Áder János magyar államfő a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) résztvevőinek a budapesti Sándor-palotában csütörtökön, december 3-án este fogadást adott.
Egyre többen és egyre nyíltabban kérdőjelezik meg a nemzetállamok létjogosultságát, a nemzeti közösséghez tartozás fontosságát, mintha nem róna mindannyiunkra kötelezettséget nemzeti és európai kultúránk végtelenül gazdag szellemi örökségének megőrzése – fogalmazott Áder János kormányfő csütörtökön, december 3-án este a Sándor Palotában a MÁÉRT XIV. ülésének résztvevői tiszteletére rendezett fogadáson.
A köztársasági elnök köszöntőjéből egyértelmű optimizmus csendült ki: az elmúlt egy évben a kettős állampolgárság intézménynek elfogadása, a békés nemzet-újraegyesítés öröme „talán kicsit elfeledtette a napi gondokat” – jegyezte meg, majd így folytatta:
„Persze beszéltünk a magyarság fogyásáról, határon belül és határon túl, a magyar iskolák működésének nehézségéről és az uniós csatlakozás okozta elvándorlásról, vagy egyéb más, mindannyiunkat, mindennapjainkat és magyarságunkat érintő kérdésekről. De minderre talán némi gyógyír volt, hogy elmondhattuk, most már nem csak lélekben tartozunk ugyanahhoz a nemzeti közösséghez, hanem jogi, alkotmányjogi értelemben is” – jelentette ki a magyar államfő, majd megjegyezte: „Egy évvel ezelőtt kevesen gondolták azt, hogy 2015-ben egyre többen és egyre nyíltabban kérdőjelezik meg a nemzetállamok létjogosultságát, 
a nemzeti közösséghez tartozás fontosságát.
„Csak csodálkozunk, mintha nem ugyanannak az Európának a gyermekei lennénk, mintha nem róna mindannyiunkra kötelezettséget nemzeti és európai kultúránk végtelenül gazdag szellemi örökségének megőrzése” – hangsúlyozta a MÁÉRT résztvevői tiszteletére rendezett fogadáson a magyar köztársasági elnök, ahol a Sándor Palotában készült fotókon is látszik, hogy a Magyar Közösség Pártja képviselői jól érezték magukat.
Áder János a beszéde végén Ozsvald Árpád, felvidéki költő Hettita ballada című művéből idézett:
„Amikor a hettiták elfelejtették atyáik nyelvét,
a szárnyas, bikatestű, szakállas bölcsek
derűs arcukat elrejtették a homokdombok
hűvösében – kinek lenne kedve
mosolyogni fiak és asszonyok hűtlenségén?
Amikor a hettiták elfelejtették őseik nevét,
az istenek szeméből kiesett a lazúrkő,
s a fekete üregek megteltek könnyes iszappal,
nem akarták többé látni
a fiak és unokák hűtlenségét.
Amikor a hettiták már nem emlékeztek az útra,
amelyen idáig jöttek – az útjelző bálványok
kifordultak a helyükből, bebújtak
a föld alá, mert szégyellték
az utat felejtő vándorok hűtlenségét.
Amikor a hettiták nem emlékeztek arra a dalra,
amelynél nagy tüzek mellett őseik vigadoztak,
az aranybika két szarva között elpattantak
a húrok – nem kísérte hárfa
az apák, fiúk és unokák hűtlenségét.”
Gecse Géza, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”57895,57893,57881,57871,56611,52338″}
