Március 18-án Štefan Šutaj (*1955) egyetemi tanár könyvbemutatójára került sor a kassai Állami Tudományos Könyvtár épületében. A szerző eddig is a szlovákiai magyarság történetével foglalkozott számos tanulmányában.
Egyedül, vagy szerzőtársaival nagyjából 25 kötetet írt. Összesen 190 szakdolgozatot írt és 240 népszerűsítő cikket. Az SzTA kassai Társadalomtudományi Intézetének vezetőjeként dolgozott, majd a Šafárik Egyetem Filozófiai Karán megalapította a történelmi tanszéket, melyet tavalyig vezetett.
A Szlovák-magyar Történész Vegyesbizottság szlovákiai társelnökének legújabb kötete a Kalligram kiadónál jelent meg, címe: A szlovákiai magyar kisebbség a 20. században (Maďarská menšina na Slovensku v 20. storočí). A 400 oldalas kötet három fejezetre oszlik. Az első elméleti és gyakorlati kérdéseket vet föl a szlovákiai magyar kisebbség kutatásával kapcsolatosan. Rögtön az első alfejezet azzal a kérdéssel foglalkozik, vajon Magyarhon keretein belül a szlovák és magyar történelem közös-e, különböző-e, vagy konfliktusos? Ez a fejezet fúrja az oldalamat, mert a kérdésfelvetésnek ez a módja számomra nehezen értelmezhető. Hiszen akár közös, akár különböző történelmünk, ettől függetlenül lehet konfliktusokkal terhelt vagy azoktól mentes. Ez pedig korszakonként változik. Az már más kérdés, ha azután jön a „történész”, aki ezt alaposan félremagyarázhatja. Ahogy a szerző ebben a fejezetben írja, a történészek álláspontja etnikai hovatartozásuk függvénye, néha nacionalista beállítódottságuk hatja át szemléletüket (11.).
A második fejezet a legkényesebb és egyben a legszomorúbb korszakkal foglalkozik, az 1945-50 közötti évekkel. De érdekes módon ezen belül egy alfejezet tárgyalja az 1968-as évet is. A harmadik az 1989-es esztendőt követő eseményeket, kérdéseket, dilemmákat tárgyalja. Az utolsó alfejezet a szlovák-magyar történelmi megbékélés lehetőségeit veszi szemügyre.
A kötetet a források felsorolása egészíti ki és a fontos névtár. Ezt követi a szlovák, angol és magyar nyelvű összefoglaló, végül a szerző bibliográfiája olvasható. A névtár furcsasága, hogy ugyan a vezetékneveket ábécé sorrendben rendezi, de a vezeték név előtt tüntették föl a keresztneveket, ami egy kicsit nehézkessé teszi a tájékozódást (384-86).
A könyv, ahogy e rövid ismertetőből kitűnik, azonban a viharvert felvidéki magyarság történetének inkább egyes fejezeteit tárgyalja, semmint az egész évszázadot folyamatában tekintené át. Ez vélhetőleg majd a szerző egyik következő munkája lesz.
A magyar összefoglalóban olvassuk: „Az itt közölt szövegek mind azt bizonyítják, hogy a történelem súlyos, olykor traumatikus problémája a szlovák-magyar viszonynak. Az ellentét kulcsa viszont nem a történelem maga, hanem annak interpretációja, politika általi instrumentalizálása elsősorban, ami hosszan tartó nyomokat hagyott Szlovákia és Magyarország polgárainak gondolkodásán és viszonyulásaiban, történelmi sztereotípiák, s nemegyszer előítéletek formájában is.” Mindezt talán közérthetőbben és magyarosabban is le lehetett volna írni.
„A monográfia olyan válogatott írásokat tartalmaz, amelyeket a szerző egy új, az etnikai problémák komplexitásáról és fontosságáról tanúskodó egységes szerkezetbe foglalva átdolgozott és kiegészített. Szlovákia és Közép-Európa történelme, valamint a nemzeti és kollektív identitás témája iránt érdeklődő olvasóknak ajánljuk.” (389.) Tehát a kötet olyan írásokat, előadásokat tartalmaz, amelyeket már a szerző közzétett, vagy elhangzottak, viszont új szempontokkal is kiegészítette azokat.
Kíváncsian fogjuk tanulmányozni a szerző munkáját, aki a másik fél érvei elől nem szokott elzárkózni.
Balassa Zoltán
{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2013/03/38638a.jpg” width=”350″ height=”250″ title=”Nagyítható” }Nagyítható{/japopup}
A szerző a főkonzulnak dedikálja legújabb művét
