Egészen pontosan: a 49 fotó Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Múzeum Brämer Kúria-beli részlegében, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában látható májusig. Az életmű-tárlat március másodikán nyílt, teltházas közönséget vonzott, és már az első vélemények arról tanúskodtak, hogy M. Nagy László megérdemelten kapta meg a méltó elismerést. Bizonyosra veszem, hogy ez a minősítés nem változik majd április végére sem, hiszen az ő munkáit látva gyakran érzi az ember: fotóin áldás van. Hat a szemlélőre valami többlet, amely nem a mesterségbeli fortélyok következménye.
A kiállítót évtizedek óta ismerem: láttam őt munka közben riportfotót készíteni, a környezetéhez viszonyulni, tapasztaltam felelősségérzetét és megbízhatóságát, alázatát és szerénységét. Tanúja voltam-vagyok családi élete szívét sebző megpróbáltatásainak, máig tartó, mindennapos küzdelmének a boldogulásért. És láttam-látom őt újra meg újra felemelkedni, újabb és újabb, a fényképezéstől nagyon távol álló műfajokkal próbálkozni.
M. Nagy László 73 esztendős. Rárósmúlyadon (tömörítve: Múlyadon született, innen a neve előtt az M.) Hegesztőként dolgozik 29 éves koráig, de közben kitartóan fényképez. Képeire felfigyelnek, így jut a nagykürtösi járási újság szerkesztőségébe, s onnan -32 esztendősen – Pozsonyba, a NŐ c. hetilapunkhoz fotóriporternek. Szinte mindegyik hazai magyar médiumunkkal együttműködik, fáradhatatlanul járja az országot, s ha lehetősége nyílik rá, nem csak a riportokhoz készít fényképet. Pozsonyi működése záró éveiben, a rendszerváltás után szlovák újságok is alkalmazzák, illetve szívesen fogadják sportfotóit, majd úgy dönt, hogy Helembára költözik, hiszen a fővárosban – sokunkhoz hasonlóan – nem tud meggyökerezni.
Helemba – elsősorban a táj – befogadja. Járja, – általában a fényképezőgépével – az Ipoly- és Duna partot, az emberhez szelídült hegyeket, gyönyörködik a fákban, csipkebokrokban, madarakban, áthullámzanak rajta az évszakok változásai, gyógyítja a csend. Megöleli a Földédesanya, emlékezetébe idézi gyermekkorát, a palócokat, azokat a szorgalmas, leleményes és jámbor magyarokat, akikről a mai napig nem vették le a háborús bűnösök bélyegét, mint ahogyan róla sem.
És egymás után születnek – olykor döbbenetes – erejű képei, melyek minden egyes alkalommal megajándékozzák szemlélőjüket valami sajátossal, ami egyszerre tükre az emberi sorsnak, krónikája a történelemnek, tanulság és szépség. És bennük együtt a líra és dráma: egy (valószínűleg soha meg nem születő) felvidéki magyar történelemkönyv illusztrációi.
(A kiállítást Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója nyitotta meg. A tárlat kurátora, Miklósi Péter, M. Nagy Lászlót – „fotográfiái és művészi sokoldalúsága révén – a szlovákiai és az egyetemes magyar kultúra fennkölt lelkű (hattyú) lovagjának nevezte.”
További képek a fotógalériánkban tekinthetőek meg ITT>>.
Batta György, Felvidék.ma
Kép: világháló
