Albert Sándor írása késztetett rá, hogy az alábbiakat papírra vessem. Ugyanis így kezdi: „Én úgy tudtam, hogy a médiák elsősorban híreket közvetítenek. Ez a meggyőződésem egy kicsit megingott…”
Sajnos, rosszul tudta. Ez már 1970 óta nincs teljesen így! Az újságírás észrevétlenül csúszott egyre lejjebb. Itt azonban elsősorban nem a diktatúrákat elvtelenül kiszolgáló bértollnokokra gondolok.
Egy kis látszólagos kitérő
2005. február 20-a. Emlékszik valaki olvasóim közül, mit csinált ezen a napon, vagy milyen emlékezetes esemény zajlott? Nekem 1994-ben az apám halt meg ezen a napon.
Antihősünket, Hunter S. Thompsont ezen a napon házában ülve írógépe fölé hajolva találtuk volna, töltött revolvere társaságában. A szomszéd szobából fia Juan, nevelt leánya Jennifer és unokája Will beszélgetését hallja. Írni kezd. Amikor befejezi, a következő szöveg áll a papíron:
„Már semmilyen játékok, semmilyen bombák, semmilyen séták, semmilyen szórakozás, semmilyen úszás. 67, az tizenhét év ötven után. Tizenhét évvel több, mint amit akartam. Unalom, semmilyen tréfa senki számára. Aszerint cselekedj, hány éves vagy. Nyugodj meg – ez nem fog fájni…”
Feleségének sokszor mondta, csak ötven évig szeretne élni. Most szadista elégtétellel emeli föl a kagylót és tárcsázza. A mindennapi beszélgetés azonban furcsa fordulatot vesz. „Úgy szórakoztunk, mint máskor. Majd egy halk kattanást hallottam és egy nagy csattanást, mint amikor valami lezuhan a földre. Vártam, hogy visszajön a telefonhoz” – nyilatkozta később a felesége. – Hiába, így az asszony letette a kagylót, miközben nem tulajdonított különösebb jelentőséget ennek a beszélgetésnek.
A tisztességtelen gonzó újságírás atyja akkor már nem élt. Egy sorstragédia beteljesült.
Nehéz fiatalsága volt. Legidősebbként gondoskodnia kellett két testvéréről, mert anyjuk, miután apjuk korán elhunyt, alkoholista lett. A hadseregben nem sikerült karriert befutnia, így elhatározta, újságíró lesz. Azonban ez sem volt egy sima ügy. Az egyik szerkesztőségből kitették a szűrét, mert az édesség-automatát szántszándékkal tönkretette. Azonban újságírói karrierjéről – sajnos – nem volt hajlandó lemondani. Ebből az időszakból talán legismertebb cikke Ernest Hemingway halálának okairól szóló tudósítása (1961). Emlékszem az akkori sajtótudósításokra. Balesetnek minősítették az öngyilkosságot. Fegyvertisztítás közben sült el „véletlenül” a vadászpuskája – olvastam.
Amikor Thompson meglátogatta ketchumi otthonát, ellopta a bejárat fölötti ikonikus agancsot. Azután a Halál Angyalai (Hell’s Angels) nevű motorkerékpáros gangról írt könyvet. Igaz, a gengszterbanda jól helybenhagyta, de a kritika írói tehetségről szólt. Ez sikert hozott számára, több vezető lap közölte cikkeit. Heccből próbálkozott a politikával is, seriff szeretett volna lenni azzal a programmal, hogy legalizálja a drogokat, de sikertelenül.
Arról is számot kell adnunk, hogy Thompson mértéktelen alkohol- és drogfogyasztó volt.
1970-ben írta első igazi gonzó cikkét. Ezek az írásai négy kötetben jelentek meg később.
A gonzó újságírásról a neten a következőket olvasom: „Az 1970-es években született, mint az új újságírás egyik fajtája. Feltalálása az amerikai Hunter S. Thompson nevéhez fűződik. A gonzó lényege az erős szubjektivitás, a tények és a fikció vegyítése a szerző által közvetített üzenet hatásának felerősítése érdekében, aminek a pontosság igényét is alárendeli, és így a stílus felülkerekedik a tárgyilagosságon. Thompson nyomán, az írás folyamatában gyakran játszanak közre különféle tudatmódosító szerek. A gonzó újságírás azt vallja, hogy a tényekhez való makacs ragaszkodás nélkül is lehetséges igazat írni.”
Magyarán: manipulált hazugsággal is szolgálni lehet az igazságot! Valóban!?
Magyarországon és nálunk is akadnak ennek követői. Ez viszont az újságírás halálát jelenti! Az olvasó nem tudja elválasztani a fikciót a valóságról. A hír valóságértéke sérül. Már senki nem bízhat benne, hogy korrekt adatokra támaszkodhat. „A korrekt hír szent, a megalapozott vélemény szabad” – mondhatjuk Pulitzer József nyomán. Nyilván ez ma már nem igaz. „A sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a közszolgálat!” – mondotta volt a makói születésű Pulitzer.
Egy olyan drogos és nyikhaj sajtóvilág kezd behálózni, sőt fojtogatni bennünket, mely már nem nyújt valós információkat, már a sorok között olvasva sem tudjuk kihámozni a valót. Amúgy is bárki bármit leírhat és szennyezheti kénye-kedve szerint a világhálót. És még nem esett szó a megvásárolt újságírókról, akikről Udo Ulfkotte írt megdöbbentő könyvet.
Igaza van-e Jozef Banášnak? – teszi föl cikke végén a kérdést Albert.
Ugyanis Dementi című könyvében a manipulált újságírás példáit sorolja föl. A fentiek ismeretében kijelenthetjük, hogy a helyzet sokkal rosszabb. Javulásra való hajlamot nem látunk. Ezentúl számolnunk kell vele, hogy ilyen romboló sajtóvilág támad bennünket. Vajon nem tehetünk ellene semmit?
