Aki szereti a metafizikus prózát, a hosszú, mellérendelésekben kifogyhatatlan mondatokat és a mágikusan indázó víziókat, bizonyosan rajongója lesz az író stílusának. A Kalligram kiadó néhány éve vastag kötetbe gyűjtötte Talamon Alfonz írásait, ám azóta is csak a szakma és egy szűk réteg körében ismert. Itt az ideje, hogy végre kézbe vegyük Talamon Alfonz torzóként is teljes életművét.
Az 1966. május 14-én, Dunaszerdahelyen született író Galántán érettségizett (1984), a pozsonyi Comenius Egyetemen tanult, de tanulmányait nem fejezte be. 1988-ban a Csemadok KB szakelőadója, majd 1992-től a Szabad Újság szerkesztője. 1996. febr. 9-én baleset érte, és haláláig kómában volt. Az Iródia mozgalom nemzedékének és a Próbaút (1986) c. antológiának egyik meghatározó egyénisége volt. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága 2006-ban róla elnevezett prózaírói díjat alapított; diószegi szobrát Mag Gyula készítette (2006). – Fő művei: A képzelet szertartásai (elbeszélés, 1988); Gályák Imbrium tengerén (regény, 1992); Az álomkereskedő utazásai (elbeszélés, 1995); Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából (regény, 1998); Talamon Alfonz művei (2001).
Németh Zoltán szerint Talamon Alfonz elbeszéléseinek, regényeinek hangulatát olyan szövegek hordozzák, amelyek markánsan egyedi íráskészségről árulkodnak.
„Kicsit erkölcsi, kegyeleti feladat is ma az irodalmárok között Talamon Alfonz életrajzi okoknál fogva nem túl vaskos életművét értékelni, és ebből a hivatásszerű buzgalomból helyenként óhatatlanul adódik bizonyos fokú túlértékelés. De mit lehet ebből a népre kényszeríteni? A talamoni hosszúmondat legendás mérete persze valóság csak egynek az idézése is szétfeszítené recenziónk kereteit mindössze az a kérdés: valóban akkora teljesítményt jelentett-e ezeknek a monstrumoknak az előállítása? Ugyanígy nem tagadható a stilisztikai zsúfoltságon túl egyfajta képi-látomásos intenzitás sem, és meglehet: akadnak, akik épp az ilyesmit szeretik. De vannak olyanok is, akik nem feltétlenül.” – írja Zsávolya Zoltán a Talamon Alfonz művei című 2001-es kiadás recenziójában.
Talán Ardamica Zorán mondataival válaszolhatunk: „Talamon művészetének alapvető esztétikai értékei azokban a jelenségekben bújnak meg, amelyek minden kötetére jellemzőek: meghatározó monologikus beszédmód, mágikus, mitikus elemek, üldözöttség, „az önazonosságát elveszített szubjektum szexualitáshoz való viszonya”, szimbólumok, abszurd és groteszk, szatirikus elemek, szent szövegekre és más szövegekre való utalások, a konkrét idő elhomályosítása, nyelvi és képi gazdagság, a szerző jelenléte a szövegben stb. Talamon erőteljesen kihasználja a hangulati hatásokat, és a szereplők állapotának részletes képi érzékeltetése is „beszippantja” az olvasót a szövegbe, aki úgy érezheti, végig jelen van a helyszíneken és akár egy-egy személy alakjában is. Ez a roppant emocionális és beleérzést kiváltó, kiprovokáló és egyben megkönnyítő írói eszközrendszer lehet az a kulcs, amely szerint a talamoni próza hatása megfejthető. Az olvasóban még jóval a tudatos megértés előtt sokkal erőteljesebben, mondhatni, elemi erővel formálódik meg a primér érzelmi benyomás, amely aztán automatikusan rávetül az értelmezésre.”
Zsávolya szerint Talamon szerencsés csillagállás alatt született: koraérettség, nagynevű pályatárs következetes és rendszeres beavatkozása a fogadtatásba, a regionalitás figyelemfelkeltő szociológiai mozzanata mind-mind egyengették a fiatal szerző útját a szakmai sikerhez. De lehet-e csupán a szerencsés csillagállásnak betudni azt, hogy a harmincévesen elhunyt író alig húsz évvel a halála után a huszadik század végének egyik legeredetibb magyar – ha úgy tetszik, felvidéki magyar – írója?
Végezetül álljon itt egy részlet Grendel Lajosnak, Talamon Alfonz felfedezőjének utószavából a Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából, című könyvből:
„a könyv a polihisztor, hatalmas erejű és óriási munkabírású Schön Attila, a szeszek illatát már hét mérföldről megérző Stofek Tamás, a hősszerelmes Béla von Goffa, a bumfordi, feneketlen gyomrú Herr Vincenzo, a parlamenti képviselő Pepík Zefstein kegyelmes úr és az ő ismerőseik és barátaik halhatatlan tetteit őrzi. (…) Az író a magyar prózának egy olyan hagyományát élesztette föl, amelyről azt hihetnénk, ma már nem alkalmas korszerű mondanivaló hordozására.” Ebben rejlik Talamon Alfonz műveinek varázsa és az utószóban említett személyek és barátaik szinte megelevenedő alakjaiban. Számomra pedig a Trianon előtti kocsma hangulatából.
szepirodalomfigyelo.hu, adatbank.sk, szmit.sk alapján Méry János, Felvidék.ma
fotó: oszk{iarelatednews articleid=”53725,27483,21865″}