A kassai Kelet-szlovákiai Múzeumban jelenleg két időszaki kiállítást lehet megtekinteni, melyek összefüggnek. Egy-egy termet foglalnak el. Az Ego te baptize…, Keresztellek téged… c. kiállítás a gyermek születéséről és megkereszteléséről szól. November 18-án nyitották meg, és március 31-ig tekinthető meg. A Két világ karácsonya c. kiállítás december 5-én nyílt meg és február 8-ig tart.
A falusiak és a polgárok karácsonyát mutatja be. A karácsony Krisztus születését juttatja eszünkbe, ahogyan a keresztelői szokások sem állnak messze az előbbi témakörtől.
Az első tárlat bemutatja az egyházi és egyéb szokásokat is. Tehát a szakrális tér és a civil szféra világát. A városi és falusi keresztelőt. A kiállított tárgyak a múzeum etnográfiai, művészettörténeti és történeti fényképtárából és egyéb dokumentumai közül kerültek ki. A kiállítás ezen kívül bemutatja a kelet-szlovákiai szakrális építészetet, az egyházi ünnepekről készült felvételeket és a terepkutatás eredményeit, melyek a régió egykori családi ünnepeit és szokásait hozzák hozzánk közelebb.
Egyben megismerkedhetünk a szimbólumrendszerrel, mely minden szakrális tevékenység sajátja.
A víz minden kultúrában az élő erő, tartalmazza, és belőle származik az élet, a megtisztulás. A vizet lusztratív (megtisztító) és expiatórikus (engesztelő) szertartások alkalmával használják. A templomba való belépéskor, kultikus beavatások és imák előtt alkalmazták. Alkalomtól függően az emberek vízzel meghintették magukat, vagy valamelyik testrészüket, netán egész testüket megmosták benne. A keresztelés alkalmával használt víz nemcsak megtisztít a bűntől, hanem a Szentlélek éltető ereje által eltávolít mindent, ami a lelki gyarapodást gátolja. Felújítja bennünk az isteni erő kimeríthetetlen forrását.
A keresztelőmedence az örök élet forrásának szimbóluma. Rendszerint kehely formájú, mely a szomjúság eloltásának, a felüdülésnek jelképe. A liturgiában az eucharisztia lényegét kívánja ábrázolni. A keresztelés alkalmával az élet és a Szentlélek, az újjászületés jelképe, ami utal a halálra és a föltámadásra. Ahogyan Jézus mondta: „Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” (Márk Evangéliuma 10:38)
Az olaj a kegyelmet és a Szentléleket jelképezi, s már az ókori kultúrák is alkalmazták ételek készítéséhez, sebek kezelésékor, fájdalom csillapítására, a bőr tisztítására és ápolására. A birkózók is használták, hogy könnyebben csússzanak ki ellenfeleik szorításából. A királyok felkenése is olajjal történt. A világi szokások azután lecsapódtak a keresztelési szertartásokban.
A keresztelés alkalmával kétfajta olajat használnak: a katekéták olaját, mely megszentelt olívaolaj. Azt a korai keresztyénség idején is alkalmaztak már. Ez erősíti az embert a gonosszal való harcban. A szent krizma olívaolaj és balzsam (mirha) megszentelt keveréke, melyhez még egyéb fűszereket adagolnak. A püspök szenteli meg.
A fehér papi öltözék a fény, az isteni kegyelem, a lélek tisztaságának szimbóluma. Ahogyan Pál apostol mondja: „Akik Krisztusban keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.” (Galatákhoz 3:27)
A gyertya szintén a fény szimbóluma, amely az öröm és lélek felemelkedését hirdeti. Krisztus feltámadását juttatja eszünkbe. Krisztust az örök igazság fénye ragyogja körül. És ez már elvezet minket a másik tárlat mondandójához.
