Lassan megszokhattuk, hogy szinte minden oktatási miniszter valamilyen világmegváltó tervvel áll elő, amivel szerinte javítani lehet(ne) oktatásügyünk színvonalán. A jelenlegi tárcavezető, Peter Plavčan nemrég előterjesztette „vízióját” arról, hogyan kellene festenie oktatásügyünknek tíz év múlva.
Az egyik legfontosabb változás az lenne, hogy a mostani kötelező iskolalátogatási idő 10 évről 12-re emelkedne. Változna az osztályzás rendszere is, és szeretnék jobban kibővíteni az otthontanulás lehetőségét. A miniszter egyelőre csak az alap- és középiskolákra dolgozta ki elképzeléseit, s még ezeket is szakemberekkel kívánja megkonzultálni.
Az előrevetített változások a nemzeti oktatás- és képzésfejlesztési program részét képezik, amelyeket a későbbiekben a főiskolákat és az egyetemeket érintő változások is követnek.
A jövőben nemcsak, hogy még tovább ülnének kötelezően a gyermekek az iskolapadokban, de a tanulás már ötéves korban kezdődne. Ez az óvodákban vagy az előkészítő alapiskolai osztályokban történne. Eredménye pedig az lehetne, hogy a rossz szociális körülmények közt élő gyermekek is jobban felzárkózhatnának a többiek közé, és ennek köszönhetően a későbbiekben egyre többen választanák közülük a továbbtanulást.
A korábbi iskolakezdés mellett szól az is, hogy ezzel véget lehetne vetni az utóbbi időben igencsak elharapózott trendnek, az évhalasztásnak, ami azzal jár, hogy sok kisgyermek csak hétévesen kezdi az iskolát.
A tárca a jövőben számol azzal is, hogy a mostaninál jóval több gyermek fog otthon tanulni. Főleg olyanokat érinthet ez, akik betegségük folytán nem, vagy csak nehezen tudnának napirenden iskolába járni. Természetesen ide tartoznának a tehetséges gyermekek is, például a sportolók, akiknek az edzések és a versenyek miatt bizony sokszor kell hiányozniuk a tanításról.
A tanítás feladata ez esetben a szülőre vagy a házitanítóra esne. (Jelenleg csak az a szülő oktathatja otthon gyermekét, akinek pedagógiai végzettsége van.) Hátránya ennek az elképzelésnek, hogy a gyermek nincs versenyhelyzetben, és hiányzik a szociális kapcsolat, a kommunikáció az osztálytársakkal is.
A jelenlegi érdemjegyek vagy osztályzatok helyett a minisztérium a jövőben a leírásos értékelési formát helyezné előtérbe. Ezzel nagyon sok pedagógus egyetért, hiszen az osztályzás meglehetősen szubjektív és a gyermeket különben is teljes egészében kell értékelni. A szóbeli vagy írásbeli értékelés ráadásul jóval motiválóbb lehet a gyermek számára is, mint a puszta osztályzat.
Szakemberek rámutatnak, hogy egy átfogó reformhoz nemcsak elképzelések, hanem pénz is kell. A meghosszabbított iskolalátogatási idő már önmagában pluszköltségeket jelentene a tárca számára, nem is beszélve az új óvodák építéséről, illetve a meglévők bővítéséről.
Néhány tervezett változtatás:
– 12 éves kötelező iskolalátogatás, amit a gyermekek 5 éves korban kezdenének és 17 évesen fejeznének be,
– a kötelező iskolalátogatás tankötelezettséggé változna, ami lehetővé tenné az otthoni tanulást az alsó tagozatos évfolyamokban,
– előnyt élveznének a leírásos értékelések az osztályzatok előtt,
– a gimnáziumok az utolsó két évben jobban szakosodhatnának tantárgyak szerint, ami a diákok számára megkönnyítené az átlépést a főiskolákra vagy az egyetemekre,
– a szakképzésben „bevezetnék” a vállalati iskolákat. Olyan oktatási intézményekről lenne szó, amelyeket vállalatok működtetnének, elméleti és szakmai tudást nyújtva,
– az óvodalátogatást már a 3 éves gyermekek számára is biztosítanák, ami nemcsak klasszikus, hanem akár üzemi óvodákban is biztosítva lenne,
– szigorítanák a pedagógiai főiskolákra és karokra való felvétel feltételeit és nehezebb lenne az iskola elvégzése a jövendő tanítók és tanárok számára. A pedagógus a tanulási folyamat során a jövőben nem információhordozó, hanem útmutató, irányító, ha úgy tetszik, kalauz lesz.
– az oktatásügyben dolgozó szakemberek és pedagógusok fizetése elérné a hasonló műveltségi szintet követelő hivatások átlagbérének 80 százalékát, és emelkedne a nem pedagógus dolgozók bére is.
