1947 őszén, tehát 65 évvel ezelőtt kezdték átadni ünnepélyes keretek közt a reszlovakizáló dokumentumokat. A magyarok számára megpróbáltatások tömkelegét hozó évek után, a földig alázott s lelkileg megtört felvidékiek nagytöbbsége vállalta, hogy méltóságát már-már feladva reszlovakizál, mivel már egzisztenciális léte forgott veszélyben.
Egy év alatt 137 ezer család, ami nagyjából 450 ezer embert jelent, kérelmezte az úgynevezett „visszaszlovákosítását”. 368 ezer esetben pozitív, 81 ezer esetben negatív elbírálás született, mindebből pedig nagyjából 80 ezerre tehető a tényleges szlovákok számaránya. Ezekből az adatokból jól kitűnik, hogy a felvidéki magyarság mintegy 2/3-a reszlovakizált, bízván a meghurcoltatások befejeződésében. Ezek az emberek vállalták, hogy nevüket elszlovákosítják, magyar iskolába gyermekeiket nem járathatják, magyar kulturális szervezetbe nem léphetnek, magyar kultúrát nem fogyaszthatnak. Ám mivel csak kényszerből tették mindezt s a szlovák nyelvet elég nehézkesen bírták, legtöbb esetben még szlovák nyelvtanfolyamok szükségességét is elrendelték, ám a hatalmas érdeklődés miatt ez már kivitelezhetetlennek bizonyult. Erre a kényszerlépésre aljas, zsaroló módszerrel kényszerítette rá felmenőinket a Beneš-fémjelezte államhatalom. De okolhatjuk eleinket ezért? Egyáltalán nem, sőt büszkéknek is kell lennünk rájuk, hogy megmaradásunk érdekében megtették ezt a nehéz döntést. Hogy magyar mivoltukat, csak papíron tagadták meg, de nemzetükhöz eztán is hűek maradtak és leszármazottaiknak továbbadták nemzeti öntudatukat.
Láthatjuk mindezt a korabeli népszámlálási adatokból is, amik szerint 1950-ben csak 350 ezer magyar volt Felvidéken, ám a következő években a nacionalista agresszió enyhülésével, s a reszlovákizáció visszavonásával viszont ismét sokan merték mivoltukat felvállalni. 1960-ban már 520 ezer, ’70-ben 550 ezret jeleztek a demográfiai mutatók, és így tovább növekedvén egészen a kritikus ’90-es évekig, amióta ismét fogyásnak indult számokat tekintve nemzetünk. Ez a cselekedet viszont mindmáig tabu téma a legtöbb családon belül, a nem reszlovakizáltak lenézték és elítélték sorstársaikat, akik ezért szégyenkeztek is, de nem láttak más kiutat sorstalan helyzetükből. Ennek köszönhetően sok mai fiatal, vagy akár szüleiknek sincs fogalmuk arról, hogy nagyszüleik valaha is tettek ilyet, mert egyszerűen büszkeségük arra késztette őket, hogy eltitkolják mindezt. Ami viszont korántsem lenézendő, mert megtartották magyarságukat és becsületüket a tiltás és az áldatlan állapotok ellenére is.
Ennek a folyamatnak is köszönhetően járnak köztünk ma is Sabók, Sakáčok, Hegedűšök, Mesárošok, Berénik vagy Maďarok és a sor folytatható lenne még sokáig. Ezen nevek viselői könnyen nem is tudatosítják, hogy szépen csengő magyar nevük miért a szlovák helyesírás szabályai szerint van írva. Pedig bizony ezeknek eredete a fent említett folyamathoz köthető a legtöbb esetben. Ám tetőzte mindezt a sok-sok éven keresztül praktizáló szlovák és cseh hivatalnokok unszimpátiája is, akik direktív módon, szlovák nyelven voltak csak hajlandók bejegyezni bármit is anyakönyvi kivonatokba, okmányokba.
A hölgyek neve –ovával való megtoldásáról nem is szólva, ami hölgyeink neveit eldeformálja és sok szlovák nemzetiségű nő nemtetszését is korábban már kiváltotta. Ám 1994-től a szlovák törvények megengedik, hogy a hölgyek és természetesen az urak is, okmányaikba nevüket olyan formában jegyezzék be, amilyet birtokosa csak szeretne. Ám ahogy azt a politikusok és sokan mások is hangoztatták már számtalanszor, a szlovákiai magyarok nem élnek alapvető jogaikkal, mint például ezzel a lehetőségükkel sem. Mint ahogy azzal sem, hogy ott sem használjuk, anyanyelvünket ahol a törvény azt lehetővé teszi (sokszor csak a kommunikáció közben, vagy utána derül ki, hogy mindkét fél valójában magyar), de nem kérünk magyar nyomtatványokat a hivatalokban sem, nem igényeljük a magyar feliratokat és a kiszolgálást az üzletekben, et cetera-et cetera.
Mindezt annak kapcsán, hogy a Via Nova ICs névmagyarosítási kampányt kezdeményez, hogy minél több embernek hívja fel figyelmét ezekre a dolgokra, valamint tanácsokkal lássák el az érdeklődőket a fiatalok. És amennyiben az eljárás soknak találtatik, az aktivisták egy ajándék könyvel, megpróbálják ezt kompenzálni. A szervezet először a Bodrogközi Kulturális Fesztiválon kampányolt és nyújtott tanácsadást, ám akciójukat folytatni kívánják. A népszerűsítő kezdeményezés következő állomása a nagykaposi vásáron lesz, ahol szintén sátorral vonul fel az ifjúsági szervezet, a közeljövőben pedig az ország más-más részein is hasonló akciókat terveznek.
Csonka Ákos, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”35875″}