Badiny Jós Ferencnek (1909. VI. 3.-2007. III. 10.) szülőhelyétől nem messze, Losoncon 2011-ben mellszobrot avattak. Jómagam ezzel nem értettem egyet és véleményemet többekkel is megosztottam. Sértődött hallgatás volt a válasz. Az emberek félnek átértékelni eddigi tévedéseiket, vagy bevallani tájékozatlanságukat.
Most megint olvasom, hogy megemlékeztek róla és megkoszorúzták mellszobrát. Mi bajom van ezzel az emberrel?
Saját bevallása szerint apai ágon ősei poroszok voltak. A Gierschick [olv. gírsik] család tagjai építették a zólyombrézói vasgyárat. Azután a név eltorzult és apját már Jorcsiknak hívták. Ő is ilyen néven látta meg a napvilágot. A Badiny az anyai ág neve. Édesanyja Zólyomból származott.
Ő katonai pályára készült. Előbb tüzér-, majd repülőtiszt lett. De a trianoni korlátozások miatt a polgári légiforgalomban dolgozott, majd bevonult, és egy komoly síbaleset következtében rokkanttá nyilvánították. Így 1940-ben kivált a Magyar Királyi Honvédségből. Szállodát vezetett és takarmány-nagykereskedő lett. Ekkor már Jós Ferenc néven ismerték. A front elől Ausztriába menekült családjával együtt, majd a háború után Argentínába került. Ott vendéglőt üzemeltetett. Mindezt egy interjúban mesélte el, melyben azonban pontatlanságok is vannak.
Ebben az időszakban kezdett sumerológiával foglalkozni. Tehát tudását autodidakta módon sajátította el.
Most előre kell bocsátanom egy személyes történetet, hogy majd minden világos legyen.
A múlt század 60-as éveinek végén ismerkedtem meg Orbán Árpád Budapesten élő tanárral, akihez azután haláláig barátság fűzött. Gyakori vendég voltam régen lebontott békásmegyeri otthonában. Ő ismertetett össze Zakar Andrással, Mindszenty József egykori titkárával, Sárkány Kálmánnal, akiről csak halála után tudtam meg, milyen komoly pozícióban volt 1938 után Kárpátalján, Domokos Pál Péterrel, a csángók jeles kutatójával. Ezek az öregurak – az utóbbit kivéve – komolyan foglalkoztak a magyar őstörténet kérdéseivel és a sumér rokonságot kutatták. Orbán a világ minden táján élő, hasonló kérdésekkel foglalkozó magyarokkal állt kapcsolatban és kiterjedt levelezést folytatott velük. Sokukkal én is felvettem a kapcsolatot neki köszönhetően.
Emberi tartásból és tisztességből sokat tanultam tőlük. Bizalmukba fogadtak és egyenrangú félnek tekintettek annak ellenére, hogy ők már nyugdíjasok voltak, én meg még egyetemista. Egy új világ tárult föl előttem. Ez meg egy kicsit ellenzéki tevékenységnek is számított akkor, mert a magyarországi hatalom nem nézte jó szemmel az ilyen irányú kezdeményezéseket. Csak a finnugor elmélet követőit támogatta. Igaz, a másik táborban mindig akadt elég dilettáns és félművelt ember, akikre lehetett hivatkozni, hogy ezt az irányzatot lejárassák.
Orbán kapcsolatban állt Badiny Jóssal is. Tapasztalatait mosolyogva mesélte el nekem otthonában. Hazai publikálási lehetőségük egyenlő volt a nullával, munkáik a nyugati sajtótermékekben jelentek meg, köteteik is csak kint láthattak napvilágot. Badiny Jós írt, ha vannak olyan kézirataik, amelyeket nem tudnak otthon publikálni, akkor ő szívesen kiadatja azokat. Meg is tette, de hogyan! Kimazsolázta a megküldött dolgozatokat, azután azokat saját neve alatt publikálta.
Orbán azt is elmondta, hogy még a második világháború előtt, amikor ő Csíkban élt, írt egy kis munkát. A kötet 1942-ben jelent meg Nimrud király népe, A magyarok őstörténete, A székelyek eredete (Péter Ferenc nyomda, Csíkszereda) címen. Badiny ezt a munkát is kisajátította…
Párizsban megjelent Gosztonyi Kálmán Gábor munkája Dictionnaire d’etymologie sumérienne et grammaire comparée (Sumér etimológiai szótár és összehasonlító nyelvtan, E. de Boccard, 1975). Ezt Komoróczy Géza asszirológus egy tévéadásban bírálta és tudománytalannak mondta, majd egyik könyvecskéjében, mely a Gyorsuló Idő sorozatban jelent meg Sumér és magyar? címen 1976-ban, megismételte bírálatát.
