11. alkalommal tartotta meg a zselízi Csemadok a Versbarátok Találkozóját. A már hagyományos irodalmi találkozón ezúttal a Via Novából ismert zoboraljai fiatal költő, Ladányi Erik mutatta be eddig megjelent köteteit, valamint pluszként nyomtatásba még nem került legújabb költeményeit a zselízi közönségnek.
Ladányinak ez eddig két kiskötete jelent magánkiadásban, ezek mintegy 150 verset tartalmaznak. Saját bevallása szerint a versírás számára az önkifejezésnek a legtermészetesebb formája, kortársaihoz hasonlóan őt is megannyi hatás, impulzus éri nap, mint nap, amiről természet szerűen véleménye van.
Úgy érzi ezt a véleményt rímekbe szedve szuggesztív módon közvetíteni is szeretné a világnak és elmozdítani a felvidéki magyar társadalmat abból a silányságból, amibe belekényelmesedett vagy fáradt.
Tudja és megérti, hogy nézeteivel, gondolataival nemmindenki ért egyet, és nem is várja ezt el senkitől. Mégis úgy érzi aki csupán hallgat mindenről, ami a világban zajlik az alibista módon viselkedik és struccpolitikát folytat. Ez a hozzáállás hozta olyan helyzetbe társadalmunkat, hogy a háttérbe húzódva, meghunyászkodva éljük kisebbségnek degradált létünket. Ami láthatóan egy olyan útra tereli a magyarságot, ami nem a megmaradás, a gyarapodás vagy a fejlődés felé vezet.
A költő hatalmas sikernek könyvelte el, hogy tavaly június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján a Hazaszeretet c. versét egyenesen az Országházban adhatta elő.
Ezt alábbiakban olvasóinkkal is közöljük:
Legyen béke,
és szeretet,
ez a haza része,
másé nem lehet.
Haza nem csak ott van,
ahol bátorság és becsület,
a hűség mellé tartozik
a feltétel nélküli szeretet.
Szeretet, mely felgyűlik,
de nem látható,
mely kiáradásig gyarapszik
és önmagáért való.
A szeretettel sakkban tudjuk
tartani a sötétséget,
ez a mi szerepünk:
írni közös történelmet.
A hideg szél azt súgja:
közös történetünk a múlté,
de ha szárnyainkat kitárjuk
a mennyei ég felé,
a jövő köt össze
minket ma már,
egy szerény kézfogással
a remény asztalával vár.
Egy tiszta kézfogás,
melynek nincs látszata,
szívünk mélyéből ered:
ez a hazaszeretet kulcsa.
A hazaszeretet körbevesz,
úszik a víz folyásában,
ereje megmarad
minden kő porában.
Érhet öröm,
vagy érhet bánat,
de ne hagyd, hogy az erdőből
kivágják a fádat!
A hazaszeretet
ott van a fákban,
az égig érő koronákban,
néha lent a mélyben,
de bátor kiállással
és merev tekintettel:
újra lobog a zászló,
ott, fenn az égen.
Lobog, lobog,
mint a felhő aranyhaja,
nemzeti színben
az égbolt szivárványa.
A hazaszeretet
úgy, mint a méz
édes ízében,
úgy ott van
a csillogó könnyben (is),
úgy, hogy megszületik,
de inkább gyarapszik
rendületlenül,
a sötétség árnyéka alól
kifakad türelmetlenül,
mikor egy régi emlék,
trauma vagy ünnep,
vagy a himnusz
hallatán kicsordul:
a bánat vagy öröm
lökés kezét fogva,
még a világegyetem is
tehetetlenül felborul.
Mert előtör egy érzés:
szívünk sötétség elleni
lángoló haragja,
mélyebbről, mint ahol
pihen a Föld magja,
mely békít,
s némán melegít,
melyet látni
vagy megmagyarázni
nem, nem lehet!
És azt hiszem:
Ezért nem feladni,
s a jelennek tetszeni,
hanem emlékezni,
s a jövőért alkotni,
csak ennyi kell,
és a szeretet megtart,
s haza meg felemel.
Kalász, 2013. június 4.
A fiatal kortárs költő mellett, ahogy az már korábban megszokottá vált, több helyi tehetséges szavaló csillogtathatta meg tudása legjavát, így Pólya Tamara és Magda Dávid előadásában hangzottak el ezúttal szebbnél szebb irodalmi művek.
Csonka Ákos, Felvidék.Ma
