A Bátorkeszi Református Egyházközség presbitériuma tizedik alkalommal rendezi meg a falu szülöttjéről elnevezett napokat. Az október 17-én kezdődő műsorfolyam két héten át előadásokkal, koncertekkel, istentiszteletekkel és megemlékezésekkel várja a hívőket és az emlékezni vágyókat. A Bátorkeszi István Napok programsorozatának keretén belül nemcsak a rabprédikátorról emlékeznek majd meg, de a református templom építésének 230. évfordulójáról, valamint a településről kitelepített magyarokról is.
Czinke Zsoltot, a község református lelkészét kérdeztük a jubileumi eseményről, annak névadójáról, programjaik céljáról, küldetéséről.
„Tizedik esztendeje rendezzük meg Bátorkeszi István gályarab prédikátor emlékére ezt az eseménysorozatot. Leginkább a gyülekezeti tagokat és a környező egyházközségek tagjait szeretnénk megszólítani ezzel az egyházi-kulturális rendezvénnyel. Célunk, hogy minden korosztályt elérjünk, a legkisebbektől egészen a felnőttekig mindenkire számítunk. Olyan lehetőséget, alkalmat kínálunk, amellyel bárki közelebb kerülhet mind az Istenhez, mind az egyházhoz, mind a magyar kultúrához” – kezdi a beszélgetést Czinke Zsolt.
Október 17-én Egyházmegyei Konfirmandus találkozóval veszi kezdetét a programsorozat, majd bemutatkoznak a Nagyberegi Református Líceum diákjai. Vasárnap, az ünnepi istentisztelet után megkoszorúzzák a Bátorkeszi Istvánnak 2006-ban állított domborművet. Hétfőn az alapiskolások és középiskolások részére koncertet szerveznek a református templomban Psalmus Hungaricus címmel.
Meister Éva erdélyi származású színművész előadása egy rendhagyó történelem és irodalom óra is egyben, ahol tulajdonképpen a népdalokon keresztül, a kuruc környezeten át, Adytól, Wass Alberten keresztül sok minden elhangzik majd, erős nemzeti öntudattal átitatva. Kedden az óvodások részére bábelőadással készülnek; a hetényi Tábita bábcsoport adja elő Dávid és Góliát történetét, Écsi Gyöngyi rendezésében.
„Az elmúlt években a Kárpát-medence minden részéből jöttek magyar testvéreink: lelkészek, püspökök, kórusok és további vendégek tisztelték meg rendezvényünket. Idén Kárpátaljaiakat látunk vendégül. Az emléknapok alkalmával istentiszteleteket tartunk, melyen alkalom nyílik az elcsendesedésre az Ige tükrében. Emlékezni, emlékeztetni szeretnénk. Elsősorban Bátorkeszi Istvánra, a gályarab-prédikátorra, aki számunkra egy hitvalló volt. 
Utána azokra, akiket 1947-ben meghurcoltak és kitelepítettek, harmadszor pedig – a reformáció hónapja lévén – a mi református gyökereinkre szeretnénk visszatekinteni és egyben szeretnénk hálát adni a templom építésének évfordulóján, mivel ebben az évben 230 esztendős a templomunk. Hangsúlyos számunkra, hogy akár református egyházként, akár felvidéki magyarként, de megemlékezzünk azokról az eseményekről, amelyek fontos szerepet töltenek be a mi életünkben.
Bátorkeszi István kapcsán egyháztörténelmi szempontból jelentős, hogy egy hitvalló prédikátor volt, aki nagyon nehéz időszakban vállalta a küldetését és a szolgálatát, azaz nem tagadta meg a hitét. Ugyanígy a felvidéki magyarság szempontjából jelentős esemény az 1947-es deportálás és kitelepítés, amely sok bátorkeszi családot mélyen érintett, reformátusokat és katolikusokat egyaránt. A kitelepítettek közül sokan Csehországba, sokan Magyarországra kerültek. Volt, aki vissza tudott térni szülőföldjére és voltak, akik nem. Az ő emlékükre emeltettük 2007-ben a kopjafát, amelyet azóta minden évben megkoszorúzunk. Erre a napra mindig igyekszünk meghívni ünnepi szónokot. Az idén az összetartozás jegyében Czimbalmosné Molnár Éva mond ünnepi beszédet, Magyarország nagyköveteként október 25-én” – foglalja össze a két hét legfontosabb eseményeit.
