán erdőtulajdonosok szervezetének a képviselője van megjelölve, valamint a Szlovák Köztársaság nevében a Poprádi Járási Hivatal. A vádat a Poprádi Járási Rendőrkapitányság a Poprádi Járási Ügyészség utasítására dolgozta ki, amely egyben figyelmeztette a rendőrkapitányságot, hogy ebben az ügyben a tájékoztatás jogát a SzK Főügyészsége tartja fenn.
A bűnvád
A bűnvádat a környezet veszélyeztetése és megkárosítása bűncselekmény elkövetéséért a Btk. 301. §-a 1. bekezdése szerint emelték. E bűncselekmény 3 fő jele a következő: a környezetet gondatlanságból kár keletkezése veszélyének teszi ki, mégpedig a környezetvédelemről szóló általános érvényű jogi előírások megsértésével.
A környezeti kár a Btk. 124. §-a 3. bekezdése értelmében a ökológiai károsodás és a tulajdont ért kár összessége, melyben a tulajdont ért kár a környezet eredeti állapotba való visszaállításának a költségeit is magába foglalja.
A vád szerint a bűncselekményt az érintett személyek úgy követték el, hogy nem irányították és ellenőrizték elégségesen az államigazgatás folyamatát, személyesen nem győződtek meg a vihar következményeiről, nem biztosítottak be szakvéleményeket, és mindezek következtében nem foganatosítottak olyan intézkedéseket, amelyek a ledőlt fák eltávolításával a kéregszú elszaporodását meggátolták volna, és a minisztériumoknak alárendelt hatóságok tétlensége az egészséges erdőállományban is kárt okozott, nevezetesen 70 ezer hektáron, 9,4 millió euró tulajdoni kárt és 2,9 millió euró ökológiai károsodást.
Tehát a vád lényege az, hogy a miniszterek nem utasították a hatóságokat, hogy kivételt adjanak a törvény alól a természetvédelmi területekre a ledőlt fa kitermelésére.
Az egész vádemelés összesen két oldal, ennek ellenére a vádat megalapozott gyanú címén emelték. Több személyt kihallgattak, állítólag nagy mennyiségű bizonyító irat is összegyűlt, de ezeket nem ismerem. Végeredményben a vád két szakvéleményre támaszkodik, amelyek a Zólyomi Nemzeti Erdészeti Központból származnak, konkrétan az erdőgazdálkodásra és az erdők gazdasági értékelésére szakosított személyektől. Ezek szerint az aktív tevékenység, tehát a ledőlt fa kitermelése megfelelőbb, mint a passzív hozzáállás – a ledőlt fa helyben hagyása –, mert ez a kéregszú szaporodásának fő forrása. Ezeket a tényeket állítólag megerősítette két másik személy is, a vádban szakemberként feltüntetve, aki az érintett években a környezetvédelmi minisztériumban volt alkalmazásban.
A bűnvádi eljárás megindítása ellen panasz benyújtására lehetőség nincs, a vádemelés ellen 3 napon belül panaszt lehetett tenni. Ezt meg is tettem.
A védekezés
A vád minden pontja, mind tárgyi, mind jogi szempontból abszurd. Nehéz volt eldönteni, hol kell kezdeni a védekezést. Megpróbáljuk.
a) Ki a vádlott?
Elsősorban is: teljesen téves a két miniszter személyét megvádolni, hisz abban az időben a törvény alóli kivétel kiadása nem a miniszter, még csak nem is a minisztérium, hanem a kerületi környezetvédelmi hivatalok hatáskörébe tartozott; ezeket a törvényi kivétel megadására buzdítani egyszerűen ellentétes a miniszter hatáskörével. Ezzel le is zárhatnánk a személyre irányuló vád kérdését, de az ügy érdekében kifejtem a többi ponthoz fűződő álláspontomat is.
b) A bűncselekmény jelei
• A bűncselekmény tárgyi „eredménye“ a Btk. szerint ökológiai kár keletkezése, tehát az ökológiai károsodás és a tulajdont ért kár összessége. Ezt 2,9 millió, ill. 9,4 millió euróra saccolta a vád szakértője. Csakhogy ilyen kár egyszerűen nem keletkezett.
– Ökológiai károsodásra éppen akkor került volna sor, ha a természeti rezervátumból a nagy mennyiségű ledőlt biomasszát kiviszik, és ez által lényegesen beleavatkoznak a természeti folyamatokba, nem beszélve arról, hogy a kitakart, lekopaszított területeken jóval intenzívebb lenne a talajerózió, ami az ökoszisztéma számára – óriáshegységről lévén szó – fatális következményekkel járna. Tehát nemhogy ökológiai károsodás, de éppen a fordítottja történt! Az otthagyott biomassza alapozta meg a ledőlt, labilis lucfenyő monokultúra helyén az új, természetes, fajban és korban is magas diverzitással és stabilitással rendelkező erdőt. Ez a tény mára, 8 évvel a szélvihar után, teljesen nyilvánvaló és látható.
