Szlovákiában, „ebben a kizárólag szlovák nemzet alkotta, nagy reményű nemzetállamban” csak olyan „kisebbségi” – értsd magyar! – akciókra adjon pénzt az állam, amelyet a szervezők szlovákul is reklámoznak, javasolja a kulturális minisztérium a kormánynak, felújítva, illetve folytatva azt a kutyakomédiát, amelyet 2010-ben indított el, akkor, amikor a kalászi Új Hajtás amatőr színjátszó csoport „hírhedt” műsorfüzetét megtámadta-meghurcolta a szlovák nyelvrendőrség, kifogásolván, hogy a füzetecske csak félig-meddig invitálta két nyelven – a magyar mellett szlovákul is – a magyar nyelvű nagyérdeműt egy magyar nyelvű színházi bemutatóra.
E „nyelvrendőri akció” okán 2010-ben egy nagy port kavart pamfletet tettem közzé, Elkezdődött címmel, melyben arról írtam, hogy Szlovákiában elkezdődött a kákán is csomót keresés, az alakoskodás, a komédiázás, a kultúratagadó életellenesség, a szabadság tagadása, a kishitűség és az intolerancia kitüntetése. Akkor az Új Hajtás műsorfüzete semmi különöset, szokatlant nem tett, csupán – az életszerűséghez ragaszkodva – a magyar anyanyelvűeket és a magyarul beszélőket magyar nyelven csalogatta egy magyar nyelvű színházi bemutatóra. Tette mindezt azért, mert egyszerűen botorságnak, oktalanságnak tartotta volna a csak szlovák nyelven beszélőket egy magyar nyelvű színházi előadásra. A többieket, a nem szlovákokat pedig miért invitálnánk szlovákul (is), ha egyszer magyarok vagy értenek magyarul.
„De kit érdekel ez? – írtam 2010-ben. – Kit érdekel, hiszen a szlovák nyelv a Teremtő ajándéka (ezért nyelvrendőrökkel védendő), a magyar nyelv viszont a Sátántól való (ezért nyelvrendőrökkel üldözendő). Kit érdekel az anyanyelv szabad használata, hiszen a maďaričista-slotaista (majdnem azt írtam, sztálinista) nyelvrendőrség szerint Szlovákiában minden község szlovák, még akkor is, ha – ne adj’ isten! – lakosainak száz százaléka magyar, s őseik – Trianon ide, Trianon oda – abban a faluban éltek, s most annak temetőjében nyugszanak. Hogy a műsorfüzetben szereplő Heltay Jenő-verset csak műfordító fordíthatná szlovákra? Kit érdekel? A nyelvrendőrök »bolsevista nevelő szándékkal« majd elmagyarázzák, hogy a verset ki kell hagyni a szövegből, és kész. Milyen ismerős megoldás a kommunista ántivilágból! A kedves nyelvrendőrök »toleranciája« odáig »tágult«, hogy megengedték a szervezőknek: ha csak magyar nyelven szeretnék megjelentetni a műsorfüzetüket, megtehetik, egy feltétellel: postázzák azt a Csemadok-tagoknak, zárt borítékban. Nehogy napvilágot lásson, s megfertőzze a színtiszta, államalkotó szlovák levegőt.”
S íme, ami 2010-ben elkezdődött, 2014-ben folytatódik: aki nem hajlandó magyar közönségnek szánt magyar kulturális rendezvényre kétnyelvű ismertetőt kiadni, az ne kapjon állami támogatást – hangzik a kulturális minisztérium érthetetlen, értelmetlen, életidegen – esetleg unalomból vagy „úrhatnékságból” született – javaslata.
Minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek – írta Orwell elhíresült Állatfarm című könyvében, rámutatva a diktatúrák abszurditására. S íme, itt tartunk ma, 2014-ben Szlovákiában: az itteni „állatfarmon” is minden állampolgár egyenlő, de vannak egyenlőbbek; minden nyelv egyenlő, de vannak egyenlőbbek. Tegnap is igaz volt, ma is igaz és holnap is igaz lesz: ha az ilyen életellenes „törvények” kiagyalása ellen nem emeljük fel a szavunkat, a történelem tanúsága – és a logika – szerint a mostani nyelvrendőrséget majd a gondolatrendőrség követi, azt az írásrendőrség, a rajzolásrendőrség, s végül jöhet a rendőrrendőrség.
Hosszú a listája azoknak a törvényszegéseknek, melyek bennünket, (cseh)szlovákiai, felvidéki magyarokat a trianoni abszurd békediktátum óta igazságtalanul értek. Mindenféle becenevekkel látták el eme embertelen akciókat: a Szudéta-vidékre való kitelepítésünket „csehországi munkaerőhiánynak” becézték, a Magyarországra való áttelepítésünket, a megalázott és kifosztott családok meghurcoltatását „lakosságcserének”, a magyar iskolák bezárását történelmi igazságszolgáltatásnak, „reszlovakizálásnak”, az alternatív iskolákat „iskolareformnak” meg a „magyar gyerekek érvényesülésének”, a földrajzi nevek írásmódját „realitásnak”, tagadva még azt is, hogy az egymás mellett élő nyelvek a közös dolgokat, a közös csillagokat, a közös folyókat, hegyeket, falvakat a maguk szelleme és hagyománya szerint nevezik meg; az államnyelvtörvényt pedig az „anyanyelv védelmének” becézték, amely – a törvényhozók szerint – „egyáltalán nem érinti a nemzetiségek anyanyelvhasználatát.”
Nagyon is érinti! Lásd az újabb „zsarolást”: aki nem két nyelven – a magyar mellett szlovákul is – jelentet meg magyaroknak szánt magyar nyelvű rendezvényére ismertető anyagot, az ne kapjon állami támogatást. S történik ez az abszurditás Európa szívében, az Európai Unióban: hadd gyorsuljon fel a szlovákiai magyarság „népfogyatkozása”, anélkül hogy Brüsszelben bárki is felemelné a torzulások ellen a szavát.
Kulcsár Ferenc/Felvidék.ma
