Abban a kiváltságos állapotban vagyunk mi, felvidéki magyarok, hogy rengeteg olyan egyéniség adatott nekünk, akik nem csak fontosnak tartották, hanem minden tevékenységükben tettek anyanyelvükért. Ilyen személyiség az a nyelvész-professzor, aki az egyetemes magyar nyelvi örökség elismert képviselője, Jakab István tanár úr.
Jakab István 1928. szeptember 29-én született a kelet-szlovákiai Nagyráskán. Tanulmányait az általános iskola befejezése után a Sárospataki Református Gimnáziumban folytatta. 1949-ben érettségizett. Hat évvel később, 1955-ben a Pozsonyi Szlovák Egyetem Pedagógiai Karán szerzett általános iskolai tanári oklevelet. 1958-ban pedig már a Pedagógiai Főiskolán vette át középiskolai tanári diplomáját. Az 1951-52. tanévben tanítóként, 1955-56 között az Új Szó szerkesztőjeként tevékenykedett. Életének következő állomása Nagymegyer, ahol 1956-tól 1961-ig előbb intézményvezető tanára, majd igazgatója volt a helyi Magyar Tannyelvű 11 éves középiskolának. Tudományos pályájának kezdete erre az időszakra tehető. 1958-ban Budapesten bölcsészdoktori diplomát szerzett. Az 1961-62 akadémiai év egyértelműen meghatározta további életútját. Ekkor került ugyanis a Pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom tanszékére. Felsőoktatási pályafutása alatt először egyetemi adjunktusként tevékenykedett, majd 1986-ban megvédte kandidátusi értekezését. 1990-ben habilitált, 1991-től két évig tanszékvezető tanára volt a Pozsonyi Magyar Tanszéknek, ahonnan 1994-ben egyetemi docensként vonult nyugdíjba.
A pedagógiai pálya iránti elkötelezettségének és az oktató tevékenység iránti vonzalmának köszönhetően napjainkban is aktív tagja az Akadémiai Közösségnek. Nyugalmazott egyetemi docensként a komáromi Selye János Egyetem teológiai karán retorikát és stilisztikát is tanított. Miközben kiveszi részét a különböző szervezetek munkájából, tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, a Nemzetközi Filológiai Társaságnak, hosszú ideig elnöke a Nyelvművelő és Nyelvjáráskutató Társaságnak, majd a belőle életre hívott Csehszlovákiai később Szlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának.
Több évtizedes egyetemi oktatói munkásságát és a cseh-szlovákiai magyar nyelvművelés területén kifejtett munkásságát úgy idehaza, mint Magyarországon is elismerik. Mint a külhoni magyar tudományosság jeles képviselőjét, tagjává fogadta a Magyar Tudományos Akadémia Köztestülete. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki és még ugyanebben az évben Lőrincze-díjat kapott.
2002-ben Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a Szlovák Köztársaság ezüst plakettjét adományozta neki. 2005-ben Katedra-díjas, 2008-ban tiszteletbeli tagjává választja a sátoraljaújhelyi székhellyel működő Kazinczy Ferenc Társaság közgyűlése.
Évekkel ezelőtt itthon Csemadok aranyéremmel jutalmazták a magyar nyelv és kultúra területén kifejtett tevékenységéért.
Volt gimnáziuma jó hírének öregbítéséért pedig tiszteletbeli tagjává jelölte a Pataki Diákok Szövetsége.
Jakab István életútját az a meggyőződés vezérli, hogy a nyelvtudomány művelése, az anyanyelv kutatása közösségi érdekű tevékenység. Eddigi életműve pedig arra enged következtetni, hogy nemzeti kultúránk, anyanyelvünk szerinte megér annyi áldozatot, hogy az ember az életét építse rá.
Pátria rádió/Felvidék.ma