– Anyagi, tulajdoni kárról teljesen irreleváns beszélni, hiszen a szóban forgó erdőkből a lábon maradásuk esetén sem lehetne a fát kitermelni és eladni. Tehát az államnak semmi kára nem keletkezett, a nem állami erdőtulajdonosok pedig a törvény szerint kárpótlást kapnak. Ki beszélhet tehát anyagi kárról? Esetleg azok a spekulánsok, akik az eddig hozzáférhetetlen, rezervátumokban levő fa kitermeléséből és eladásából váratlan hasznot remélhettek?
– A vádban felhozott számok is abszurdak, hiszen az egész ország területén megtörtént 70 ezer hektár kéregszú-károsodást akarnak a nyakunkba varrni, miközben országszerte összesen csak kb. 4,6 ezer hektáron nem volt megengedve a beavatkozás. A kéregszú által megtámadott erdők döntő részén a beavatkozás és a kitermelés nem volt megtiltva, mégis ledőlt az erdő. Ott ki a bűnös?
– Ezen a helyen fontos megemlíteni, hogy az általánosan elfogadott elvek szerint jelenleg az erdők ún. össztársadalmi funkcióinak értéke kb. ötszöröse-hatszorosa a fa piaci értékének, az értékelő mégis fordított arányokkal számolt. Persze, ezek a számok semmiképpen nem állják meg a helyüket, hiszen az ökológiai kutatások és a hasonló területekről szerzett tapasztalatok egyértelműen mutatják, hogy a természetes folyamatokra bízott területek minden ökológiai és össztársadalmi funkciót magasabb szinten teljesítenek, mint a kitermelt és mesterségesen újratelepített területek, ráadásul ingyen.
• A gondatlanság, tétlenség vádja teljességgel tarthatatlan. Elsősorban is minden érintett intézmény és személy, beleértve engem és utódomat is, azokban az években állandó jelleggel foglalkoztunk a Tátra ügyével. A jogkörömbe tartozó feladatokat maradéktalanul, sőt, merem állítani, hogy a kötelezőnél jóval többet, elvégeztem. Állandó információáramlás volt a minisztérium és a Tátrai Nemzeti Park igazgatósága és a környezetvédelmi hivatalok között.
– A minisztert teljesen alaptalan azzal vádolni, hogy a minisztérium nem kért ki szakvéleményt, hiszen a környezetvédelmi minisztérium maga szaktekintély természetvédelmi ügyekben, az Állami Természetvédelem és a védett területek igazgatóságai a természetvédelemben a legfelsőbb szakmai intézmények, éppen ezért kérnek tőlük mások szakvéleményt természetvédelmi ügyekben. Nem szeretném, hogy szerénytelenségnek tűnjön, de jómagam környezetvédelmi és ökológiai karon, tanszékvezető egyetemi professzor, a biológiai és ökológiai tudományok doktora vagyok, aki egész életemben tudományosan, az alapkutatási szinttől kezdve egészen a legmagasabb szintű államigazgatásig ezzel a témával foglalkozom. Mire, kitől és milyen szakvéleményt kérjek én ki?
– A szakértői vélemények készítői kizárólag az erdőgazdaságot képviselik. Mivelhogy természetvédelmi területekről és ügyről van szó, elképzelhetetlen, hogy természetvédelmi szakvélemény ne legyen az üggyel kapcsolatosan kikérve. E hiányosságot még tetőzte L. Hanniker ügyész kijelentése a hivatalos, 2012. augusztus 23-án megtartott sajtótájékoztatón, hogy a természetvédők nem alkalmasak szakvélemény készítésére, és hogy őt tulajdonképpen a természetvédők véleménye szinte nem is érdekli! Az viszont nem bántja a vádló lelkiismeretét, hogy a vádban név szerint említett, a vádat alátámasztó két személy, J. Vojtek és S. Klaučo, egyáltalán nem erdőökológiai szakember, rövid időre mindkét személy igazgatói, majd hivatalnoki tisztségben volt a környezetvédelmi minisztériumban a természetvédelmi osztályon (mellesleg, az egyik személy egy akkori hibás döntéséről épp nemrégen hozott elmarasztaló ítéletet a bíróság).