A 19. sz. második felében a Magyar Királyság északkeleti részén a keresztelési szertartás előtt az újszülöttel megálltak a templom küszöbén, amivel azt kívánták kifejezni, hogy ebben a pillanatban még nem tagja az egyháznak, csak a keresztelő után lesz. A küszöbön a pap a keresztszülők származása iránt érdeklődött, és figyelmeztette őket kötelességeikre. Megkérdezte a gyermek nevét azzal, hogy valamelyik szent nevét illene adnia neki, hogy azután azt tisztelje és kövesse élete során. Ezután a keresztszülők bevitték a gyermeket a medencéhez. A plébános a keresztszülőket faggatta ki hitükkel kapcsolatosan, majd intette őket, hogy tartsák meg a parancsolatokat, és megkérdezte őket, hogy lemondanak-e a gonoszról, és hisznek-e az örök életben. A pap rálehelt a gyermekre, és tisztátalan lelket elűző formulát mondott. A kereszt jelét tette a gyermek homlokára és mellkasára. Az imák után a só megáldására került sor, és azt az újszülött szájába helyezték annak jelképeként, hogy elfogadta az isteni bölcsességet és a védelmet a romlottsággal szemben.
Ezután a lelkész kezeit a gyermek fejére helyezte, amivel Isten kegyelmét és bölcsességét ruházta át rá. Miután a lelkész elkergette a tisztátalan erőket, a gyermek füleit és orrlyukait a pap nyálából és porból készült masszával kenték meg. Ezzel azt kívánták érzékeltetni, hogy a kisded érzékeit megnyitotta az Isten dicsőségének átérzésére és hallására. Ezután a keresztszülők a keresztelőmedencéhez léptek a gyermekkel együtt, és nevében válaszoltak a pap kérdéseire, hogy le kíván-e mondani az ördögről. Ezután került sor a mellkas és a lapockák közötti rész megkenésére a katekéták olajával és a hitvallásra.
Ezután következett a vízzel való keresztelés. A lelkész a vizet a gyermek fejére öntötte, és elmondta: Keresztellek téged az Atya (egyszer megöntötte), a Fiú (másodszor megöntötte) és a Szentlélek (harmadszor) nevében. Ezután szent krizmával kente meg a gyermek homlokát kereszt formájában. Fejét fehér szőttessel takarta le annak jeléül, hogy felvette a fehér öltözéket, mely a lélek tisztaságát és bűntelenségét jelképezi, melyek egész életében védeni fogják. A szertartás végén a keresztszülőknek, vagyis a gyermeknek gyertyát adtak a kezébe.
A karácsonyi ünnepkör kiállítása a 19. sz. végi miliőt mutatja be. A polgárok megterített asztalát és az ajándékokat. Betlehemeket, karácsonyi sütemények készítését láthatjuk. Az iskolák számára külön előadásokat szerveztek a karácsonyi szokásokról, a gyerekek a karácsonyfát díszíthettek, és különböző műhelymunkákban vehettek részt.
A bejáratnál egy érdekes betlehemet láthatunk, melyet Maciej Moszew, neves krakkói betlehemkészítő Krakkó és Kassa történelmi épületeinek felhasználásával alkotott. Középső része a krakkói épületeket, az oldalsó kassai házakat mutat be (a Szt. Erzsébet-főszékesegyház tornya, a Mihály-kápolna tetőzete, a Jakab-palota tornya, az Orbán-torony íve). A tárlaton is láthatunk néhány érdekes betlehemet.
Karácsony este a gazdag polgári családnál annak feje öltönyben, aranyórával felolvasta az Evangéliumnak a Krisztus születéséről szóló részét és mindannyian imádkoztak. Azután következett a pohárköszöntő. A hagyományos karácsonyi ételeknek szimbolikus értelmük volt. Savanyú levesek, halak, töltött kalácsok, édesség és bor a közeli szőlőkből. A karácsonyi asztalra míves étkészlet került, a parasztoknál agyagedények, főleg nagy díszített tálak, melyek a regionális műhelyekben készültek. Még az első világháború után is ezeket használták.
A gazdagon megterített asztalon hallevesek, halak, finom pástétomok, töltött kalácsok, édesség, friss és szárított hazai vagy déli gyümölcsök, a legjobb minőségű italok. A háztartásokban néhány héttel az ünnep előtt nemcsak takarítással és az edénykészletek, illetve ezüst étkészletek alapos mosásával készültek, hanem gondosan válogattak a receptek közül, melyek rendszerint egy füzetben voltak leírva. Ellenőrizték és feltöltötték az élelmiszerkészleteket, mint a lisztet, tojást, cukrot, mákot, diót, csokoládét, szárított gyümölcsöt, lekvárt, halat és húst. Mindent fölhasználtak, megfőztek, megsütöttek, pácoltak. A 19. sz. közepén a tehetős családoknál karácsonyi mézeskalácsot, kandírozott narancs- és citromhéjat készítettek. Ezeket csokoládéval öntötték le, így nyerték a szaloncukrot. Az édességek készítéséhez tejfölt, vajat, rumot és fügét is használtak.
