Az előző hetek folyamán bemutattuk a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Kara egyes intézményeit. A sorozat záró beszélgetését a kar dékánjával, Bárczi Zsófiával folytatjuk, akit a karon zajló képzések rendszeréről, a felsőoktatásról alkotott véleményéről, az egyetemi életről kérdeztünk.
A nyitrai pedagógusképzés 56 éves hagyományra tekint vissza. Ebből a tradícióból építkezve alakult meg 2003-ban a Közép-európai Tanulmányok Kara, amely az eltelt 14 éves munkássága alatt jelentős átalakulásokon ment át. Milyen változások történtek az intézmény életében, és mi áll ezek hátterében?
Amikor a kar megalakult, egészen más helyzetben volt a felsőoktatás, mint most. Jelenleg az egyetemek többsége küzd a diákhiánnyal, a gyorsan változó munkaerőpiaci viszonyokkal és az annak való megfelelési kényszerrel, stb. A kar működésének elindításakor azt gondoltuk, hogy még hosszú évek múlva is a tanárképzés lesz a fő profilunk, hiszen eredendően azzal a szándékkal jött létre az intézmény, hogy tovább vigye és központosítsa a nyitrai magyar tanárképzés sok évtizedes hagyományait. A változó körülményekre azonban reagálni kellett, ezért egymás után akkreditáltuk a nem tanárképző tanulmányi programokat.
Ezek közös vonása, hogy Szlovákia déli régiói számára képez kétnyelvű szakembereket, több területen. Ezt fontos küldetésnek tartom, hiszen a szlovákiai magyarságnak nemcsak jól képzett pedagógusokra van szüksége, de feladataikat magyarul és szlovákul egyformán jól ellátni képes szakemberekre is. Ezt a kínálatot bővíti a Közép-európai areális tanulmányok, ami – ahogy a nevéből is kitűnik – Szlovákia déli régióinál szélesebb keretet céloz meg, a cseh, magyar, lengyel és szlovák kultúrába kínál betekintést, vagyis a szűkebb régió felől a tágabb, közép-európai térség felé nyit. Kuriózumnak számít a finnugor tanulmányok programcsomag, amely a Kárpát-medencében alapképzésben egyedül nálunk tanulható. Úgy vélem, a kar profiljának kiszélesedése nemcsak az oktatóknak és hallgatóinknak vált hasznára, hanem a szlovákiai magyarság érdekeit is szolgálja. Természetesen a nyitrai magyar nyelvű tanárképzés összefogását továbbra is alapvető feladatunknak gondoljuk, számunkra ez rendkívül fontos küldetés, aminek a jövőben is eleget kívánunk tenni.
Mitől tud jól működni egy kar? Mi a „titka” a jó vezetésnek, egyetemnek?
Egy munkahely akkor működik jól, ha mindenki tudja és végzi a dolgát. Ez sokszor nem annyira egyszerű, mint amilyennek tűnik, nem mindig könnyű tudatosítani, hogy meddig terjed valakinek a kompetenciája; elfogadni pedig még nehezebb. Az emberek közötti korrekt viszony, az együttműködés képessége, egymás segítése, a józan helyzetfelmérés és tervezés legalább ennyire fontos. Több-kevesebb mértékben mindannyian erre törekszünk, és adott esetben akár a saját elképzeléseinktől idegen lépéseket is el tudjuk fogadni, ha az a közösség érdekét szolgálja. A színvonalas tanulmányi programkínálat mellett a jó egyetemet szerintem a kiszámíthatóság, átláthatóság és az előrelátó tervezés jellemzi. A jó működéshez a központi irányítás és a kari és oktatói szabadság közötti egyensúly is hozzátartozik.
Mit vár el a közvélemény ma az egyetemi képzéstől, illetve az egyetemet végzettektől?
Úgy gondolom, hogy a felsőoktatással szemben táplált elvárások nemcsak nagyon megváltoztak az elmúlt másfél-két évtizedben, hanem rétegzettebbé, differenciáltabbá is váltak. Az egyetemi képzés hosszú időn keresztül elitképzést jelentett, az egyetem a mindenkori értelmiség bázisa volt, függetlenül attól, hogy humán vagy reál, technikai beállítottságú egyetemekről volt-e szó. Ennek megfelelően az egyetemmel szemben táplált elvárás is csak részben vonatkozott a szakma elsajátítására, részben viszont egy szellemiség átadására, egyfajta gondolkodásmód kialakítására irányult, ami egyben a társadalmon belül betöltött jövendőbeli szereppel is összefüggött.
Jelenleg az egyetemeknek nagyon sokféle igénynek és elvárásnak kell megfelelniük. Egyrészt a társadalom jelentős részében tovább él az az idea, hogy az egyetemi képzésnek a szellemi elit létrehozására kell irányulnia. Emellett azonban a piaci szükségleteknek is meg kell felelnie, és a demokrácia jegyében mindenki számára nyitott rendszerként kell működnie. Ez a három elvárás bizonyos területeken egymással szemben hat, s még a látszólag legkézenfekvőbbnek sem okvetlenül egyszerű megfelelni. Hogy konkrétabb legyek, egy példát hoznék fel: a munkaerőpiac nagyon gyorsan változik, évente több olyan szakma keletkezik, amit elvileg az egyetemi képzésben előre kellene látni, hiszen egy hallgató 3-5 év múlva nyer képesítést ahhoz, hogy ezt a jelenleg még nem is létező szakmát magas szinten művelni tudja.
Látjuk tehát, hogy az oktatási rendszer lassabban tud reagálni, mint ahogy maga az igény megjelenik. Másrészt minden nagyvállalat speciális képzéseket nyújt a frissen belépő alkalmazottak számára. Ezek a szakképzések nagyon szigorúan a vállalat saját igényeire szabottak, olyan mértékben, ahogy ezt egy egyetem nagy valószínűséggel nem tudja megvalósítani. Viszont ahhoz, hogy ezeket a kurzusokat, képzéseket sikeresen végezze egy friss abszolvens, bizonyos készségek, képességek csoportjával kell rendelkeznie. Az egyetem éppen ezeket tudja fejleszteni. Érzésem szerint viszont az egyetemnek pont ezt a funkcióját nem értékelik jelenleg kellően, sokszor ugyanis „kész terméket” várnak tőlünk, és nem a „termék” létrehozására képes abszolvenseket.