– Természetesen a helyszínen is sokszor meggyőződtem dolgok állásáról. A vihar utáni napon már a helyszínen voltam (a miniszterelnök társaságában) és azóta számtalanszor jártam ott, hivatalosan, de hívatlanul is. Hogy a főügyészség képviselője, L. Hanniker ügyész ennek ellenkezőjével vádolt a sajtótájékoztatón, és az újságírók ellenvetésére, hogy hiszen ők is láttak ott engem és ezt fényképekkel bizonyították, azzal védte saját állítását, hogy „de neki az emberek azt mondták“ – igazságszolgáltatási szempontból ijesztő!
– Jogi tudatlanságra vall, ha valaki azt állítja, hogy az állami szerv nem jár el, ha nem adja meg a kivételt. Ha a törvény feltételezi, hogy valamilyen tevékenység csak kivétel alapján alkalmazható, akkor természetesen azt is feltételezi, hogy az esetek egy részében a kivétel nem lesz megadva, de ettől még a szerv eljárt!
– Az már csak hab a tortán, hogy L. Hanniker ügyész a sajtótájékoztatón a kérdésekre és ellenvetésekre reagálva a vádiratban nem szereplő váddal jött elő, nevezetesen, hogy a minisztereknek a Btk. végveszélyre, végszükségre, katasztrófahelyzetre („krajná núdza“) vonatkozó kitételével kellett volna élniük. A Btk. szerint nem bűntett, ha a különben bűntettnek minősülő cselekedet közvetlen veszélyt hárít el. Ez az ügyész úr logikája szerint jogilag azt jelenti, hogy a védett területen az ember beavatkozása bűntett, de végveszélyre való tekintettel ez nem minősülne bűntettnek, tehát a miniszter(ek)nek meg kellett volna engedni a beavatkozást. Teljes képtelenség! Ki volt/van végveszélyben? A fa? Az ökoszisztéma jobb helyzetben lesz, mint a vihar előtt, az élővilág sokrétűsége magasabb, mint ezelőtt. Az ügyész úr nem olvasta el a paragrafus második bekezdését sem, hogy nem minősíthető végszükségnek, ha a veszélyeztetettnek a törvényből adódóan ezt el kell tűrnie. Ez éppen a mi esetünk. Ha még el is fogadjuk, hogy az erdő kéregszú általi megtámadása végveszély, ezt neki a törvényből adódóan el kell tűrnie.
• A jogi előírások megsértésének vádja szintén alaptalan, hiszen a természetvédelmi törvény kimondja, hogy a rezervátumokban az emberi beavatkozás tilos. Az erre vonatkozó kivétel megtagadását tehát semmiképpen nem lehet törvénysértésnek venni.
Konklúziók
Amint látjuk, az ügy bonyolult és a nem beavatottaknak nehezen érthető. Hogy lehet az, hogy ugyanarról a dologról szakembereknek merőben más a véleményük? Ezt még azzal is megtetézném, hogy a természetvédők nagy hányada erdészi végzettséggel bír, a Tátrai Erdők á.v. igazgatója ugyanazt az iskolát végezte, mint a Tátrai Nemzeti Park igazgatója, és még sokan mások (nevezetesen a Zólyomi Műszaki Egyetem Erdészeti Karát). Tehát a természetvédők ugyanúgy tudják, mint az erdészek, hogy a kidőlt fában a kéregszú elszaporodik és utána ellepi a környező erdőt. Az erdészek is értik az ökológiát, tudják, hogy a kidőlt erdő nagyszerű táptalaj a természetesen megújuló ökoszisztémának, és végeredményben ott is erdő lesz, csak ingyen.
Akkor hát mi ennek a szöges ellentétnek az alapja? A különböző érdekek! Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, az erdőgazdásznak mindenképpen az a végcélja, hogy a megfelelően és a lehető leggyorsabban értékesíthető fát neveljen ki. Hogy eközben próbál „egészséges“ erdőt fenntartani, amelynek számos össztársadalmi funkciója is van, pozitívan értékelhető. De kérdeztük az erdőt, a vadat, az ökoszisztémát, hogy mikor egészséges? És már csak azt teszem hozzá: a természetvédelemnek gazdasági érdeke nincs.
Meggyőződésem – és nemcsak nekem! –, hogy jogilag és tárgyilag a vád minden pontja tarthatatlan. A nagy kérdés: miért nem tudhatták ezt a főügyészségen, hiszen ott jogászok vannak! Ezért nekem – mint sok más embernek is – az az érzésem, hogy ennek a vádemelésnek más célja van, mint a két minisztert megbüntetni. A legkézenfekvőbb talán az: a természetvédőkre rá kell ijeszteni, hogy hasonló esetekben inkább ne tétovázzanak a kivételek megadásával, mert problémáik lesznek.
{iarelatednews articleid=”35307″}
