Felmerül a kérdés, vajon az oktatási minisztérium február 19-ei levelének megfogalmazása idején, melyben a meglevő magyar tanítási nyelvű iskolák keretén belül szlovák osztályok megnyitásának lehetőségét szorgalmazzák, tudhattak-e a kormányfő február 26-ára tervezett túrócszentmártoni gyűlöletbeszéde tartalmáról?
Mert a ficói gondolat, „Szlovákia a szlovákoké”, ebből a levélből is kisugárzik. Čaplovičék a levélben a Városok és a Falvak Társulásán keresztül gyakorlatilag arra buzdítják a polgármestereket, hogy a meglevő magyar tanítási nyelvű iskolákban, ha erre legalább 10 szülő igényt tart, nyissanak szlovák osztályt is. Osztom az általános véleményt, miszerint mindenkinek meg kellene teremteni a feltételeket ahhoz, hogy anyanyelvén tanulhasson. A megvalósítás módja viszont, amit a tárca jelenleg szorgalmaz, megítélésem szerint nem a legjobb. Ugyanis, ha az adott település a szülők igénye ellenére sem hoz létre szlovák osztályt, vagy iskolát, az ide vonatkozó jogszabályok értelmében az állam ezt megteheti, s iskolafenntartóvá válhat. Ellentmondásos az oktatásügyi tárca jelenlegi törekvése az alacsony tanulói létszámú osztályok, esetleg új iskolák nyitásával kapcsolatban, hisz nemrég még arról beszéltek, hogy a túlzottan költséges alsó tagozatos kisiskolák számát csökkenteni kell. Jelenlegi szándékuk megvalósítása értelemszerűen többletkiadásokkal járna. De nem ez a lényeg, amiért tollat ragadtam. A lényeg a szándékban, a sunyi hátsó szándékban van, mely ott húzódik meg a háttérben ügyködő čaploviči mentalitásban. Hiába magyarázkodik a miniszter a parlament oktatási bizottságában a témával kapcsolatban, hogy ez mennyire „racionális és effektív intézkedés lenne, ami nem fordítaná egymás ellen a nemzetiségeket”. Hiába fogadta el Čaplovič magyarázkodását a bizottság magyar nemzetiségű tagja mondván: „Attól féltem, ha valamilyen szlovák osztályt nyitnak, akkor megszüntetik a magyart, de úgy tűnik, ez nem fenyeget”. Tisztelt parlamenti képviselő úr! Nem szüntetik meg, megszűnik az majd magától. Persze nem ma, de még holnap sem. Viszont, ha ostobák leszünk, 10-15 esztendő elég lesz rá. Honi magyarságunk létszáma sem egy-két év alatt csökkent majd 120 ezerrel, ehhez is 2 évtized kellett. S mi az egy olyan nemzetnek, mely államiságát Fico szerint csak a szlovákoknak teremtette. Čaplovičnak igaza van abban, hogy ez magában egy effektív intézkedés lenne, csak nem mondja ki őszintén, hogy minek a hatékonyságát növelné. Igen, a magyarok beolvasztásának, elnemzetlenítésének, asszimilációjának hatékony eszköze lehetne ez az intézkedés. Másfél évtizeden keresztül tanítottam, 5 évig igazgatója voltam egy szlovák-magyar tannyelvű iskolának. Elhibázott, mindkét fél, nemzet számára előnytelen modell, amit fel kell számolni. Igazgatóként, ha látszólag a szlovákoknak kedveztem és rájuk mosolyogtam, a magyarok rúgtak belém, és fordítva. Ez viszont csak egy epizód, a lényeg máshol van. Hisszük és valljuk, hogy egy oktatási intézménynek kell, hogy legyen szellemisége. Valóban fontos az iskola szellemisége. A magyar iskola szellemisége a magyar nemzet sajátosságain alapul, azokra épül. A szlovák iskola szellemisége ugyanúgy a szlovák nemzetére. Igaz, hogy a kettőnek van közös metszete, mégis úgy gondolom, hogy az iskola szellemisége egy teljesen egyedi, megismételhetetlen, semmi máshoz nem hasonlítható fenomén. Ne keverjünk össze dolgokat, ha nem muszáj. Nyilván az emberi civilizáció is egy államközösségben élne, ha nem lennének köztünk nemzeti, vallási, nyelvi, faji, etnikai, érdek- és egyéb különbségek, sajátosságok. Tudjuk, hogy vannak, s ezért élünk a földön külön országokban, államokban. Az egy igazgatóság alatt működő kétnyelvű iskolákban idővel súrlódási felületek keletkezhetnek. Vélt és valós sérelmek miatt békétlenség gerjedhet a két fél között. Idővel felmerül a kérdés, ki legyen az igazgató, milyen legyen az iskolatanács összetétele, hogyan működjön a szülők szövetsége, milyen legyen a tantestület tárgyalási nyelve, ki hol melyik tagozaton tanítson, vagy taníthasson, mely nemzet ünnepét hogyan és egyáltalán ünnepeljük-e, (ami az egyiknek ünnep az a másiknak gyász, vagy fordítva) ki kire fizet rá anyagilag, melyik fél hozza a szponzortámogatások többségét, stb. Rendkívül nehéz egy ilyen iskolát kiegyensúlyozottan, békességben, sérelmek nélkül működtetni. Az esetek többségében az idő és a nemzetállam-építő ficói és mindenkori kormányszándék miatt mi, magyarok húznánk a rövidebbet. Ezért a megoldást nem abban látom, hogy növeljük a vegyes tannyelvű, közös igazgatású iskolák számát, hanem – ha az állam anyagilag támogatja, és van rá elegendő igény – saját iskolai szellemiséget létrehozó és ápoló, a tanulók anyanyelvén oktató önálló intézmények létrehozásában.
Szigeti László, az MKP OT elnöke
