Gyors számításaim szerint másodjára csalódtam Iveta Radičovában. Először akkor, amikor vak tyúkként sétált bele a neki állított csapdába és ezzel elő is készítette Robert Fico politikai aranykorának kezdetét. Másodszor pedig a napokban megjelent interjúja miatt. Nem a benne elmondottak, hanem az interjú ténye miatt.
Kormányának dicstelen bukása, majd politikától való visszavonulása után ennél a mostaninál azért több eleganciát és méltóságot vártam volna tőle. Ha ugyanis valaki bejelenti, hogy mérgezést kapott a nagypolitikától s emiatt végleg és visszavonhatatlanul távol kívánja tartani magát tőle – több ízben is visszautasítva az SDKÚ felkérését egy újabb táncra – akkor nem feltétlenül tűnik elegánsnak az elnökválasztási dagonyában részt vevő bajnokok „lekáderezése”, amint azt e sokszor emlegetett legutóbbi interjújában tette. De lehet, hogy ez csak nekem tűnt fel, akinek szent meggyőződése, hogy búcsúkoncertet márpedig csak egyszer lehet tartani egy életben, minden további puszta ripacskodás és az egóval folytatott küzdelemben való vereség nyílt beismerése.
Nos, így vagy úgy, Iveta Radičová a maga módján üzent mindegyik államfőjelöltnek. A legtöbbünket persze a magyar jelöltre tett megjegyzése „bőszített” fel, vagy épp okozott csalódást: „nem szerencsés, hogy léteznek etnikai alapon meghatározott pártjaink. Még szerencsétlenebb egy etnikailag definiált elnökjelölt”.
Pedig valójában sem dühöngenünk, sem keseregnünk nem szabadna e gondolatok láttán. Persze kinek esik jól, ha az üdvöskéjéről kiderül, hogy az íróasztal mellett a sarkon is kipróbálja magát. Ám a politika ilyen, a szlovák belpolitika pedig még „ilyenebb”.
Az igazság az, hogy Radičová helyében magam sem tudnék ennél jobbat mondani a ma Szlovákiájában, és ez a felismerés talán hozzásegíthet ahhoz, hogy belássuk: a szlovák politikában nincsenek, soha nem is voltak és nem is lesznek szövetségeseink, pláne barátaink. Részfeladatokra szerződött partnereink esetleg igen, de stratégiai partnereink soha. Ezt Radičová példája mutatja a legjobban, aki emberileg messze meghaladja mindegyik elődjét és a szlovák politikai elit legtöbb prominensét. S mégis…
Fel kell végre ismernünk, hogy valójában nem is cselekedhetnek másként. Mert ha nekünk kellene lényegében a semmiből felépítenünk egy komplett nemzetállamot – kultúrával, identitással, múlttal és minden hozzávalójával együtt – akkor mi is szívnánk a fogunkat az „etnikailag definiált” bennszülött kihívók miatt.
A megoldást egyszerűen a saját soraink között kell keresnünk, kezdve azzal, hogy először is rendezzük ezeket a sorokat. Legkésőbb e mostani Radičová-i színvallás után tudatosítanunk kell, hogy kizárólag magunkra számíthatunk. Csak a magunk közül valók fogják a magunk érdekeit képviselni, csak a magunk erejéből érhetjük el, hogy saját sorsunkról magunk dönthessünk. Egyedül mi védhetjük meg a nyelvünket, iskoláinkat és általában is a legalapvetőbb jogainkat. Mi magunk.
Így tulajdonképpen hálásak is lehetünk Iveta Radičovának, hogy talán még többek szemét sikerült kinyitnia, még többeket segített hozzá a feleszméléshez. S ki dacból, ki bölcs belátásból, ki kezdettől fogva meglévő erős hiténél és meggyőződésénél fogva tudni fogja, mi a hosszú távon is helyes döntés március tizenötödikén…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43631,43558,43541″}