Erre reagált Badiny Jós olyan módon, hogy az általa művelt tudományt lerántotta göregábori szintre. A nagybecsű bíró úr használta minduntalan az ÖMAF rövidítést. Ögye Mög A Fene! Badiny Jós Ferenc meg kötetét teletűzdelte KMH-val. Komoróczy Megint Hamisít! Volt, aki ezt azután úgy módosította: Komoróczy Megint Hazudik! (Kassán baráti körömben ekkor sokszor nevettünk, mert a Thália Színház bemutatta Barta Lajos: Szerelem című darabját, melynek kissé ügyefogyott főszereplőjét komoróczi Komoróczy Jenőnek hívták.) Ebből sejteni lehet, Badiny milyen vagdalkozó stílussal válaszolt Komoróczynak. Emlékezetem szerint ez a lendület hatja át az egész kötetet. Így pedig tudományos vitát folytatni nem lehet. Csak személyeskedni. Amikor ezt megdöbbenve láttam, mondtam, Badiny lejáratja mindazt, amit védelmébe akar venni! A „Mah-Gar a Magyar” című munka alcíme Nyílt levél Komoróczy Gézához, Válasz ‘Sumer és Magyar?’ című könyvére (Buenos Aires, 1976). Ez az „örökbecsű” kötet nem áll rendelkezésemre, így nem tudok belőle idézni.
Badiny Jós az Árpád-kori esztergomi oroszlánok freskóival is foglalkozott, melyek a királyi vár falát díszítették. Kutatásainak eredményét Az esztergomi – istergami – oroszlánok titka (Inter Leones, Bp. 1996) című művében tette közzé, mely további kiadásokat ért meg. Horváth István régész, az esztergomi Balassa Múzeum nyugalmazott igazgatója hosszú évekkel ezelőtt elmondta nekem, levélben fordult Badinyhoz, melyben figyelmeztette, az általa felsoroltak nem fedik a tényeket, ezért következtetései tévesek. Horváth egész életét Esztergom kutatásának szentelte, ha valakire, akkor rá lehet számítani tudományos megbízhatóságban, korrektségben és ismeretben. Ha megtisztelte érveivel a szerzőt, annak illett volna ezt a megbecsülést viszonoznia. Badiny Jós emberi kvalitásait leplezi le, hogy még válaszra sem méltatta! Mivel megállapításait hamis feltevésekre alapozza, következtetései homokra épülnek. Tudománytalanok, de attól még annál tetszetősebbek és sokakat vezetnek félre.
Birtokomban van László Gyula levele, melyben név nélkül utal rá, milyen szégyent hozott a magyar tudományra az egyik külföldi kongresszuson. Ezt a levelet olyan jól eltettem, hogy most nem találom.
De más baj is van műveivel!
Az egyik, jellemző rá a kútfőidomítás (ez a kifejezés Orbán Árpád nagyon szellemes leleménye). Elvakult hívei ezt nem akarják tudomásul venni.
Most már lássunk néhány konkrétumot! Jelenits István piarista szerzetes tanár, korábban a magyar rendtartomány tartományfőnöke, a Turán című lap, új III. évf. 6. számában írta meg véleményét Badiny Jós Ferenc: Jézus Király – a pártus herceg (Ősi Örökségünk Alapítvány, Bp. 1998) című munkájáról (103-108., 119. old.). Badiny Jós munkája már az interneten is elérhető (http://www.jezuskrisztus.atw.hu) ugyanúgy, mint Jelenits részletes kritikája (http://maranatha.uw.hu/partus.htm).
Nézzük, hogyan idomítja a szerző forrásait! Többször hivatkozik a biblikus tudományban elismert ötkötetes munkára, a The Interpreters Dictionary of the Bible-ra (A Biblia értelmező szótára, Abington Press, New York 1962). Ez is elérhető a világhálón.
Mit állít a kötet szerzője? Műve 266. oldalán az antiochiai kehelyről ír, melyet 1910-ben találtak Antiochiában. Két részből áll. A belsőt Jézus használta az utolsó vacsorán. A külsőbe helyezték, mely az első évszázad második felében készült. Rajta Jézus tizenkét apostollal és közöttük többször a szent sólyom. Itt G. A. Eisen egyik munkájára hivatkozik. Majd pontatlanul idézi a szótárt: „A kehely értékes darabja a közel-keleti művészetnek.” Azt valamelyik kolostorban őrzik New York államban – teszi hozzá.
Mit ír ezzel szemben az Antiochiai kehely című szócikk Jelenits szerint? Állítólag 1910-ben bukkantak rá Antiochiában, vagy legalábbis Szíriában. Három (!) részből áll. Madarakat, egyéb állatokat és tizenkét (!) ülő alakot ábrázol. Ezek két csoportot alkotnak. Egy központi személy körül öt másik látható. G. A. Eisen elképzeléseit (melyeket nem részleteztünk – BZ) az idézett lexikon szerint, az ókeresztény művészet csaknem valamennyi szakértője elveti. A kehely a negyedik vagy ötödik századból (!) származhat. Vélhetőleg Krisztust és tíz apostolt vagy újszövetségi szerzőt látunk rajta. „A tárgy az ókori közel-keleti keresztény (!) művészet jeles emléke.” Hol ez a tárgy? „A kehely most New York Cityben van, a Cloisters-ben.” Vagyis egy közismert múzeumban és nem kolostorban.
