Katona Tamás június 28-án 82 évesen távozott az élők sorából. A hír megdöbbentett, mert ha egy közeli ismerős távozik, akkor belőlünk is kiszakít egy darabot.
A találkozások örömét, a beszélgetések ízét ilyenkor még inkább érezzük. Valahogy az ember úgy van vele, hogy nem számít rá, társai és ő maga is egyszer távozik ebből a világból. Természetesen tudjuk ezt, de nem foglalkozunk a visszaszámlálással. Fogalmunk sincs róla, mikor találkozunk és parolázunk utoljára.
Katona az egyetem elvégzése után könyvtárosként dolgozott. A bicskei könyvtárban alapította meg az első cigány könyvtárat (1955-60). Az 1960-as évektől a Magyar Helikon (1961-65), majd az Európa Könyvkiadónál (1965-87) volt szerkesztő és műfordító. Az 1970-es évek elején az Európa, illetve a Helikon jelentős részben az ő kezdeményezésére indította meg a mintegy ötven kötetből álló Bibliotheca Historicát (1977-). Szintén az ő szerkesztésében indult a Pro Memoria sorozat (1979-). Közben az Eötvös Kollégiumban és a szegedi József Attila Tudományegyetemen tanított, majd szabadfoglalkozású történészként kereste kenyerét (1987-1990).
A rendszerváltás után országgyűlési képviselő (1990-98), először az MDF, majd az MDNP színeiben. Közben külügyminisztériumi (1990-1992), majd miniszterelnökségi politikai államtitkár (1992-1994). Előző posztján a magyar biztonságpolitikával foglalkozott, majd a miniszterelnökségen dolgozva, a sajtóügyekért is felelt. Ekkoriban mesélte nekem egy Esterházy János-ünnepségen, hogy a miniszterelnök és az államfő között annyira megromlott a viszony, hogy Antall József már csak levelezni volt hajlandó egykori barátjával. Ő vitte és hozta a leveleket. Pozsgay Imrétől tudom, Antall az Orvostörténeti Múzeumban mutatta be neki Göncz Árpádot, mint egy „rendes liberálist”. Azután sok minden megváltozott.
Katona később Budapest I. kerületének polgármestereként dolgozott és a Magyar Cserkészszövetség elnöke volt (1994-1998). A polgármesteri munkát nagyon szerette.
2000-től 2002-ig pedig Magyarország varsói nagyköveteként szolgálta a magyarságot. Lengyelül nem tudom mennyire tanult meg, de a poharazgatás közbeni felszólítást, a Do dna-t (Fenékig!), gond nélkül elsajátította.
Gyakorta járt a Felvidéken, így Kassán, előadóként és szónokként. A Sáros megyei Margonyán is beszélt Dessewffy Arisztid sírjánál. A dalárda énekelte, ha „Kossuth Lajos nem lett volna,/ katona sem lettem volna…” Ez ellen határozottan tiltakozott, mert ő akkor is Katona lett volna! Akkori beszédét a szlovák résztvevők nem értették, de mégis élénk előadásmódja, néha huncutul és élénken csillogó szemei, magával ragadták őket is.
Számos alkalommal volt lehetőségem hallani élénk, anekdotákkal megtűzdelt, ironikus előadásmódját. Egyetemi katedrán, ünnepség alkalmával, vendégelőadóként, fehér asztalnál és tévében is. 1848-49 volt érdeklődésének fő területe. Alaposan ismerte a kor mellékszereplőit. Emberi gyöngeségeiket, erényeikkel együtt. Pl. egyikükről elmondta, otthon papucsférj volt, mégis a csatában kitett magáért.
Kedves Tamás, néha ugrattuk egymást. Előfordult, hogy török efendiként köszöntöttük egymást. Ekkor még nem tudtam, hogy magyar-arab szakot is végeztél. Megbeszéltük, utána nézel, hogy az általad újra kiadott Klapka-emlékiratokból miért maradtak ki a Rákóczira és édesanyjára vonatkozó részek. Így ennek okát már valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Sajnálom, hogy erre már nem jutott időd. Azt is, hogy nagyrabecsülésemet nem tudtam Neked kifejezni.
Szeretettel köszönjük munkádat, szellemi erőfeszítésedet, mellyel nemzetünket szolgáltad. Futásod véget ért, pihenj békében! Családodnak meg vigasztalást kívánunk és megbékélést a Történelem Urának akaratával!
A magyar Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete Katona Tamást saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Katona Tamás búcsúztatása 2013. július 23-án lesz 10.00 órai kezdettel a Farkasréti temetőben.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
