A hétvége eseményei között két hír keltette fel a figyelmemet. Mindkettő a második világháború tragikus eseményeiről megemlékező csehországi ünnepségeken elhangzott beszédekről szólt. Az MTI prágai tudósítója, Kokes János Zoltán – aki egyébként volt felsőkirályi tanítványom – által jegyzett tudósítások a magyarokat is érzékenyen érintő Beneš-dekrétumokat és a kollektív bűnösség elvével kapcsolatos témákat elemzik. Történelmi áttörésről, a mai cseh kül- és belpolitika véleménymódosításáról számolnak be.
Kétségtelen, számunkra is öröm, ha a kollektív bűnösség jegyében elkövetett emberiesség elleni bűntettekkel összefüggésben, a cseh „demokraták”, majd a kommunisták által is szentesített nacionalista dogmák helyett egy józanabb és humánusabb hozzáállást hall az ember. Már az is eredménynek számít, hogy a szóban forgó kijelentések kapcsán csak egyetlen dolog maradt, amivel szemben az igazságérzetem továbbra is tiltakozik, és ürömöt kevert az örömömbe. Ez a kijelentés a második világháború zsidó áldozataira való megemlékezésen Milan Štěch, a cseh szenátus elnökének a közép-csehországi Terezínben vasárnap elmondott beszédében hangzott el.
A tudósítás szerint Milan Štěch ünnepi beszédében leszögezte: „Különbséget kell tenni a nácik által a 2. világháború idején elkövetett háborús bűncselekmények és a szudétanémetek háború utáni kitelepítése között. A világháború és a németek azt követő kitelepítése két különböző dolog, amelyeket nemcsak az áldozatok eltérő száma miatt nem lehet összehasonlítani. A kitelepítések idején történt bűncselekmények konkrét egyének tettei, míg a megszállás alatti náci bűncselekmények a német állam hivatalos és átgondolt politikai kampányának a részét képezték.”
Ez az állítás továbbra sem fedi a valóságot sem az áldozatok, sem a túlélők szempontjából, mert továbbra is tény, hogy békeidőben és a front alatt, azaz 1945. május 8-a után és előtt is, a csehszlovákiai német és magyar (de a szlovák) közösség kárára etnikai tisztogatás folyt Csehszlovákiában már 1944. október 6-át követően.
Államilag szervezett népirtás volt ez, mert Eduard Beneš titkos parancsára, a dekrétumaiban megfogalmazott kollektív bűnösség szellemében a Csehszlovák Hadsereg hivatásos katonái követték el.
Ennek bizonyítéka a 115/1946-os törvény is, amely ezeknek a háborús- és emberiesség elleni bűnöknek az elkövetőit kegyelemben részesítette, visszamenőleg 1938 márciusáig. Az állam ezzel a törvénnyel, minden következményeivel együtt, hivatalosan is felvállalta az elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnök ódiumát.
A dekrétumok és ez a ma is érvényben levő 115/1946-os törvény tehát súlyos teher és fekete folt a cseh és a szlovák nemzet lelkén, amivel illene őszintébben szembenézni, és a dekrétumokkal, illetve az így született ítéletekkel együtt a két ország jogrendjéből törölni.
Lehet, hogy az áldozatok számában volt különbség Hitler és Beneš népirtása között, de ez sem Beneš vagy a cseh és szlovák nemzet nagylelkűségén múlott. Hanem azon, hogy Sztálinnak is elege lett a csatlósállamában, Csehszlovákiában a németek és magyarok ellen a háború alatt és után Beneš által folytatott kicsinyes és gyilkos bosszúhadjáratából. Erről is fennmaradtak korabeli dokumentumok. Tehát Eduard Benešt, az akkori Csehszlovák Köztársaság elnökét és a KGB ügynökét maga a mestere és példaképe, J. V. Sztálin állította le a háború utáni „demokratikus” öldöklésben.
A címben feltett kérdésre a válasz egyértelmű: nincs különbség a két „vezér” bűntetteinek súlya között.
Ami a vezérek országait illeti, a németek a háború után legalább megkövették az általuk legyilkolt más nemzetek fiait. A cseh és a szlovák nemzetről, főleg az utóbbiról ezt nem lehet egyértelműen elmondani. A mai napig igyekeznek kicsinyíteni és tagadni a tettük súlyát, sőt a tényét is, ahelyett, hogy igaz emberként szembenéznének azzal!