A madarakból meg sólymok lettek! Miért? „Jézus Urunk legrégibb szimbóluma nem a kereszt, sem a feszület, hanem a szárnyát széttáró, repülésre lendülő «szent sólyom», a Pártus Birodalom TURUL madara.” (Badiny 273.) Majd ugyanazon az oldalon azt állítja, hogy a sólyom az írek hiedelme szerint Keresztelő János szimbóluma!
Csakhogy – érvel helytállóan Jelenits –, az ír madárképet hagyományosan János apostolnak tulajdonítják. Nem sólyom az, hanem sas. Tehát semmi köze Jézus keresztségének jelenetéhez.
Amúgyis, az általa idézett ötkötetes szótárban a „sólyomnál” sokkal korábbi és gyakoribb kereszt- és feszületábrázolásokkal találkozhatott volna Badiny Jós, ha vette volna a fáradtságot.
Badiny Jós munkájának lényegét Jelenits találóan a következőképpen foglalja össze: Saultól, vagyis Páltól fogva az egész kereszténység (katolikusság) egy hatalmas maffia, amely meghamisítja Jézus alakját és tanítását. Ő nem az Ószövetség beteljesítője – ahogy hirdette magáról –, hanem azért jött – Badiny szerint –, hogy „a zsidók Jehovája helyett a sumérok által már régóta tisztelt mennyei Atyát ismertesse meg velünk.” (Jelenits) Szent István a tisztább, sumér örökségtől elfordította a magyarságot és ennek a hamis hagyománynak szolgáltatta ki. Ez nem egészen új keletű állítás, mely szerint Jézus nem zsidónak született. Csak annyi köze van a zsidósághoz, hogy ők feszítették keresztre. Jelenits ezt is cáfolja. Keresztelő János és Jézus Krisztus nem lehetett zsidó, mert akkor nem végezték volna ki őket? Ezt Badiny semmivel sem támasztotta alá! Nem a zsinagógában tanított? Amúgy meg, egy pártus herceg Jeruzsálemben milyen népszerűségre számíthatott volna?
Badiny idézi kötetében az apokrif Nikodémus Evangéliumot, mely az elfogadott négy evangélium kompilációja, nem „a jeruzsálemi zsinagóga jegyzőköveinek” alapján készült, ahogy a szerző állítja (Badiny 140.). A tudomány mai állása szerint, csak az 5. században készült. Hol voltak már akkor a jegyzőkönyvek, ha egyáltalán léteztek!? Nem beszélve róla, hogy a szerző lépten-nyomon csúsztat.
Egy gnosztikus iratra hivatkozva azt állítja, hogy Jézus sohasem volt Mária méhében. Mária ölén a fény sűrűsödött súlytalan gyermektestté, melyet a bába karjába vett. „Ez a Fény úgy született, miként a harmat az égből leszáll a földre.” (Badiny 119.) Harmatgyenge elmélete szerint tehát nincs valódi megtestesülés. Jézus teste nem valódi, így kivégzése sem az. Nem támadhat fel, csak visszalép fénylétébe… Vagyis szemfényvesztés az egész!
Nem áll módunkban sok mindenre kitérni, de legfontosabb tévelygése mellett nem mehetünk el szó nélkül. Megalapozatlan elmélete szerint a zsidók meghamisították a Bibliát, melyet meg kell tisztítani, helyreállítani, s az lesz az igazi vallás, melyet a magyarságnak követnie kell. A Szent István előtti magyarság – Badiny rejtélyes értesülései szerint –, benne volt a sumér eredet, a Boldogasszonyhoz imádkoztak és az Atyának, az Anyának és Fiúnak szent lelke nevében vetettek keresztet. Nem meglepő, hogy ezt az állítását sem tudja forrással alátámasztani.
Ami azonban a legelkedvetlenítőbb az az, hogy Badiny Jós új vallást alapított, mert szerinte Jézusnak „semmi köze nincs ahhoz az «Isten-alakhoz», amelyet a mai judai-kereszténységünk híveinek bemutat.” (Jézus Király a pártus herceg, 8. old.) Nem jutott el hozzá az információ, hogy a keresztyének már régen leváltak a zsidóságról, így a kettőt összemosni minimum tájékozatlanság.
Badiny Jós Ferenc kétségbe vonja Isten mindenhatóságát. Tehát azt, hogy a Bibliát úgy állították össze, hogy az megfeleljen tanításának. Szerinte bűnbánatot sem kell tartanunk. Ezzel kikezdi keresztyénségünk alapjait és tévútra vezet bennünket. Ha elhagyjuk a valódi Jézus tanítását, akkor nem sok jóra számíthatunk a jövőben!
