A XXIX. Baróti Szabó Dávid Napok keretében került megrendezésre a költő nevét viselő szavalóverseny, amelyen öt kategóriában 45 versenyző mérte össze tudását.
Az ünnepélyes eredményhirdetés előtt a résztvevők megkoszorúzták Baróti Szabó Dávid emlékkopjafáját. Előtte Török Máté, a Selye János Gimnázium V. kategóriájának győztese szavalta el Reményik Sándor Pilátus című versét.
Baróti Szabó Dávid vallásos katolikus székely nemesi család fiaként, 1739-ben született. A gimnázium elvégzése után, tizennyolc éves korában a jezsuiták rendjébe lépett, egyetemi évei alatt görög és latin nyelvet, filozófiát és matematikát tanult, csak ezek befejezése után ment a teológiára és igen képzett pap-tanárként harmincéves korában – 1769-ben – szentelték jezsuita pappá. A költészet volt a menedéke, benne élt az általa kitűnően ismert latin irodalomban, Vergilius életműve mindvégig a legfőbb olvasmányélménye volt. De ő maga is jól verselt, latin költeményeket írt.
1773-ban Mária Terézia eltörölte a jezsuita rendet. Tagjai pedig mehettek tanárnak. Baróti egy ideig Komáromban tanított, onnét került Kassára, ahol nyugalomba vonulásáig köztiszteletben álló és közkedvelt tanár volt.
Ekkorra már az újjászülető magyar irodalom híre eljutott Kassáig. Állítólag tanártársai biztatták Baróti Szabót, hogy ne latinul, hanem magyarul írjon. És Baróti bátran nekivágott a feladatnak. Kezdetben szinte kerékbe törte a magyar nyelvet, hogy belekényszerítse az antik versformák kalodájába. Sikerült neki, és olyan új verselési „ízeket” hozott létre, amelyeket sohasem ismert a régebbi magyar költészet. Miltont is fordította, és belefogott élete nagy művébe: Vergilius fordításába. Több mint egy évszázadig Baróti Szabó fordítása jelentette a magyarul olvasók számára a vergiliusi szöveget.
Természetesen a politika útján nem tudta követni ifjabb barátait. A Martinovics-perben Batsányi is, Kazinczy is vádlott volt, elítéltettek. Baróti Szabó értetlenül vette tudomásul a politikai eseményeket. Nem tudott együtt érezni a forradalmárokkal, de még kevésbé azzal az önkénnyel, amely a szerinte is derék magyar hazafiakat elítélte. Nem is maradt számára más menedék, mint a költészet. 1799-ben, hatvanéves korában nyugalomba vonult, majd Virtre költözött. Még húsz évig élt csendesen, nagy tekintélyben. Nyolcvanéves korában halt meg.
Költőnek nem volt igazán jelentékeny, legföljebb néhány ódája éri el azt a színvonalat, amely méltóvá teszi, hogy az antológiákból ne maradjon ki a neve, de mint költészeti úttörő óriási jelentőségű: ő készíti elő azokat a formai lehetőségeket, amelyek azután Berzsenyi Dánielig és Vörösmartyig vezetnek. Műfordítói tevékenysége pedig nemzedékeket nevelt Vergilius ismeretére.
Győztes versmondók (Fotó: a szerző)
A kultúrházban megtartott szavalóverseny eredményhirdetésén a győzteseknek az oklevelet, a tárgyi ajándékot és a pénzjutalmat az egyes kategóriák zsűri elnökei, Zalackó Ilona kultúrfelelős és Dunaradvány polgármestere, Ľubomír Púchovský adta át. Az esti kultúrműsorban felléptek a szavalóverseny győztesei, valamint a dunaradványi szavalók.
Az ünnepség másnapján Virten megkoszorúzták a költő és nyelvújító sírját, majd ezt követte Dunaradványon a rajzpályázat eredményhirdetése. Lajos András, színművész IN VINO VERITAS – költők az igazság nyomában című műsorában szomjoltó verseket és bordalokat adott elő.
