A székelyföldi Csernik Pál Szende mesemondó és bábművész jelenleg a magyarországi Honton él. Előadóművészként gyakran megfordul tájainkon is. Az anyanyelvről, a magyar hagyományokról, a magyar iskola fontosságáról kérdeztük.
Legutóbb a III. Ipolysági Magyar Bálon lépett fel. Itt beszélgettünk Csernik Pál Szendével.
Mi késztette arra, hogy a mesékkel foglalkozzon?
Szerencsés vagyok ebben a világban, mert olyan helyen születtem és nevelkedtem fel, ahol mesés a világ. A gyermekkorom szintén mesés volt, ez adta a gyökereket. Kicsi korom óta szeretem a meséket, a magyar mesekönyveket bújtam. Az első fellépésre gyermekeim óvodájában került sor. Székely meséket mondtam el nagy sikerrel. A mesék szereplőit akartam megeleveníteni, így kezdtem a bábozással foglalkozni. A lábbábozással keltek lábra a meséim.
Az a kicsi ösvény, ami az óvodában kezdődött folyamatosan kitágult. Mára már a nagy Magyarország legtöbb tájára eljutottam. Boldog vagyok, hogy a magyar népmeséket adhatom tovább a kíváncsi közönségnek.
Mit tart hitvallásának?
Elsősorban is a hagyományok ápolását. Hivatásul kaptam a magyar tradíciók ápolását. Az előadásaimon is azt hirdetem, jó helyre születtünk. Amit kapunk az őseinktől, azt tovább kell adni, hogy a magyarság megmaradjon. Amit őseink felleheltek az égbe, azt mi a gyermekeinknek továbbadjuk. Ez a legfontosabb számomra.
A magyar kultúra és hagyományok nekünk, külhoni magyaroknak nagyon fontos. Ezt ön miként látja?
Úgy vélem, mi az elszakadt területeken élők természetesnek érezzük azt, hogy magyarok vagyunk. Ha lélekben, testben és szellemben igazi magyarok vagyunk, akkor erősödik meg a magyarságunk. Magyarság tudat valamelyest elsatnyult Magyarországon, szerintem a határon túliak jobban ragaszkodnak a gyökerekhez. Talán ez azzal is magyarázható, hogy az anyaországiak nem voltak kitéve annyi sorsdöntő pillanatnak az elmúlt közel száz évben.
Nálunk most kezdődik a beiratkozás időszaka. Mit tart az anyanyelv legjelentősebb értékének?
A magyar nyelv az örökségünk. Ezt nem szabad eldobni! Ha eldobjuk, az olyan, mint ha az édesanyánkat tagadnánk meg. Az anyanyelvünk az a mag, amelynek a felnevelését ránk bízták a szüleink. Ha nem vigyázzunk a magra, akkor ne csodálkozzunk, hogy nem csírázik ki. Ezért tartom fontosnak a magyar iskolát. Mert ebbe születtünk bele, ami azt jelenti, van vele valami dolgunk. Ezért vigyázni kell az anyanyelvünkre. Ez a mi kincsünk!
Ez van belénk kódolva genetikailag is. Legkevesebb az, hogy vigyázzunk a szép magyar kultúránkra. Nagyon egyedi és értékes kultúrát képviselünk. A számtalan tájszólás csodálatosan színessé teszi nyelvünket. És a csodákra mindig vigyázni kell, mint a mesékben! Mert ez szent dolog. Ahogy a magból fa növekszik, az évszakok gondozzák a továbbélését, úgy ápoljuk mi is az őseinktől kapott anyanyelvet és hagyományainkat. Ha együtt vigyázunk értékeinkre, abban nagy erő van. Egymást segítve erősítjük nemzetünket.
Mit üzen a magyar szülőknek?
A szülők sok magyar népmesét olvassanak a csemetéiknek. Az idegen meséket hagyják későbbre, úgyis számtalan hatásnak vagyunk kitéve. A magyar mesében igazság van, ezzel neveljék a gyerekeket. A népmesék a mi magyar bibliánk. A nép szülte azt a népnek.
Pásztor Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43697,43647,43576,43503″}