Gondolatébresztő írást közölt nemrégiben honlapunk Dániel Erzsébettől. Észrevételeivel szinte teljes mértékben egyetértek, hiszen jómagam is sokat foglalkoztam ezzel a témával; nagyobbrészt publikációimat, írói-kutatói munkásságomat is ennek szenteltem.
Dániel Erzsébet sérelmezi, hogy a magyarországi Honismereti Akadémián a Felvidékről alig vesz részt valaki. Megjegyzem, nem volt ez így mindig. Régebben magam is rendszeresen ott voltam ezeken a fórumokon, többször előadást is tartottam az akadémián.
Aztán maga a szerző is említi, hogy Magyarországon évtizedek óta kiváló tevékenységet fejt ki a Honismereti Szövetség, melynek igen jól működő, komoly munkát felmutató megyei szervezetei is vannak. Ezek az alapsejtek rendeznek konferenciákat; kiadványokat, tájékoztatókat jelentetnek meg stb. A szövetségnek pedig folyóirata is van: a Honismeret.
Erdélyben is más a helyzet, mint a Felvidéken. Az ottani munkát nem lehet összehasonlítani a miénkkel, hiszen ők olykor még a magyarországit is felülmúlják.
Nálunk nincs egy stabil, jól kiépített és működőképes szerve, fóruma a honismereti munkának.
Nincs szakmai folyóiratunk, a meglévő sajtó pedig nem közöl kellő rendszerességgel alaposabb honismereti írásokat, megalapozott szakmai munkákat. Megboldogult Szénássy Árpád indította néhány évvel ezelőtt a Múltunk Emlékei című folyóiratot, amely kinőhette volna magát egy ilyen sajtótermékké, sajnos azonban az alapító halála után nemsokkal ez is megszűnt.
Az is igaz, hogy vannak nálunk is dicséretes kezdeményezések, vállalkozások, számbavételek; vannak falumúzeumok, tájházak, magángyűjtemények, de ezek még mindig amolyan partizánakciók eredményei. Megjelent több helytörténeti kiadvány, falumonográfia is, ám színvonaluk egyenetlen, s legtöbbször maguk a szakemberek sem tudnak róluk, mert nincs is módjuk ezekről tudomást szerezni.
Hiányoznak a kisrecenziók, az értékelések, a jószándékú kritikák. Megintcsak Szénássy Árpádot említhetném példaként, aki a Komáromi KT Kiadó gondozásában elindította a Honismereti Kiskönyvtár sorozatot, melynek keretében sok-sok értékes és kellő alapossággal megírt füzet jelent meg szép kiadásban. Mint említettem, megannyi értékes falutörténet, monográfia is napvilágot látott, de ezek alig hozzáférhetőek. S persze vannak több-kevesebb sikerrel dolgozó, honismereti jelleggel is bíró társaságaink, egyleteink, intézményeink, ám ezek számbavétele, értékelése nem célja e kis jegyzetnek. Mint ahogyan a Rimaszombatban megjelenő színvonalas regionális fórumé, illetve negyedévenként megjelenő folyóirat, a Gömörországé sem.
Aztán szó esik az iskolai honismereti munkáról, illetve a néprajzoktatásról, pontosabban annak hiányáról. Ehhez bizony nehéz hozzászólni, mert oktatáspolitikánk még mindig eléggé centralizált. Igaz, van, amiben az iskolák szabad kezet kapnak, ám erre meg az esetlegesség jellemző. Különösen ami a néprajzot illeti.
Az is igaz ugyan, hogy egyetemeinken (főleg Nyitrán és Komáromban) már van vagy volt néprajzi-népismereti oktatás, ám kérdés, hogy az innen kikerülő hallgatók folytatják-e majd ezt az alap- vagy középiskolákon. Annak idején, amikor Ipolyságon a nyolcosztályos egyházi gimnáziumot indítottuk, bevezettük a néprajzot, mint nem kötelező tantárgyat az akkor nyíló osztályokban. Könnyű dolgom volt, mert igazgatóként és néprajztanárként kidolgozhattam e tárgy tanmenetét, amit aztán a Pedagógiai Kutatóintézet is jóváhagyott. Az iskoláról való távozásommal sajnos ez a diszciplína is megszűnt, mint ahogy a másik munkahelyemen, a palásti alapiskolában is.
Végül felmerül hát a kérdés:
Kinek érdeke nálunk a honismereti munka szervezeti kiépítése?
A sok-sok pályázatból, szponzorálásból nem lehetne-e megjelentetni egy színvonalas honismereti folyóiratot? Újságjainkban, folyóiratainkban nem lehetne-e rendszeresíteni a helytörténeti-honismereti könyvek recenzálását? Esetleg állandó rovatokat biztosítani e témakörnek. Megjegyzem, annak idején az Irodalmi Szemle is sűrűn jelentetett meg honismereti-helytörténeti irodalmat.
A honismeret egy-egy területén elvégeztünk már egyet s mást. Vannak társaságok, társulatok, ilyen-olyan kezdeményezések, ám ezeket nem fogja össze egy olyan szerv, mint a magyarországi Honismereti Szövetség. Talán egymásra is jobban oda kellene figyelnünk; az önzetlen kutatók nagyobb megbecsülést és elismerést érdemelnének.
