A két város több szálon kötődik egymáshoz, a hivatalos partnerkapcsolatoktól a losonciak „lángosturizmusáig” széles skálán mozog az együttműködés, amelyet most a kisebbségi jogok, valamint a kisebbségek irányába tett gesztusok szintjén vizsgálunk meg a teljesség igénye nélkül, de a valós életből merített tapasztalatok alapján.
Losonc, az egykori virágzó polgári város büszke magyarsága mostanára hű lenyomata a fasisztoid benesi politikának. Mára 8% körüli a magyarság aránya a városban, de érdekes módon 9% nem volt hajlandó elárulni a nemzetiségét a legutóbbi népszámláláson a számlálóbiztosoknak, bizonyára itt még rejtőzködik pár százalék „titokmagyar”.
Nyilvánvaló tehát, hogy a hatályos törvényekből adódóan Losoncon szóba sem jöhet a magyar nyelv hivatalos használata, ennek ellenére találunk olyan gesztusértékű megnyilvánulást a városi hivatal részéről, amely jóleső érzéssel töltheti el úgy a losonci, mint a város vonzáskörzetében élő magyarságot, valamint a Losoncra látogató magyarországi turistákat, vásárlókat. A köztereken ugyanis számtalan helyen magyarul is olvasható a tájékoztató táblákon a város térképe, az egyes történelmi városrészek, utcák, terek leírása, sőt a felújított Köztársaság téren (népnyelven, a Búzatéren) található márvány emléktáblákon is igyekeztek megadni a tiszteletet a város híres magyar közéleti személyiségeinek. Hosszú hónapok óta van ez így, szerencsére még egyetlen lefújt, letörölt magyar felirattal sem lehet találkozni, ami megnyugtató. Mindez történik 2010 óta, amikor egyetlen magyar képviselő sem ül a városi képviselőtestületben.
Nógrád megye más módon gyakorol gesztust a magyarországi szlovák kisebbség irányába, valamint a megyébe érkező szlovák vásárlók felé. Az államhatáron szlovákul is köszöntik az utazót (tudtommal Szlovákia ezt egyetlen helyen sem teszi a szlovák-magyar határszakaszon), de Salgótarján megyei jogú város is toleráns, hiszen a szlovák kisebbség hivatalos kérésére, szlovák nyelven is kifüggesztette Salgótarján nevét a magyar nyelvű táblára, igaz, csak egy „mekcseny” a különbség a város magyar és szlovák neve között. A város parkolóautomatái viszont hibátlan szlováksággal is gyűjtik a forintérméket Salgótarján egész területén, talán azzal a marketingszemlélettel, hogy ha már sáp, akkor tegyük ezt úriemberek módjára.
Nos, ami a vállalkozókat illeti, itt érdekes a két város közötti különbség. Amíg Losoncon szinte civil kurázsi a magyar felirat megjelenítése, mégis találunk rá példákat olyan losonci és környékbeli magyar nemzetiségű vállalkozóknak köszönhetően, akik bátran vállalják az anyanyelvükön a virágüzlet, a zöldséges, a fodrászat vagy az ajándékbolt magyar nyelven való megjelenítését. Itt sincs tudomásunk vandalizmusról, ami bátoríthatná a város magyar közösségét, hogy célirányosan, apró lépésekkel kiterjeszthetné a magyar nyelv használatát a városban. Érdekességképpen megjegyzem, hogy a piacgazdaságot is túlélő, klasszikus cérnaboltban még magyar trikolórt is lehet kapni egész évben, igaz, hogy a kedves gyártó olasz trikolórként tünteti fel a cédulán a terméket, de mindez egy bátor, 90 fokos fordítással máris magyarrá változik és készülhet a kokárda!
Salgótarjánban számtalan helyen érvénysül a piac íratlan szabálya: a vásárló az úr, és ha az Szlovákiából érkezik, akkor kapja meg a legtöbb információt az anyanyelvén, legyen az bútor, garázskapu, élelmiszer vagy éppen a híres tarjáni lángos.
Mindez egy érzékeny felvidéki magyar szemmel közel sem a tolerancia tobzódását és a kisebbségi jogok nagyszerű kiterjesztését jelenti Losoncon, hanem inkább a kis csodák és egyedi estek egyvelegét. A város jobb sorsra érdemes magyar közössége a további elsorvadás megakadályozása érdekében talán megérdemelne egy nagyobb ívű, koordinált helyi összefogást az anyanyelvünk védelme és használata érdekében. Sohasem késő.
(A kápek kattintással nagyíthatók!)
Papp Sándor/Felvidék.ma