Ünnepélyes megemlékezésre került sor 2015. augusztus 27-én Vecsey Lajos tragikus halálának 70. évfordulóján a martosi református temetőben.
Vecsey Lajos (1900.11.16. -1945.8.27.) a két világháború között Martos község kulturális életének irányítója, egyben segédjegyzője volt. Közvetlen a 2. világháború előtt az ő szervezésében sikerült Martos község lakosságának felépítenie a kultúrházat, a Hangya Fogyasztási Szövetkezetet és a községháza épületét. 1945-ben barbár módon halálra verte őt a falu komisszárja, miután megtagadta annak a jegyzőkönyvnek az aláírását, amelyben azzal vádolták meg őt, hogy az új hatalom ellen szervezkedik, és fegyvereket rejteget.
A kegyetlen módon meggyilkolt Vecsey Lajos nagy tudású, jó szervezőképességgel megáldott, Martos község számára pótolhatatlan ember volt. A háború után formálódó beneši hatalom helyi képviselőjére, egy Gajdoš nevezetű helyi lakosra nézve veszélyt jelentett a személye. Ezért először zsarolással, majd erőszakkal próbálta eltávolítani Vecseyt a község éléről. Vecsey tetemét megpróbálták eltüntetni, de a helyi gazdák kiásták a dögtemetőből, és a református felekezet temetőjében, a mai nyughelyén hantolták el, egy sebtében összetákolt koporsóban. A martosiak egy kis csoportja kegyelettel és tisztelettel itt emlékezett meg róla. A résztvevők közösen elénekelték a 90. zsoltár első 2 versszakát,majd a mártír rövid életútját a fia, ifj. Vecsey Lajos ismertette. A martosi Kéknefelejcs népdalkórus Kodály Zoltán Esti dalával emlékezett Martos mártírhalált halt szülöttére. Az emlékezés és a tisztelet koszorúit és virágait ifj. Vecsey Lajos, Martos község elöljárói, a Martosi Református Gyülekezet, a Martosi Mozgássérültek Szervezete és a Nyugdíjasok Klubja, a Csemadok Pozsonyligetfalui alapszervezete és a Pozsonyiligetfalui Emlékmű-előkészítő Társaság, illetve Vecsey Lajos ma élő több tisztelője helyezte el a sírkert rácskerítésén.
A koszorúzás után Szénási Szilárd esperes úr mondott imát és adta áldását a gyászolókra, valamint a megemlékezőkre. Ezt követően közösen elénekelték a 338. dicséretet, majd ifj. Vecsey Lajos megköszönte az emlékezés koszorúit, virágait, az áldást és az éneklést, valamint a megemlékezésen való részvételt.
A megemlékező ünnepség a Martosi Mozgássérültek és Nyugdíjasok Klubjában egy Kérdés – felelet találkozóval folytatódott, ahol ifj. Vecsey Lajos a háború után történt tragédiával kapcsolatban válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Néhány méterre a gyilkosság színhelyéttől szerény megvendégelés mellett meghitt beszélgetés zajlott a mártír életéről, munkásságáról és a „kínterhes évek” embert próbáló viszonyairól, árulásokról és hőstettekről. Azt is mondhatnánk, 70 év után került sor az 1945. augusztus 27-én elmaradt halotti torra Vecsey Lajos martosi mártír tiszteletére.
Számomra megtisztelő volt, hogy meghívtak a rendezvényre. A beszélgetés során most is elmondtam, nagyon fontosnak tartom, hogy ezek a tragédiák a kis és nagyobb közösségek, illetve az összmagyar nemzeti emlékezet részévé váljanak. Persze, nem élhetünk gyűlölettel a szívünkben, mert az bennünket pusztítana el, ám az is minket gyengít, ha feledni hagyjuk mártírjainkat. „Az a nemzet, amely nem ismeri múltját, arra ítélteti önmagát, hogy tragédiáit újra átélje”, tartja egy görög közmondás. Végre ki kell mondani minden felvidéki magyarnak, hogy elutasítjuk a kollektív bűnösség beneši hazugságait és vádjait. Nem mi voltunk azok, akik az I. Csehszlovák Köztársaságot feldarabolták, hanem Eduárd Beneš és kormányának nemzetiségi politikája, amely megtagadta tőlünk a Trianoni békediktátumban ígért kollektív jogokat, az önrendelkezést. Helyette a megtorlást és a megfélemlítést kaptuk, amelyben ezreket gyilkoltak le a harcok, majd a háború után, minden bírósági ítélet nélkül. A cseh nemzet szégyene, és az országot minősíti, hogy annak az embernek, aki háborús bűnök elkövetésére adott parancsot, és békeidőben etnikai tisztogatást rendelt el, emléket állítottak a prágai Hradžinban.
Petrás Amália és Dunajszky Géza, Felvidék.ma
