Marosz Diána egy szerelem, illetve az azt követő házasság révén került Magyarországról Szlovákiába, és férjével, Ján Marosz parlamenti képviselővel Zsolnán nevelik három gyermeküket.
Az elmúlt évet azonban Diána Budapesten töltötte gyermekeivel, hogy azok jobban megismerjék a magyar kultúrát is. Ezért aztán a két idősebb magyar iskolába is járt, és hazatérve különbözeti vizsgát kell tenniük. Innen azonban adjuk át a szót Marosz Diánának, pontosabban annak a bejegyzésnek, amit a Facebookon tett közzé.
ÓSZLOVÁKOK A NEGYEDIKES TANKÖNYVBEN
A különbözeti vizsgák közeledtével belelapoztam Ajnus negyedikes szlovák tankönyveibe. Az egyik tetszetős külsejű az „Olvasmány Szlovákiáról” címet viseli. Beleolvastam, és tátva maradt a szám. Itt van rögtön a harmadik fejezet, melynek címe: „A szlovák nyelv – államnyelv”. Mindenféle érdekes dolgot megtudtam belőle. Például azt, hogy „A beszélt nyelv – a szlovák, korábban ószlovák – alapjai nagyon régen alakultak ki. Akkor, amikor a Közép-Duna területére megérkeztek az ószlovákok.” Nocsak.
A következő fejezetek is bővelkednek izgalmas dolgokban.
„A kereszténység felvétele előtt a szlávok és az ószlovákok pogányok voltak.”
„A szláv törzsek egész Pannóniában is éltek, ami az egész mai Magyarország területét magába foglalja.”
„Szlovákiában vannak olyan területek is, ahol a szlovákokkal közösen nemzetiségi kisebbségként németek, lengyelek, ukránok, ruszinok, csehek vagy magyarok élnek.” (Figyeljünk a sorrendre! Csak összehasonlításképpen egy feladat a negyedikes szlovák nyelvtankönyvből: „Szlovákia 1000 lakója közül megközelítőleg 97 magyar, 17 roma, 8 cseh, 4 ruszin, 2 ukrán, 1 német, 1 lengyel, 1 horvát, 1 orosz, 1 bolgár, 1 zsidó.”)
Szinte minden oldalon lehet találni hasonló elmésségeket. Mikor mindezt kicsit paprikás hangulatban előadtam a férjemnek, rögtön megkérdezte, ki a szerző. Megnéztem: Drahoslav Machala. – Ja – legyintett –, akkor ne csodálkozz. Besúgó, Mečiar és Gašparovič kiszolgálója, Fico tanácsadója.
A mű bevezetőjéből megtudtam, hogy innovatív tankönyvről van szó, vagyis nem ez a hivatalos honismereti órákon használatos tananyag.
Nos, akkor már csak egyetlen kérdés merül fel bennem: hogyan lehetséges, hogy egy magára valamit is adó egyházi iskolában ezt a tankönyvet használják??
Ennyi a tanulságos bejegyzés, ám a vita sem volt kevésbé tanulságos, ami ezzel kapcsolatban kibontakozott. Volt, aki azzal védte a mundér becsületét, hogy visszatámadott, mondván, Magyarországon is vannak hasonló szellemiségű tankönyvek. Ez sajnos igaz, nem mintha bármit is megmagyarázna. Ez nem más, mint primitív egymásra mutogatás.
Különben is, hangzik a további érvelés, Szlovákiában nem annyira fontos tantárgy a történelem, mint Magyarországon. Ez azonban nem akadályoz meg egyes szerzőket abban, hogy már ilyen zsenge korban előítéleteket csöpögtessenek a gyerekek fejébe – teszem hozzá én.
Végezetül pedig engedtessék meg annyi szubjektivitás a szerzőnek, hogy saját magát idézze:
Az a baj, hogy errefelé politikai kiáltványokat tanítanak az iskolában történelem címén, és amíg ez így van, nincs is remény, hogy valami változzon.
