Amikor elhalkul a madárdal és avar lepi a fák alját, ködösek, didergősek a reggelek s lassan álomba hajtja fejét a természet, akkor érkezik. A dermedt csend ideje.
Ballag az ember valahol a határban, s egyszer csak azt veszi észre, hogy valahogy nagyon egyedül van. Kínos a csend vagy talán az üresség, ami belülről még jobban mardos. Kegyelmi állapotnak is nevezhetnénk, ha nem félnénk annyira attól, hogy magunkra, belülre is figyelnünk kellene néha. Úgy élünk, hogy folyton-folyvást elnyomunk magunkban dolgokat, érzelmeket, s szerepeket játszunk, ahogy a helyzet megkívánja…
Mindenszentek idején sokunkra ránk tör a szomorúság, a melankólia. Siratjuk azokat is, akik már fentről vigyáznak ránk, de bizony magunkat is. A temetői nagykereszt árnyékában megpihenni, álldogálni, imádkozni jó. A kereszten függő Jézusra feltekintve nem vonja el figyelmünket semmi a lényegről. A virággal és mécsesekkel zsúfolt olykor hivalkodó sírok tán szépek, de mindez csak külsőség. Lelkiismeretünket nyugtatjuk, amikor drága pénzen megvásároljuk, vagy szorgos munkával kineveljük a virágcsodákat. De vajon szerettük-e és becsültük-e azt, aki alattuk már örök álmát alussza?
Lehullott aranysárga falevelek a méregdrága síremléken, borostyánnal, mohával benőtt több száz éves fejfák, gesztenyéből kirakott szívecske egy sírhalmon… Egy szál mécses lobog egy számomra kivehetetlen feliratú öreg sírkövön. Vajon ki és miért tehette oda?
Vajon mi vár harminc-negyven-ötven év múlva a vagyonokat érő síremlékekre? Mi lesz a sok kővel, gránittal? Hát nem jobb az egyszerű fakereszt? Száz év alatt elbomlik, akárcsak az alatta nyugvó halott. A lényeg úgyis a szívekben van. Ott őrizzük azokat, akiket szeretünk, de már nincsenek velünk.
Mindenszentek és halottak napja szomorkás és elgondolkodtató ünnep. A síroknál toporogva, a mécseseket gyújtogatva rádöbbenünk, milyen rövid is az emberi élet. De talán arra is, hogy egyszeri és megismételhetetlen. A gyertyák fényébe bámulva tartsunk egy kis lelkiismeret-vizsgálatot és ígérjük meg magunknak, hogy megpróbálunk jobb emberekké válni.
