Hálás szerepre vállalkoztak azok a külügyi szakértők, akik frissiben reagálhattak a prágai Visegrádi 4-es csúcs előző napi történéseire. A szakértők a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét Pozsonyban programsorozat keretében lebonyolított, a Visegrádi Együttműködés huszonöt évéről szóló konferencián mondhatták el véleményüket.
A konferencia első feléről már beszámoltunk, második felében panelbeszélgetést folytatott Mateusz Gniazdowski, a Varsói Keleti Tanulmányok Központjának igazgatóhelyettese, Martin Ehl, a Hospodářske noviny (CZ) főszerkesztője, Vasa László, a Külügyi és Külgazdasági Intézet főigazgató-helyettese és Tomáš Strážay, a Közép- és Délkelet-Európa Program külpolitikai tudományos elemzője.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a V4-gyel kapcsolatban a médiában jelenleg csak a migrációellenességet hangsúlyozzák, a blokkosodást, mint törésvonalat a V4-ek és az EU többi tagja között, és hogy a V4 magának árt, ha ezeket a törésvonalakat tovább erősíti.
A V4 államai jelenleg 65 millió lakost tömörítenek Európa 507 millió polgárából, de ez a tömörülés, ha egységesen tudna fellépni, már jelentős befolyásoló szerephez juthatna az európai politikában.
A lengyel szakértő jelenleg nem érzi, hogy törésvonalak lennének a V4-en belül, ám a beszélgetésből azért már látszott, hogy nézeteikben hangsúlyeltolódások vannak, amelyek mintha lemásolták volna országaik jelenlegi hozzáállását a V4-es együttműködéshez.
A migráció, a Brexit és Ukrajna kérdésében alakult ki többé-kevésbé egységes álláspont, de megállapították, hogy égető szükség volna a közös nézet kialakítására az energiapolitikában, a digitalizáció terén, vagy akár a transzatlanti szerződés kérdésében.
A jó külpolitikai szakértőre jellemző „talán, ha, esetleg, elképzelhető” szavak mögött azért felsejlett az a mozgástér-dilemma, hogy egy egységes álláspont közös képviselete, vagy a különállás rövidtávú jutalmazása hozhat előnyöket az adott tagországnak.
A cseh szakértő meg is állapította, hogy a 25 éve szellemi alapokra épített társulás ma már nem csak védjeggyé, de politikai eszközzé is vált, amivel a V4 egyes tagjai élhetnek, de az mögé bújva vissza is élhetnek.
A szlovák szakértő láthatóan egyelőre fontosabbnak tartja Szlovákia kezdődő uniós elnökségét, ahol szerinte a „perifériáról” kell bizonyítani, mit is tudunk adni Európának.
A lengyel álláspont a legkényelmesebb, mert a 40 milliós Lengyelországnak (illetve 60 milliós lengyelségnek) mégiscsak nagyobb a súlya a többiekhez viszonyítva.
Érezhető, hogy Magyarország álláspontja a legelkötelezettebb a V4-es együttműködés erősítésében, nagysága és elszigeteltsége miatt.
A cseh, lengyel és szlovák szakértők egyelőre nem tartották aktuálisnak a V4-ek bővítését, bár a Balkán felől volna jelentkező (belátható, hogy milyen eltolódásokhoz vezetne a V4-en belül). De minden esetben nyitottak az EU délkeleti nyitásának ügyében és feladatuknak tartják az EU-csatlakozás során szerzett tapasztalataik átadását.
A beszélgetésből számomra az a szomorú következtetés vonható le, hogy még mindig a „központi Európához” mérten határozzuk meg magunkat. A nyugat kultúrfölényének hisszük azt a gazdasági fölényt, amivel a nyugat olyan sikeresen tartja fenn gazdagságát a perifériák és gyarmatok leszívásából immár több száz éve.
A Habsburg Birodalom, mint közép-európai gazdasági hatalom tudatos szétverésével váltunk egymással veszekedő, szembeállítható nemzetekké, perifériává. Egyes közgazdászok szerint Európa az elmúlt huszonöt évben a régióból elvitt haszon, kamat és egyéb javadalmak csupán tizedét forgatta vissza a régióba. De a kommunizmus alatt is megvoltak az eszközök a jövedelem egy részének megszerzésére, például a valuták cserearánya.
Az egymásra találásnak jelzésértékű eszköze lehetne a Visegrádi Alap, ha nem csak 8 millió euróból gazdálkodna. Az alap 2000-től működik, pozsonyi székhellyel, amit a tagállamok egyenlő részben finanszíroznak. A támogatások 20%-a a V4-es országokon kívüli pályázókhoz jut, és a maradékot a tagországok pályázói között osztják szét egyenlő arányban. Az alap változtatásokat jelentett be, ami elsősorban a rendszer egyszerűsítéséről, a kommunikációs forma váltásáról és az elszámolás egyszerűsítéséről szól. A projekteknek továbbra is legalább három tagország partnereinek együttműködésére kell alapoznia, eredeti ötleteket kell felvetnie, és földrajzi lefedettséggel, folyamatossággal, valamint a projekt befejezése utáni fenntarthatósággal is rendelkeznie kell.
Nehéz út vár még a visegrádiakra, hogy elérjék a közös álláspontot, kivédjék a szétdarabolást, de ez rajtunk is múlik.