Arra a kérdésre, hogy a 17. században élő Bátorkeszi István emlékét miért csak tíz éve őrzi emléktábla, kimerítő és részletes válaszában Czinke Zsolt elmondta, hogy Bátorkeszi István olyannyira híres személyiség volt a maga korában, hogy ahol megfordult, mindenhol feljegyezték a nevét. A sors fintora, hogy épp a szülőfalujában feledkeztek meg róla. „Nem tudtak róla, hogy Bátorkeszi ilyen hitvallót adott a hazának – fogalmaz a lelkész.
„Hitvesemmel 2000-ben kerültünk Bátorkeszire lelkipásztorként, és még abban az esztendőben kezdtük el kutatni a gyülekezet történetét és múltját. Akkor döbbentünk rá, hogy van egy olyan személy, nevezetesen Bátorkeszi István, akiről mind a község, mind a hívők elfeledkeztek. A hagyomány szerint István 1640 körül született és a kor szokása szerint felvette szülőfaluja nevét. Mátyusföldről indult, a Bodrog partján Sárospatakon diákoskodott, majd Dunántúlra, Pápára került. A pozsonyi vértörvényszéken már veszprémi prédikátorként tett eleget a behívásnak, ahol többed magával halálra ítélték. Végül a halálos ítéletet nem hajtották végre rajta, de várbörtönbe vitték.
Berencs várában raboskodott, majd onnan gályarabként Nápolyba került. Gyötrelmes rabságából csak évek múltával szabadult. Érdekesség, ám megbecsülésének jele, hogy Veszprémben nem töltötték be a helyét, bízván abban, hogy kiszabadul. Nem volt lelkipásztoruk, amíg Bátorkeszi István vissza nem tért. Élete végén Tihanyban teljesített lelkészi szolgálatot, ott hunyt el, hamvai is ott nyugszanak” – számol be Czinke.
Kiemel még egy figyelemreméltó elemet Bátorkeszi István kevésbé ismert életéből: „Irodalomtörténeti szempontból is fontos szerepe van a mi községünk szülöttjének. Az szegin fogoly rabprédikátorok éneke címmel, a gályarab-prédikátorok énekeként számon tartott költeményt, 1674-ben írta. Szoros kapcsolatban, barátságban állt több neves prédikátorral is, többek között Séllyei István püspökkel, pápai lelkésszel, vagy Czeglédi Péter lévai lelkésszel” – hangsúlyozta.
„Amit akkor ők tettek prédikátorként, az a 21. században is megállja a helyét és fontos üzenete van a mai kor emberének: aki magyarnak született, aki reformátusnak született, annak vállalnia kell azt, ahová az Isten őt állította. Ők akkor, abban a korban vállalták a meghurcoltatást, az üldöztetést, mindazt, amit akár emberként, akár keresztyénként, akár reformátusként kellett vállalniuk. Példaértékű az ő kiállásuk. Legfőképpen ezt szeretnénk mi megmutatni a mai nemzedéknek – legyen az kisgyermek, iskolás, egyetemista, vagy felnőtt. Bár manapság fizikailag nem üldöznek bennünket, de elmondhatjuk, hogy lelki nyomás alatt élünk felvidéki magyarként vagy egyházi emberként. Ezért legyen meg bennünk ez a kiállás, ez a gerincesség, amit Bátorkeszi István példaként állít elénk. A nevéről elnevezett napokkal szeretnénk emlékét az emberek szívére helyezni, hitvalló személyét hirdetni és elmélyíteni a köztudatban. Ezért indult el 2006-ban a kezdeményezés a gályarabok szabadulásának 330. évfordulóján, Isten kegyelméből immáron tíz esztendeje” – foglalta össze portálunknak Czinke Zsolt.
Végezetül álljon itt pár sor Bátorkeszi István pennájából:
„Noha mi testünkben eladattattunk.
Úr Jézus Krisztustól de megváltottunk.
Ha ez ínségben meg köll is mind halnunk,
De néma bálványnak mi fejet nem hajtunk!” (1674)
A rendezvénysorozat pontos programját Eseménynaptárunkban ITT tekinthetik meg.
Szalai Erika, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”54834,48470″}
