Bartók Béla és Kodály Zoltán világraszóló zeneszerzői munkásságának folytatója az a Szokolay Sándor, aki idén nyolcvankét esztendősen adta vissza lelkét Teremtőjének, de aki már harminchárom évesen megkomponálta „elsőszülött” operáját, a Vérnászt. (A művet eddig huszonhárom ország operaházának színpadán játszották hatalmas sikerrel.)
Sorsom hatalmas ajándéka, hogy 2008-ban kapcsolatba kerülhettem ezzel az emberangyalnak is nevezhető művésszel, aki megzenésítette Egy mondat a szeretetről c. költeményemet. A bemutatóra 2009 január 25-én került sor Budapesten, a Művészetek palotájában, de előtte és utána leveleket váltottunk és gyakran beszélgettünk telefonon.
Szokolay Sándor feleségével együtt Komáromba is ellátogatott, ahol az országos hírű Concordia vegyes kar a vendéget saját kórusművével köszöntötte. Az Ima rontás ellen ihletője az erdélyi falurombolás elleni tiltakozás volt. A zeneszerző szeretettel emlékezett vissza a pozsonyi Casinóban tett látogatásáról is, és testvérének érzett minden magyar embert, bárhol él. Ő maga az Október végi tiszta lángok c. oratórikus emlékező művét tartotta élete összefoglalásának. „Ebben a darabban azt akartam elmondani: mennyire boldog vagyok, hogy magyarnak születtem! Azt, amit nekem az 1956-os forradalom és szabadságharc jelent, amiből a nemzet élhet: hogy 1956-ban volt bátorságunk nem félni, még a túlerőtől sem! Én úgy vélem, hogy a művészetnek arról kell szólnia, amiről mások nem mernek eléggé beszélni… Ha a magyarság eltűnne, sokkal szegényebb lenne a világ. Ez a féltés az én igazi inspirációm.”
Szokolay Sándor nemcsak kimagasló tehetsége, példás hazaszeretete okán marad meg a magyar nemzet emlékezetében, hanem azért is, mert Isten-közeli élete a lehető legjobb útmutatás felnövő nemzedékeink számára. „A magatartás gyakran fontosabb a tehetségnél is” – vallotta Illyés Gyulával és Németh Lászlóval együtt. A valaha élt legtisztább, legszelídebb és legkitárulkozóbb magyar emberek egyikét tisztelhetjük benne, egy emberangyalt, aki a megújuló és gyarapodó Magyar Művet építette, s aki sohasem fordult mások ellen. A kultúra egyetemessége számára az emberi fotoszintézist jelentette. Érdemes megismernünk a magyarságról és hitről vallott gondolatait is. „A történelem során nem vált szét, hanem egy lényeggé ötvöződött magyarságunk és hitünk. Megmaradásunk lehetőségét a keresztény Európához való tartozásunk biztosította. Úgy tudtunk beilleszkedni a világ gondolkodásmódjába, hogy közben megőriztük saját jellegünket, ezeket azonban megújító erőfeszítések nélkül könnyű elvesztenünk! Semmi sincs magától! Korunk nem figyel erre, és nem is akar megküzdött eredményeink óvására gondolni. Összetartó erőink hálóját a gátlástalan politika lazította meg. Uniós igyekezetünkben jobban kellene figyelnünk legszemélyesebb adottságaink őrzésére. Nem tehetjük kockára megmaradásunkat! (2005)”
Szokolay Sándor temetése december 21-én, szombaton délután két órakor kezdődik a soproni evangélikus templomban. Kortárs kultúránk egyik legnagyobb egyéniségét Sopron városa saját halottjának tekinti.
Batta György/Felvidék.ma