Már a 19. sz.-ban a tehetős kassai polgárok az ajándékokat a bécsi üzletházakból rendelték. A gyerekek mindenkor a játékoknak örültek. A fiúknak fából készült építőkockákat, falovacskákat, állatokat, vonatokat, hangszereket, tűzoltókészletet, szánkót, sít vagy könyveket adtak. A lányoknak babákat, hozzá ruhát és egyéb játékokat. A hölgyeknek tükröket ajándékoztak, hajkoronájuk alakításához szükséges készletet, ékszereket, teakészletet, vagy kőedénykészletet a kassai manufaktúrából. Az uraknak pipát, szivarvéget vagy mandzsettagombokat ajándékoztak.
Falun korán reggel karácsonyi kenyeret dagasztottak, melyet kracsúnnak hívtak és fehér kalácsot, bobalykát és loksát készítettek. A gazdasszony kezével, mellyel dagasztott, megkente a fiúk arcát, a gyümölcsfák törzsét, a morzsákat pedig kiszórta a baromfinak. A megterített asztalon minden olyan terménynek meg kellett jelennie, amelyet a gazdaságban termesztettek. Tájtól függően különböző kásákat készítettek, hüvelyesekből készült élteleket, káposztalevest burgonyával, gyümölcsöt, szilvás kását, cseresznyekompóttal töltött pirogot, a gombát mártás formájában tálalták.
Az asztalt mágikus helynek tekintették, minden, ami rajta és alatt található volt, az pozitív tulajdonságokkal rendelkezett és rituális jelentőséggel bírt. Az asztalra fehér lenvászon abroszt terítettek. Az asztal lábait lánccal tekerték körbe. Ez a család összetartozását jelképezte. Az asztal mögé egy gabonakévét helyeztek, ami arra emlékeztetett, hogy Krisztus szalmán született. Az egyik sarokba ostyát, kenyeret és magokat tettek vászonzacskóban. Az asztal közepére foghagymát, hogy egészségesek legyenek egész évben, mézet, hogy boldogok legyenek és szerencsével járjanak.
Amikor megszólalt az estéli harangszó, mindenki a vízhez szaladt megmosakodni. A legkisebb gyermek kis vödörbe vizet vett, majd gyorsan hazasietett. A bejárat előtt karácsonyi verses jókívánságot mondott. Azután belépett a szobába. A felnőttek pénzt dobtak a vödörbe. A vízzel telt vödör a vacsora ideje alatt az asztal alatt állt, és mindannyian háromszor morzsákat dobtak minden ételféleségből. A család idősebb tagjai közül valaki kivitte a vödröt a teheneknek, hogy azok is részesüljenek a karácsonyi vacsorából.
Az étkezés előtt a család tagjai imádkoztak, áldást mondtak, majd leültek a vacsorához. Az édesanya ujját a mézbe mártotta, és mindegyik gyermeknek keresztet rajzolt a homlokára a gonosz elleni védelem céljából. Azután ostyát törtek, mindenkit megkínáltak, majd maguk is ettek belőle. Egy cikk foghagymát fogyasztottak el fehér kaláccsal, majd mákos bobalyka következett, borsóleves, káposztaleves és kása, szilvás pirog és végül gombaleves. Ezek mind böjti eledelnek számítottak. Vacsora után pálinkát ittak, vagy hársteát rummal. Mindenkinek jól kellett laknia. Vacsora végeztével mindannyian megköszönték Isten ajándékát. A fiatalok meglátogatták közvetlen rokonaikat, hogy jókívánságokkal köszöntsék fel őket. Ezután várták a betlehemeseket, éjfélkor pedig misére mentek.
A karácsony már ugyan elmúlt, de aki a régi ünnepek hangulatára vágyik, álljon meg egy pillanatra, s így visszatérhet abba az időbe, mely még nem rohant lázasan a vesztébe.
A múzeum épülete előtt cserélik a villamossíneket, így a tárlatok megközelítése kicsit körülményes. A munkálatokhoz még tavaly augusztus 1-jén fogtak hozzá és július 31-én kellene befejeződniük.
További képek megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51232,50958,50628,50497″}
