A napokban került sor Brüsszelben, az Európa Parlamentben az őshonos nemzeti kisebbségek védelméről szóló EPP-s(Európai Néppárt) nyilvános meghallgatásra, erről az elektronikus és írott sajtó, valamint a szociális hálók egyaránt részletesen tudósítottak, így ennek tartalmával nem kívánok foglalkozni. De kikívánkozik belőlem egynéhány gondolat ezzel kapcsolatban, hadd osszam meg olvasóimmal.
Elsősorban konstatálom, mily nehéz levetni a szokásos szóhasználatot: „kisebbség” (tudom, ennek jogi háttere is van, hiszen a nemzetközi dokumentumokban ezt a terminus technicust használják). Már hosszú ideje próbálunk megszabadulni a kicsit pejoratív „kisebbség” elnevezéstől, s helyettesíteni a sokkal találóbb „nemzeti közösség” kifejezéssel, de ennek átvétele szélesebb körben nehéznek bizonyul. (Talán érdekes megjegyezni ezzel kapcsolatban a FUEV-FUEN kettősséget is – e szervezet elnöke előadóként részt vett a meghallgatáson -, hiszen a német elnevezés a „Volksgruppe” [népcsoport] kifejezést használja, míg az angol rövidítésben a „nationalities” [nemzetiségek] jelenik meg.) Örömmel nyugtázzuk azonban, hogy az MKP immár közösséget jelöl!
Másodsorban szeretném feleleveníteni a meghallgatás néhány érdekes mozzanatát. Nagy József (Most-Híd) bevezetőjében elmondta, hogy a kisebbségi jogok rögzítése (ami EU-szinten ugyebár nincs meg) egyaránt érdeke a többségnek és a kisebbségeknek is. Ezzel a kijelentéssel egyet lehetne ugyan érteni, ha meglenne ez a felismerés a többségben is, ami sajnos – legalábbis Szlovákia esetében – nem forog fenn! Így aztán azzal kell próbálkoznunk, hogy a többségi nemzetet is meggyőzzük eme kitétel igazáról, amire pedig maguktól kellene rájönniük… S bizony kár, hogy a meghallgatáson a „többségek” nem nagyon képviseltették magukat, hiszen a terem nagy részét a felvidékiek töltötték meg – ami egyrészt öröm, hogy ennyien érdeklődnek az őshonos közösségek sorsa iránt (?), másrészt lehet, hogy hiányos volt a kommunikáció a többségiek képviselete irányában. Mert bizony jó lett volna, ha pl. Románia és Szlovákia részéről nemcsak a magyar képviselők lettek volna jelen az EPP színeiben. Egy további figyelemre méltó megfogalmazás Michael Gahler német képviselő szájából hangzott el, aki szerint a dolgok rendezéséhez „lojális kisebbségekre és nagyvonalú többségekre van szükség”. Nos, ezen is elgondolkodhatunk kissé. Netán hiányoznak a „lojális kisebbségek”? Én úgy tudom, mi mindnyájan lojálisak vagyunk az országhoz, amelyben élünk, lojalitásunkat csak bizonyos szélsőséges nacionalista körök kérdőjelezik néha meg – megjegyzem, teljesen megokolás, érvek nélkül. Mert hiszen a lojalitás ebben az esetben az állammal szembeni kötelezettségeink teljesítését jelenti, s nem hiszem, hogy ezt bárki közülünk nem tenné meg. De hol van a többség nagyvonalúsága? Ha valami hiányzik, akkor az ez, s egyetérthetünk Gahler úrral: szükség van (volna) rá! Mert nemhogy nagyvonalúságról nem beszélhetünk, inkább kicsinyességnek, alibizmusnak (ama bizonyos „status quo” betartása, bár az is kétséges) vagyunk a tanúi az elmúlt évek során. Mindenképpen örömteli azonban, hogy a szakemberek szerint (s ebben többen egyetértettek) az EU-nak az Európa Tanács dokumentumaiból kiindulva kellene megalkotni saját jogrendszerét. Hiszen az ET ebben a témában sokkal előbbre van, még akkor is, ha néhány fontos dokumentuma feltételeit nem igazán tudja tagállamaival betartatni. A meglévő EU-jogrendszer alapján – mondta az egyik előadó – a kisebbségi jogok betartatása teoretikusan lehetséges, de nem valószínűsíthető. Ez is egy olyan ellentmondás, amelyet valamilyen módon fel kéne oldani.
S végül – de nem utolsósorban – hadd rögzítsem néhány saját gondolatomat e helyen (s próbáltam igen korlátozott időkeretben elmondani a meghallgatáson is). Úgy vélem – s Csáky Pál (MKP) is ezt kérte a jelenlévőktől – keresni kell a „hogyan továbblépni”-re a választ. Nem elég meghallgatni a helyzetjelentést, nem elég feleleveníteni a jó gyakorlatokat, nem elég felhívni arra a figyelmet, hogy vannak már Európában különféle megoldások, tenni is kell valamit annak érdekében, hogy az őshonos közösségek sorsa, védelme jogilag is rögzítésre kerüljön az EU-ban. Csakhogy a téma olyan, mint a forró krumpli esete: mindenki gyorsan tovább dobja. A Parlament felhívta az Európai Bizottságot, készítsen egy áttekintést arról, hogyan áll az emberi és kisebbségi jogok állapota az egyes országokban, de a Bizottság ezt a Tanácsra testálta, ott meg – állítólag, s ezt el tudom hinni – nincs meg hozzá a politikai akarat. Ezért is tartom nagyon hasznosnak ezt az EPP-s kezdeményezést, amely az MKP-s politikusok előző időszaki tevékenységének gyümölcsét jelenti, s amely eredményezheti azt, hogy a parlamenti felhívás, ha az EPP-n kívül más frakciók is mögéje állnak, mégis rákényszerítheti az Európai Bizottságot (amely köztudottan az egyetlen EU-s intézmény, amely új jogalkotási javaslatot tehet le az asztalra), hogy előre lépjen az őshonos közösségek védelmének a témájában. Meglehet – s itt Winkler képviselő urat idézem –, hogy tégláról téglára kell felépítenünk az építményt, de akkor is építenünk kell. S hadd tegyem hozzá: ebben a munkában a civil szervezetek is szívesen kiveszik részüket (amennyiben meghallgatják őket), s ha téglákat talán nem is tesznek hozzá, azért a habarcsot, mely összetartja a téglákat, adhatják. S mondom ezt magam is mint egy számbeli kisebbségben élő közösségeket támogató civil egyesület (SENCE) képviselője.
Rajta hát, vár a munka, s együtt biztosan elérjük kitűzött céljainkat.
Flórián László, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53304,53301,53279,53173″}
